Nagyon örülök utólag is, hogy gyerekeimnek sikerült péntek délutánra programot szervezni és így részt vehettem azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet egy EU-s projekt (Recultivatur) keretén belül a Soros Oktatási Központ szervezett, és amelyre 8 olyan személyt sikerült meghívnia, akiknek a neve mindenki számára ismerős, aki a kulturális, turisztikai, művészettörténeti, egyházi, civilszervezeti, média vagy akár önkormányzati tevékenységeket követi. 

A kerekasztal meghívottai csupa konkrét, pozitív, követendő példát hoztak magukkal, elbeszéléseiken keresztül, amelyek elsősorban a vallási és kulturális értékeinket emelték látható, mindenki számára elérhető szintre és amely példák erősítik a turisztikai kínálatot régiónkban.

Szó volt civil kezdeményezésről (Élő Erdély Egyesület), a Mária Útról, a zarándokok, turisták, vendégek elvárásairól, a vendéglátó meglátásairól, a zarándokútszervező és vezető szempontjairól, egyszóval nagyon sok mindenről, ami szorosan kapcsolódik a turizmushoz általában, de specifikusan a vallási turizmushoz.
 
A kerekasztalbeszélgetés egyik célja az volt, hogy "megláttassa" a résztvevőkkel azokat a lehetőségeket, amelyeket be lehetne emelni a vallási turizmusba, egy másik pedig, hogy együttműködésre serkentse a különböző, turizmusban tevékenykedő entitásokat.
Egy-két gondolat annyira megragadott, hogy arra gondoltam, leírom őket.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója azt mondta, hogy csak úgy magától semminek sincs értéke. Mi ruházzuk fel tárgyainkat, szellemi örökségünket értékkel. És milyen igaz! 
A dagasztóteknő példája, nagyon jól illusztrálta az elmondottakat. :) Nem magától lett érték, mi, emberek, tettük azzá.  És így kerülnek régi használati tárgyak gyűjteményekbe, múzeumokba...
A helyi örökséget meg kell "szerkeszteni". A közösség kell megtalálja és értékkel felruházza. 
Egy ilyen példa a máréfalvi székelykapuk. A közösség találta meg, a közösség ruházta fel értékkel és ezáltal a helyi közösség is újrafoglamazódott. A lehetőség felismerése nagyon fontos dolog!
Tetszett. Nagyon!

Arról is szó volt, hogy nem mindegy a tálalás. Nevezhetjük csomagolásnak is, de itt is elhangzott egy szép kifejezés. Lehet, hogy nem új, de nekem az volt: hogy az örökségünket le kell fordítanunk a kultúra nyelvére, hogy mindenki megérthesse. Az idegenből érkezett vendég is ... :) Gyönyörű!

A beszélgetés másik célja, hogy együttműködési lehetőségeket keressünk, hogy a különböző területek képviselői összefogjanak egy vagy több közös cél érdekében. Itt éreztem egy kis űrt. Nem az összefogás akaratának hiányát, hanem azt, hogy valahogy hiányzik a kapocs az egyszerű szereplők és a "fontos(abb)" szereplők között. Itt arra gondolok, hogy például a Mária Út kapcsán tényleg jó partnerségeket lehetne kialakítani, de a vendéglátók, szolgáltatók egyrészt nem elég tájékozottak, másrészt, nem elég bátrak, hogy például a pénteken elhangzott partnerségi felhívásra, ami Péterfi Attila, a csíkszeredai Caritas ágazati-igazgatója részéről jött, konkrétan válaszoljanak. Pedig mint mondta, nyitottak mindenféle együttműködésre. 

Ez a probléma a kerekasztal beszélgetés alatt és után többször is visszatért gondolataimba. Nem hiszem, hogy valaki hibás lenne, csak arról van szó, hogy minket, engem is, arra tanítottak, hogy ne legyünk aktívak, ne legyen ötletünk, ne legyen iniciatívánk, nem mondjuk kis hangosan azt, amit gondolunk. És ennek a "tanításnak" még mindig rabjai vagyunk. Nincs önbizalmunk.

Pedig mindenki egyetért abban, hogy együtt könnyebb lenne. 

Hátha sok-sok beszélgetés, képzés eredményeképpen megmozdul valami. Addig is vegyünk példát Csíkszépvíz polgármesterétől, aki nem az irodából "segítette" a  Szent László emlékhely létrejöttét, hanem a fizikai munkából is kivette részét, jópéldát mutatva a közösségének, melyet vezet.

Mondjátok meg ti. :)

Úgy döntöttem, hogy bevágok ide néhány szolgáltatást, programlehetőséget, melyeket különböző panziók leírásában találtam. Nem azért teszem, hogy ki-ki kedvére válogasson, hanem, hogy egy csokorba gyűjtsem a leírásokat, és döntsétek el ti, hogy ezek tényleg olyan programok, amitől a a vendég a hetedik menyországban érzi magát? Vagy pontosabban, hogy lehetne ezekből olyan programokat összeállítani, hogy a vendég visszatérjen.
Ja, és olyan falvakat választottam, ahol nincs kiépített üdülőközpont a közelben sem.

1. Szolgáltatások: parkolási- és sátorozási lehetőség az udvarban, kerti kiülő, kerti sütő, bevásárlási lehetőség, szépségszalon.

2. Szolgáltatások: parkolási lehetőség az udvarban, kerti tűzhely, terasz, grillező, filagória, bevásárló központ a vendégház épületében.

