Az előző, a házról szóló, bejegyzésemben ott maradtunk el, hogy szétszedtük a házat és megőriztünk mindent, amit meg lehetett és be is építettük. A ház színe is olyan lett, hát nem pont olyan, de az olyanhoz a legközelebb álló. Kék. A kemece oldaláról letörtem egy darabkát és azt hasonlítottam a kikeverendő színhez. Olyan lett. szép lett. :)
A cserepet baconból vettük, fecskefarkút a tetőre és hódfarkút az újmódi-régimódi padlóburkolathoz. Kézzel vetett, gyönyörű. 
Dicsekvésből elég, itt jönnek a képek, aztán dicsekszem tovább.

Amíg ilyen lett, addig is itthon éreztük magunkat, használtuk, szerettük.

És nemrégiben készült egy pár felvétel, amiből egy kétperces videón láthatjátok, hogy most milyen belülről. A kisebbik lányom szobájában pedig láthatjátok, hogy nem csináltam rendet a filmezés előtt. :), sőt a virágaimat sem öntöztem meg. :( A házról ennyit, majd még egy bejegyzés erejéig megmutatom a csempekályhákat és még ha valami eszembe jut.

Találtunk kincseket az "ásatások" során. Olyanokat, mint például fenőkőtartó szarvból, bárcautalvány 1901-ből (fakivágáshoz engedély), szerződés 1940-ből, locsoló kölnisüveg, autó formájú... a fiúk biztos emlékeznek rá. Ma már ilyeneket nem találni egykönnyen. Még a locsolóüveget sem.

A "rombolás" után következett az építkezés. Lett pince, alap, falak, tető, minden, ami kell. Mivel nem ismertem megbízható zsindelyforrást, de főleg embert nem, aki felrakja, végül baconi, kézzelvetett, fecskefarkú cserép került a házra. A több, mint 4 méter magas tetőteret beépítettük. Remélem, nem rontottuk el a ház jellegét nagyon. Sokat vaciláltam, hogy mi is legyen.
A falakba visszakerültek a régi gerendák, az ablakok pont olyanok, mint az egyik legrégebbi és legszebb ablak, ami most belső díszként "ragyog". A többi sajnos nem volt megmenthető állapotban.
A tisztaszoba ajtaján levő kilincs is megtalálta helyét, mint ahogy a régi tornácoszlopok is.
A sorrend fordított. 

És olyan lett, mint az álmom. :)
Folyt. köv., mert olyan lassan működik a net itthon, hogy lejár a buletinem.

A képek minősége nem a legjobb. A fényképészet nem az erős oldalam. De azért lehet látni a változást. Ezek a képek 2009-ben készültek, azóta még soket változott.

Összkomfortos lett. Van konyha, fürdőszoba, akkora zuhanyzóval, hogy ketten is lehet egyszerre :) És a háló fent van. Igaz, hogy a fejedre kell vigyázni, illuminált állapotban nem ajánlatos hirtelen, de lelassítva sem felemelkedni, mert a tető gerendái útban lehetnek...

A zuhanyzófülke mozaikcsempéjét én raktam sajátkezűleg. A csempének kilója 50 bani volt. :)
És ha kinéztünk az ablakon azt láttuk, ami itt lennebb van, és közben duruzsolt a tűz a kályhában a hátunk mögött és eldöntöttük, hogy nem hétvégi házazunk. A kicsiház lesz a vengégeké, az öregházba meg beköltözünk mi. És hál'Istennek sikerült! :)

Felteszek egy pár képet az öreg házról, az idén lesz 121 éves, de egyáltalán nem látszik rajta. :) Csináljátok utána.
Szóval a képek, az akkori állapotokról tanúskodnak. A ház teljesen üres volt, csak az ablakokon volt függöny és sötétítő, sötétkék vászonból. Kályha sem volt benne, semmi-semmi. Kértünk kölcsön valakitől egy dobkályhát, azzal melegítettünk be, és csináltattunk egy asztalt két paddal, ami most kint van a filegóriában, vagy minek nevezik. 

