Meghallgattam Horváth Alpár félórás rádiós beszélgetését, a tegnap este, a turizmusról. Gondoltam ajánlom figyelmébe a Facebook közönségének, a turizmusban gondolkodóknak, de aztán mégsem tettem, talán azért, mert úgy tűnik, hogy a FB-on komoly dolgokra nem vevők az emberek. Főleg, ha nincs mozgókép hozzá... Ha valakit érdekel, meghallgathatja a fenti linkre kattintva.
Sok mindenről szó esik a beszélgetés kapcsán és néhány dolgot én is alá tudnék húzni benne. Ami most eszembe jut, az az, hogy a borvizet hozza fel példának és páhuzamba állítja a turizmussal, miszerint nem elég, hogy sok borvíz forrás található Székelyföldön, attól még semmmi nem változik. Ha nem tud róla senki, ha nem hozzák fel a felszínre, ha nem palackozzák, ha nem keresnek neki piacot, akkor mind lehet. Ettől senkinek sem lesz jobb, szebb az élete. És így van ez a természeti adottságokkal, a történelmi kincseikkel, az épített örökségünkkel is, a turizmussal is. Vanni van, de ha nem tud róla senki, akkor nem is jön el, hogy azokat megnézze, stb. Aztán ma olvastam, hogy Alcsíkon turistaútvonalat szeretnének létrehozni Alcsík önkormányzatai a megyei tanács támogatásával. Gerinctúra útvonalat, a bakancsosturizmust népszerűsítendő. Szép dolog. Mondjuk, hogy máris van ilyen. Bizonyára van is. Egy jó heyismerettel rendelkező túravezető biztos el tudna vezetni egy társaságot, mondjuk Bánkfalváról a Szent Anna tóig, vagyis a kempingig, ahol sátorozni lehetne, de van egy nagy bökkenő... Én egy olyan túrát, aminek a végén nem lehet megmosakodni, nem lehet egy jót enni, és nincs vízöblítéses WC nem szívesen reklámoznák, főleg külföldieknek. Ma már egy kempingben nem kellene kérdés legyen a mosdók léte, a hideg-melegvíz, a főzési lehetőség közös konyhában. De ott például nagyon is kérdés. Közvécéről beszélek. És mielőtt ezt a jól kiépített turista útvonalat létrehonznák, én jobban örülnék, ha az önkormányzatok a 3 éve abbahagyott csatornázási munkálatokat fejeznék be, hogy legyen vezetékes víz és szennycsatorna hálózat a faluban. De gondolom, hogy nálunk a stratégia fordítva van. Előbb jönnek a turisták, fizetnek, majd a tőlük kapott bevételből fogunk utakat csinálni, WC-ket építeni.
0 Comments
Bocsánat, de Parajd nem szép. És mégis egy zsúfolt vendéglátó hely, ahol rengeteg turista megfordul és megszáll. Nyáron, tudjuk, hogy miért, de télen? Hát úgy tűnik, hogy télen sem búsulnak a vendéglátók. De térjünk vissza egy kicsit a csúnyaságra. Nyilván, hogy ez relatív. Ami nekem nem szép, az másnak lehet maga a menyország és fordítva. Nekem azért nem tetszik, mert a vendéglátás hevében nagyon sokan úgy toldották meg házaikat egy-egy plusz szobával, hogy sehogy sem illik sem saját házukhoz, sem a környezethez. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a főút kivételével, ha éppen esik, vagy olvad, akkor bokáig érő sár van. A Tripadvisor egy bionyos Kelemen Panziót dícsér, de az utcába, ha benézel, nem sok kedved van bemenni. Mi sem mentünk be, pedig figyelembe szoktuk venni a Tripadvisor ajánlásait. Inkább egy, az aszfaltút mentén levő panzióba szálltunk meg egy éjszakára. Bizonyára télen is lehet kezélésre menni a sóbányába, de azt gondolom, hogy a vendégek többsége mégsem amiatt látogat Parajdra télen, hanem inkább a bucsini sípályák miatt. Hétvége volt, vakáció előtti hétvége, vasárnap tömeg volt a Havas Bucsin sípályán és gondolom a Bogdánon is voltak, de mivel az útról a fekete pálya látszik, ott inkább a profi sízőké a terep. Szóval nagyon sok galaci, bukaresti, neamți és természetesen marosi rendszámú autó volt a parkolóban és buszokkal érkeztek a sítáborozó gyerekek. Mivel a pályák környékén nincs