A tengeren voltunk. A bolgár tengerpart Sveti Vlas nevű üdülővároskájában, ahol teljesen találomra foglaltam szállást az interneten, úgy keresgélve, hogy csendes tengerpart Bugáriában. Erről a csendes helyről majd írok, de most inkább arról a 4 órás kirándulásról szeretnék beszámolni, amit a Tripadvisor úgy javasolt, mint egyike azon 2-3 tevékenységnek, amit érdemes kipróbálni Sveti Vlasban. Az értékelések is nagyon jók voltak a kirándulásról, így mi is elmentünk a találkahelyre, a posta elé, péntek reggel 9-re. Elsők között értünk oda, aztán fél tíz után, mire elindultunk 53-an voltunk! Svájc, Németország, Franciaország, Ukrajna, Írország, Oroszország, Románia, Csehország, Hollandia képviseltette magát a nagyobbacsak csoportban. Az idegenvezető egy fitt, huszonéves lány, aki főállásban jógatanár, nyaranként pedig heti kétszeri alkalommal ezt a túrát vezeti a környékbeli hegyekbe, melynek legmagasabb csúcsa a Sveti Iliya csúcs a maga 385 méterével és gyönyörű kilátásával. Bemutatkozás után elmesélte, hogy a passzióból csinálja már jó pár éve, nagy természetbarát és környezetvédő. Azt is mondta, hogy a túra ingyenes, de természetesen megköszöni az adományokat a végén, mindenkire rábízva, hogy annyit adjon, amennyit meg ér neki a kirándulás. Szóval, ez egy magánszemély, aki jól csinálja azt, amit csinál. Hát nem? Ezt a szórólapot adta a kezünkbe, majd nekivágtunk. A túra, innen a Hargita-hegység lábától, semmiség volt, de az idegenvezető lelkesedése, ahogy a gyógynövényekről, az állatokról és általában a helyről beszélt feldobta a hangulatot, 50 embert összefogott és mi is úgy néztük és kóstoltuk a szedret, meg a zsályát, mintha sosem láttunk, ettünk volna. Életemben előszőr láttam viszont lódarázs fészket, kettőt is, és valóban gyönyörű volt a panoráma a hegytetőről. Meglepett, hogy nem láttam szemetet az erdőben, de kiderült a végére, hogy az idegenvezető minden alkalommal összeszedi a műanyag palackokat és leviszi a kukába. Ezúttal vagy 3-at szedett össze. A túra végén, mindenki elégedett volt. De tényleg. Úgyhogy adomány is volt bőven, úgy láttam, hogy 5-10 eurókat adtak az emberek fejenként. Szorozzátok be 50-el.
Itthon picit utánanéztem ennek az ingyenes városnéző / séta mozgalomnak és Torinótól, Rio de Janeroig mindenfelé létezik. Gondolom ott megy nagyon jól, ahol sok a turista, elsősorban városnéző túrák vannak, de mint kiderült vannak rendhagyóbbak is. A kulcsszó: free walking tours. Megéri!
0 Comments
|
Régebbi bejegyzések
February 2024
Címkék
All
|