Egy néhányat piknikeztünk. Nagyon szerettük. Így is. 
A házra javításí engedélyt kaptunk a helyi tanácstól, úgyhogy, ha jól emlékszem 2010. februárjában estek neki a fiúk feltárni a dolgokat. Ekkorra már a kicsiház meg volt. Majd azt is megmutatom. A sorrend nem számít. A fő mesterem :) a lehető legjobb szakember volt, akire teljesen véletlenszerűen találtam és akinek vittem egy fénykepet a házról és azt mondtam, hogy pont így szeretném viszontlátni, szőrőstől-bőrőstől, elvállalja-e? Azt mondta, hogy gondolkodik, de én most már tudom, hogy csak cselből mondta, mert egy percet sem kellett gondolkodjon. :) Azt mondta utólag, hogy a legszebb és legkedvencebb "projektje" volt. A lelkét is beletette és ezt végig éreztem és látszik is mindenen, amire rátette a kezét. És rátette mindenre. :) 
Szóval szerencsém volt. Egyből értette, hogy miért kell az utolsó szeget is megmenteni, semmire nem mondta azt, hogy nem lehet és mindent előbb megbeszéltünk, csak azután vágott bele. Ugye mindenki ilyen mesterről álmodozik? Én igen. De nem is voltam stresszes az építkezés miatt egy percig sem. 
Na, akkor jöjjenek a képek, aztán még folytatom.

És végezetül egy pár kép a lepucolt gerendákról. Nem volt eldöntve, hogy hogyan javítjuk fel a házat, ez attól függött, hogy milyen állapotban van a faanyag. Le kellett pucolni, a döntés egy következő lépés volt. Ki is derült nemsokára, hogy a úgy körülbelül a gerendák egyharmada meg van korhadva, úgyhogy a srácok szétszedték teljesen, és megszámozták a gerendákat. Itt van a folyamat.

Amint azt korábban írtam, az istálló jobb állapotban volt, mint a ház, ígyhát az első kalákát ennek kiürítésére és kitakartására szenteltük. Életemben ennyi szénaport nem szívtam. De hogy miért nem tettem maszkot? Kezdő voltam. Látszik. De a lendületem igencsak nagy volt, úgyhogy sikerült mindent kipucolni. 
És aztán következő tavasszal így kezdett alakulni. 

2008 nyarán, ebbe a házba szerettünk bele. Ilyen volt. Öreg, elhagyatott, de varázslatos. 

Faluhelyen gyorsan terjed a hír, úgyhogy a közvetlen szomszédokat nemsokára megismertük. Megjegyzem nekem sokat számított, hogy miként szóltak hozzánk előszőr, meg hogy azonnal felajánlották segítségüket, ha szükségünk lesz rá. Jól esett...
Persze mindenki várta, hogy lebontjuk a házat és egy szép újat, nagyot, színeset építünk helyébe. Csodálkoztak is, amikor látták, hogy először is nekiesünk az istállónak. Azt mondták, hogy sokkal jobb állapotban van, mint a ház, azzal érdemes először foglalkozni. Megfogadtuk a tamácsukat. Kitakarítottuk. A 10 éves vagy még régebbi koszt, szénát, szalmát, szemetet, vályút, a zsákokba gyömöszölt rongyot, kotlós tojást, hímzett párnahuzatokat, ágytámlákat, iniciálés zsákokat. És csináltunk belőle egy kicsiházat. Nem mi, hanem hozzáértő férfiak. Előbb a négy sarkától megemelték, és négy gerendányit megemelték. Aztán más ügyes srácok folytatták a munkát és befejezték. Ilyen lett kivülről.

Köszönöm annak a néhány ismerősnek, barátnak, akik vették a fáradtságot és visszajeleztek bemutakozó levelemre és különk köszönet annak a kettőnek :), aki ötletet, véleményt is írtak hozzá. 

Az egyik ilyen ötletet próbálom meg most életrekelteni, hátha valakit megihlet, vagy csak úgy kedvét leli a nézelődésben.
A cím nem fogyókúrás reklámot takar, hanem, a mi házunk történetét, röviden. Szóban és képekben. 

Hát ilyen volt a ház, amikor az utcáról a kerítésen keresztül bekukucskáltunk és úgy döntöttünk, hogy megkérjük a tujadonost, hogy mutassa meg közelebbről is.

Hétvégiháznakvalót kerestünk és megtaláltuk az otthonunkat. Mi, a városi, tömbházban nevelkedett, nemtúl fiatalok.

És ilyen volt az istálló ... sokkal jobb állapotban, mint a ház, ami a fényképeken nem látszik. Azt mondták több mint 10 éve nem lakott már benne senki. A házban. :) De gondolom, az istállóban sem.
Én beleszerelmesedtem, első látásra. A férjem is, főleg amikor látta a lelkesedésemet. :)

Ez volt 2008-ban. És elkezdődött a felújítás, a lelki megújulás, a nagy izgalom. De még mindig a hétvégi háznál tartottunk.  Hogyan is fogjunk neki? Hmmm, nagyon jó kérdés.