igazán szálláshely, ezek a turisták vagy Parajdon vagy Borzonton szállnak meg. Mindkét falu körülbelül 20 km-re van. Csodálkozom, hogy csak 4 panzió van a Bucsin tetőn. Kulcsosházak még akadnak, de valahogy úgy érzem, hogy a hévégi tömeghez mérten kevés. És annál is inkább csodálkozom, hogy ugye mostanság a telek sem a régiek, de itt a Bucsinon a most már 65 cm-es, hó természetes és nagyon jó! Akkor hát megszállni Parajdon lehet. De mit lehet tenni, ha túl sok a vendég? A panzió étterme zsúfolásig megtelt. Ebédelni szeretnénk. Nagyon kedvesen felajánlják, hogy az alagsorban terítenek asztalt, ha megfelel. Miért ne felelne meg? Éhesek vagyunk, fáradtak vagyunk, kedvesen fogadnak. A redelést is felveszik, de figyelmeztetnek, hogy mivel sok a vendég, az általában 25 perces várakozási idő hosszabbra nyúlik. Egy óra múlva már nagyon türelmetlenek voltunk, úgyhogy inkább feküdtünk az asztalon, mint illedelmesen vártunk (még jó, hogy csak mi voltunk) és kenyér sem volt, amit az ember meg szokott enni, még mielőtt a levest kihozzák :). Aztán szinte másfél óra múlva, bocsánatkérésekkel tűzdelve megjött az ebéd, ami nagyon finom volt, nagyon kiadós volt és mégcsak drága sem, mégis egy kicsit csalódottak voltunk. Mit lehet egy ilyen helyzetben tenni? 1. Egyszerűen azt mondani: Sajnáljuk, teltház van. 2. Beugróst keresni a konyhára és az étterembe. És a probléma meg van oldva. A konyhán nem tudom, hányan főztek, de két pincér és egyben recepciós lány állta a sarat, igencsak becsülettel. kedvesek voltak, mosolyogtak és ahogy mondani szokás, ezerrel dolgoztak. Na de mondjuk, hogy nem lehet kiszámítani ezeket a napokat. A vendégszám nem állandó, jó beugróst nehéz találni, de ha meg is találja az ember, akkor meg kell fizetni. Pénz meg nincs. :) 3. Legyen egy B étlap. Ami nem tartalmaz százféle ételt. Legyen a B étlapon könnyen és gyorsan elkészíthető 3 féle leves, ebből egy húsmentes, 10 féle főétel, amiből 3 legyen vegetáriánus és valami könnyű deszert. És kész. Biztos vagyok, hogy a szakács már tudja kívülről a kedvenceket és nem lehet nagyon melléfogni, viszont meg lehet oldani egy olyan helyzetet, mint a vasárnapi. Mert úgy 40 percig nem volt baj... csak utána kezdtünk nyűgös vendégekké válni. 4.Elterelő hadművelet. Hozhattak volna egy-egy szelet zsíros-, vinettás-, zakuszkáskenyeret a ház részéről.... Biztos jobban bírtuk volna a gyűrődést. VÉGE. Addig követtem Tánczos Barna tájékoztató karavánját, hogy lemaradtam a bánkfalvi találkozóról, pedig érdekelt volna. Helyette ugyan elmentem a gazdafórumra Csíkszentgyörgyre, de ott csak az üres székek egyikét töltöttem, mert se földem, se állatom. Végül is kíváncsi voltam arra is, hogy hányan jönnek el egy ilyen karavánra, meg, hogy milyen emberek és mennyire tudják, hogy mit kell csinálni a támogatások igényléséhez. Úgy tűnt, hogy tudják, nem sok értetlenkedő volt. Csupán egy néni kérdezte meg, hogy miért 10 tehén az alsó határ, miért nem 9? :) Kívülállóként úgy tűnt, hogy mindenre van támogatás. Juh, marha, legelő, biogazdálkodás, méhészkedés, stb. Sajnos nem tudom felmérni, hogy mondjuk 65 euró/hektárért milyen dokumentációt kell benyújtani és azt sem tudom, hogy ez a 65 euró mennyit tud segíteni a gazdának? (a számokat csak hasból írtam). A munka oldalát pedig csak sejtem. Látom a szomszédokat reggel 5-kor kelni és este érkezni a mezőről, vagy az erdőről. Meg is szégyelltem magam egy alkalommal, amikor késő délután a férjemmel pingpongoztam az udvaron, a kapunk előtt meg jődögéltek a szénásszekerek a mezőről... Szóval van támogatás, a szenátor bíztatta is az embereket pályázasra, gondolom, aki egyszer már végigcsinálta annak már nem tűnik olyan ördöngősnek. A polgármester már nem volt annyira lelkes, pedig én azt vártam volna. Ő nem bíztatta annyira a falustársait, hogy hajrá, fogjunk neki segítsünk egymásnak, inkább egy langyos pozicíót választott és többször hangsúlyozta, hogy milyen kucifántos a rendszer, mennyire merev és bürokratikus. Nem azt mondom, hogy nem így van. Tapasztalatból tudom. Az oktatás és kultúra projektek sem könnyűek, de valahogy mégiscsak emberibbek, ha lehet ilyet mondani. Szóval én bíztatnám a gazdákat, hogy minden kicsi pénzt próbáljanak lehívni maguknak és aki eddig még nem pályázott, az kérdezze meg a komájától, hogy ő hogy csinálta? Volt egy dolog, ami viszont feltűnt. Ismételten vagy sem, de ott volt. Mégpedig az, hogy, ha összefogásról van szó, akkor mindenki a másiktól várja az első lépést. Konkrétan elhangzott a tej probléma, hogy nincs kinek eladni stb. Jó példák is elhangzottak, a Karpaten sajtgyár, a Gordon, a keresztúri és talán egy gyímesi is. Hogy ott összefogtak a tejesgazdák és saját feldolgozót hoztak létre, és saját értékesítési piacot keresnek magunknak. Az első lépést valaki fel kell vállalja. És ez a legnehezebb. Az első. Ugyancsak hasonló probléma, a hol adjam el a borjúmat? Az embereknek meg érteniük, hogy nem fentről jön a segítség / utasítás. Jót fentről, nem kapnak. És azt sem mondja meg senki, hogy mit csináljanak. Saját kezükbe kell vegyék sorsukat és meg kell lépjék életük talán egyik legnagyobb lépését. Senkire nem számíthatnak, csak magukra és egymásra. Itt jöhetne be ismét az összefogás fontossága. És végül az én nagy tanulásom a gazdafórum alatt. :) Lévén, hogy sosem volt földünk, soha nem érdekelt, hogy ki mikor, mennyit, hogyan igényelt vissza, kapott-e vissza, stb. De, ami elganzott az igencsak ledöbbentett, miszerint a visszanem igényelt földeket, az állam automatikus elveszi és nem a közösség kezébe helyezi vissza, ahogy nekem logikus lenne, hanem kénye-kedve szerint annak adja, akinek akarja. Értsd jól, BÁRKINEK!!! :( Ha hülyeségeket írtam, szóljatok rám. Bizonyára hálátlan vagyok. Ahelyett, hogy örülnék minden apró törekvésnek, kersem a kákán a csomót. Az az igazság, hogy van benne némi igazság, amit így is lehetne értelmezni. Sose tudtam elnézni, hogy a kurzust, nem kúrzusnak írják.
Olvasom itt-ott, főként az Erdély mán, az Új Magyar Szó on-line oldalain, vagy a Székelyhon hasábjain, hogy milyen fantasztikus szilveszteri idény volt Borszéken, a Madarasi Hargitán vagy akár Hargitafördőn és nem örülök, nem vagyok büszke, hogy lám milyen jól halad a turizmus ügye nálunkfele. Hogy miért nem? Elmondom. Mert például, amikor olvasom, hogy már októberben 100%-ban elkeltek a borszéki szálláshelyek, a következő kattintásom a Borszéki Vendégvárók Szövetségének oldalára visz, hogy lássam micsoda új, fantasztikus, kedvcsináló programokkal várták a turistákat, és mit találok? Semmit. Egy hiányos, unalmas weboldalt. Aztán érdeklődöm e-mailben szállás felől Csomafalván két panziónál. A Veresvirág Panziótól se kép, se hang 5 nap után sem. Akkor minek van kapcsolatlehetőség a weboldalukon? De tényelg. Mondja már meg valaki! Ennek így semmi értelme. Igen, ilyen vagyok. Minden apróságba belekötök. Mert apróságokból épül fel az egész. És nem szeretem a félkész dolgokat. Vagy itt van az új facebook oldal, a Ski Hargita. Négy pályáról ad hójelentést január 12-én. Örültem neki, de így nem teljes az információ. Ha nincs a többi pályáról hír, akkor írják ki úgy, hogy bocs, csak ez a négy pálya működik, vagy hívják fel telefonon az összeset és legyen teljes a lista, főleg ha Hargita megyei érdekeltségű az oldal. Vagy ugyancsak a sípályákkal kapcsolatosan. A hír, miszerint a legolcsóbb síelési lehetőség a Hargita megyei pályákon van, valóban igaz, de arról nem igazán lehet hallani, hogy a Hargitafürdőn létező 9 sípálya-ág közül (Csipike, Miklós 3 ága, kicsi Kossuth és Kossuth 4 ága) jórészt csak a Csipike síelhető. Anno, aikor Csíkba kerültem a Miklós pálya is üzemelt, de az 15-16 éve volt. Vagy azóta nem volt tél? Ez is igaz lehet, erre még nem gondoltam. Még folytathatnám, de minek? Végezetül: azt írták a Hunyad megyei sipályák parkolóhiányáról, meg a kilométeres hosszú autósorokról, hogy apróság, az emberek hamar elfelejtették ezt a kis bosszúságot. Kárpótolta őket a gyönyörű táj, a hó, a tél. :) A hazaiakat kárpótolta. A külföldit nem és azt az autóst sem, akinek a parkolóban megcsúszott az autója és a nyitott ajtója letörött. Biztos vagyok benne, hogy nem sízett felhőtlenül. Lejárt. Rövid volt, de jó volt. Nem én foglaltam, hanem a férjem. Last minute a booking.com-ról. Ott van-e a szállásod? Ha nincs, hát legyen. :) A városban foglaltunk, valószínű szerencsénk volt, hogy a központtól 10 perc sétára, a Kertészek utcában találtunk két éjszakára szálláshelyet egy panzióban. La Residenza a neve. Az, hogy nem én foglaltam, csak azért fontos, mert így a kommunikáció nyelve nem román, vagy magyar volt, hanem angol. És a három nap alatt, ha semmi egyebet nem tudnék kiemelni, mint pozitívum, a vendégek fogadására felkészült brassóiakat muszáj megemlítenem, akik nemcsak kedvesek, segítőkészek, barátságosak, hanem jól beszélnek angolul és nem lepődnék meg, ha nélmetül is menne nekik. A szálláshelyen két 45-50 év körüli recepciós hölggyel volt dolgunk és egy fiatalabb kolleganőjükkel, akik, anélkül, hogy tolakodóak lettek volna, mindenben nagy segítségünkre voltak, ismétlem, angolul. És az, hogy szilveszter estéjén a gyerekeink nem nyafogtak, hogy korrog a gyomruk, az ennek a segítőkészségnek köszönhető. Én nyugodtan hátradőltem, hogy majd kimegyünk este valahova, egy vendéglőbe enni. Csak hát a falusi az falusi. felmentünk mi is a félmilliós városba és eszünkbe sem jutott, hogy vigyünk egy kis szalonnát, vagy zakuszkát a szilveszteri vacsorához. Majdnem sikerült így az újévi fogyókórás fogadalmunkat máris, 31.-én este elkezdeni. Több telefonálás után jöttönk rá, hogy ami nyitva van az foglalt, a többi meg zárva. Logikus, nem? Így, a menü, némi szerencsével és 2 és fél óra várakozással, langyos pizza volt (állítólag finom), hideg sörrel, majd az otthonról hozott szilvapálinkával és pezsgővel lenyomtatva. Ezeket nem felejtettük otthon. :) Lecke megtanulva. De térjünk vissza az angol nyelvtudásra. Minden vendéglő, és nem túlzok, vagy tizet felhívtunk, angolul jól beszélő személyzettel rendelkezett, még a pizzás telefonos kisasszony is. :) Ottlétünkkor, ketten is, a sípályán, a Pojánán, hallván, hogy angolul beszélünk, csak úgy megkérdezték, hogy nincs-e szükségünk útbaigazításra, segítségre. Nekem igazán nem volt nagy kunszt, de ha megkérditek a férjemet, aki angol, és magyarul meg románul ért ugyan egy keveset, de a beszéd igencsak megkínozza mínusz 22 fokban, azt fogja mondani, hogy nagyon sokat számított, hogy "éhező" családjának szilveszter estéjén nem kellett román tudását megcsillogtatnia, hanem anyanyelvén szólhatott. Gondolom, hogy sokan erre azt mondják, hogy hát könnyű a brassóinak, odamegy a legtöbb turista, így érdemes megtanulnia valamilyen nyelven a románon kívűl, mert használni is fogja. Hozzánk, ha idetéved is egy idegen, azt valahogy lemenedzseljük egy kis pálinkával meg töltöttkáposztával, aztán vagy visszatér vagy sem. Ha jófajta visszatér, ha meg nem, hát az ő baja. Én meg azt mondom, hogy a mi bajunk is! És akkor a kocasízőknek, mint én. :)
A FB-ra feltettem a pályaképet. Ide is felteszem. Soha nem gondoltam volna, hogy a Schulerről lejövök, méghozzá piros (közepes nehézségű) úton. Kezdő pályán most már nem reszket a gatyám, kb. így sízek én. Nagyobbik lányom olyan, mintha síléccel a lábán jött volna a világra, kisebbik pedig a kicsik vakmerőségével mindent tud, mindent ki akar próbálni, szóval neki nem kell semmit kétszer mondani. De van olyan dolog, amit tízszer kell és úgysem csinálja :) De az nem a sízés. Szóval nagy élmény volt, nagyon de nagyon élveztem és azon gondolkodtam, hogy látom én ugyan a minőségi és egyéb különbségeket hazai is külföldi között, hogy minek elmenni több ezer kilométerre, ha itt is lehet? Aztán megkérdeztem egy versenyszerűen is síző barátunkat, hogy miért mennek az emberek (az ilyenek, mint én) Ausztriába, Németországba stb. síelni, ha itt, másfél óra autókázásra ilyen lehetőségek és tájak vannak? Azt mondta, hogy síelni ugyan lehet, de csak, ha van hó :)) és hogy itthon drágább. Hm. De oda egy napig megy az ember és még egy napig vissza, jó esetben... Na majd egyszer a kintit is kipróbáljuk, de egyelőre nekem ez a 2,5 kilométer hosszú, nem zsúfolt pálya is megteszi. :) És ajánlom. Egy régebbi bejegyzésemben már írtam az e-mail kommunikációs tapasztalataimról, pontosabban a hivatalos levelezés kultúrájának hiányáról, legalábbis arról, amit tapasztaltam.
Most került a hab a tortára. :) A tegnap írtam két e-mailt (szóról szóra ugyanazt) a saját magam által begyűjtött panziók címére. Összesen 113-nak, két listába csoportosítva. Elég formálisra sikerült, így nézett ki: Tisztelt szálloda- és panzióvezetők! A Sapientia Egyetem csíkszeredai kara egy nagyszabású európai úniós projektben vesz részt, melynek célja a turizmusban dolgozók idegennyelvi készségeinek a fejlesztése egy, a célcsoport számára kidolgozott, oktató tananyag létrehozása által. Ahhoz, hogy a tananyag valóban megfeleljen az Önök és a turisztikai piac szükségleteinek, szíveskedjenek válaszolni a csatolt kérdőív kérdéseire. Körülbelül 5-10 percet vesz igénybe. A kérdőív román nyelvű, a legtöbb esetben a választ egy x-el kell megjelölni. Kérjük a kitöltött kérdőíveket szíveskedjenek visszaküldeni a fenti, vagy az ajtonyzsuzsa@yahoo.com címre, december 20-ig. Minél többen válaszolnak, annál reálisabbak leszek a projekt eredményei (interaktív tananyag) amit természetesen Önök is ingyen használhatnak (az on-line internetes felülelet) vagy letölthetik mobiltelefonos applikációként. Együttműködésüket előre is köszönjük. Tisztelettel, Kocsis Erika Eddigi tapasztalataimat figyelembe véve, sajnos nem számítok lelkes válaszadókra, de ma meglepődtem, amikor kinyitottam a postaládámat. Egy panziótól egy úr így válaszolt az emailre: "SZIVEM HOL A KERDOIV????????????????????" :)))) Ugyanis elfelejtettem csatolni a kérdőívet az egyik levélhez. Én nem vagyok szívbajos, a viccet is értem, nem is ragaszkodom sok esetben a formalitásokhoz, de azért meglepődtem. Az úr mentségére legyen mondva, egy ízben már beszéltünk telefonon, de az is hasonló volt. :) Lehet, ezért is volt ilyen közvetlen ezúttal. :) Itt az oldalamon hírdettem rövid képzéseimet, mire egy nap felhívott valaki ilyen stílusban: "... miket oktatnak maguk? Na, megmondom én, hogy mit kellene okatni. Azt kellene oktatni, hogy amikor kijön hozzánk a pénzügyi ellenőr, akkor milyen jogaim vannak?..." Hát ennyi. Csak ezt akartam leírni hirtelen. Nem vagyok felháborodva, megsértődve, inkább csodálom az ilyen embereket. Tényleg. Hogy tudják így is csinálni. Én nem tudnám. Gratulálok nekik. |
Régebbi bejegyzések
February 2024
Címkék
All
|