3. A székelyes ízvilágot keresők nem fognak csalódni szakácsainkban, hisz a teljes panziós ellátáson kívül, igény szerint disznóvágással, báránysütéssel is az ön renelkezésére állunk. Számunkra a legfontosabb, hogy panziónkból felfrissülve, jó kedvvel, vagy ahogy Székelyföldön mondani szokták, "jó szájízzel" távozzon. Túrázás, téli sportok, konferencia, vadászat.

4.Túrázás, téli sportok, konferencia,stb.

5. A szálláshely szolgáltatásai: mikrobusz bérlés (8 +1), terepjáró bérlés; quadozás, terepmotorozási lehetőség; állatsimogatás, kovácsműhely látogatás...., szekerezés, szánozás, grillezés, kenyérsütés kemencében; ha 10 fő szállást foglal – tranzitszállítás vállalása Csíkszeredából ingyenesen.
A vendégházhoz konditerem, filagória (kerti sütő), nagy terasz (asztalokkal), kisebb játszótér (hinta, ping-pong asztal) tartozik.

6. Túrázás (gyalogtúrák a Firtosra, Likaskőhöz), ismerkedés a népművészettel (fazekalás) - keramikus műhely látogatása , szekerezés, lovaglás, téli sportok.

Ennyi elég is lesz. 

Ki szeretne például Csíkbánkfalvára menni vakációzni, mondjuk 4 napra? 
Mit szeretne ott csinálni? Azért írtam pont Bánkfalvát, mert ott nincs pillanatnyilag egy panzió sem. 

Először is kik azok, akik egyáltalán rátalálhatnak? És hogyan? Kinek tud és mit tud nyújtani Bánkfalva, a környék, a vendéglátó és mindenzt hány napos programba lehetne beleférteni? 
Aztán jöhetnek a további kérdések. 
Hol van a célcsoportom, a vendégköröm? Hol találom meg őket? Mik a vágyaik? Merthogy a vendéglátónak a vendég legtitkosabb vágyait kell kielégítenie. Gondolatolvasónak kell lennie? Ezért nem mindegy, a mindegy! El kell érnem őket és pont azt kell kínálnom, amire vágyik.

És ha működne az összefogás, ha nyitottabbak lennénk, akkor egymásnak vendéget is tudnánk küldeni, és nem attól rettegnénk, hogy Jánosnál többet éjszakázik a vendég, mint nálam. És ha neadjisten 5 panzióst (pl. 100 km-es körzetben) össze lehetne fogni és konkrét, színes 2 hetes programot összehozni, akkor már messzebbről is ide lehetne csalogatni a vendéget. De, ehhez kell még egy-két dolog... 

És az első és talán a legfontosabb az az, hogy ne a kifogásokat találjuk meg először. Ne úgy kezdjük a beszélgetést, hogy: ezt azért nem lehet, mert....

Nem tudom tudományosan alátámasztani, csupáncsak az elmúlt fél év tapasztalatait összegezném röviden. Természetesen ez nagyon szubjektív, úgyhogy előre elnézést kérek azoktól, akik ezt nem így látják és bántónak érzik észrevételeimet. Bár ne lenne igazam! De tényleg.

Mivel az utóbbi hetekben többször tették fel nekem ezt a kérdést: "és megy az üzlet?" (mármint az enyém, a vállalkozásom), ugyanakkor a potenciális klienseimtől az én kérdésemre, miszerint: "ki foglalkozik a vendégházzal?" az a válasz jött, hogy ELŐBB INDULJON BE, AZTÁN MAJD MELLÉ ÁLLUNK, levontam a következtetést, pontosabban pirossal aláhúztam az eddigi sejtésemet. Nem is kell más szavakat keresgélnem, mint megismételnem az előbbi, a vendéglátással foglalkozók szájából jövőket: Előbb induljon be, aztán majd valaki foglalkozik vele. 

A másik, amitől a hajam az égnek áll, amikor jösz egy javaslattal, egy ötlettel és azt mondják, szemrebbenés nélkül, teljes meggyőzződéssel, hogy az itt nálunk nem megy. Próbáltad? Nem. Hát, akkor honnan tudod, hogy rossz az ötelet? Tudom. Itt ez nem működik. Ilyenkor belémfagy a szó. :) Majd széttöröm magam, hogy jöjjenek ki. A szavak.

Hát kéremszépen :), én 6 hónapja foglalkozom vele, de nekem még nem indult be. És nem lazsálok. Ami azt jelenti, hogy naponta több órát foglalkozom azzal, hogy az elképzeléseimet valóra váltsam. ÉS NEM INDULT BE. :) Még. De be fog. És ha nem pont úgy, ahogy elképzeltem, akkor gömbölyítek rajta és úgy próbálozom. DE még nem jött el az ideje, hogy feladjam. Pedig, mondhatnám én is, hogy ez itt nem működik, és kész. És én megpróbáltam, Igaz, hogy a magam módján. És gondolkodhatnék egy következő terven, vagy kereshetnék egy munkahelyet magamnak.

A szuper üzleti ötletek, lehet, hogy nagyon hamar beválnak, de ha nem tudsz berobbanni, mert nincs tőkéd, mert nincs (annyi) időd foglalkozni vele stb, akkor minimum egy év kell, hogy beinduljon. De lehet, hogy kettő...

Értem azt is, hogy van gazdaság, amit el kell látni, azt is, hogy mivel meg kell élni valamiből, olyan munkát végzünk, amit inkább muszáj, mint szeretünk, de itt jön az én DE-m. Ha valamit szeretnél, akkor azért áldozatot kell hozni. Ha van egy álmod, akkor azért dolgozni kell. Naponta és akár hétvégeken is. Lehet, hogy csak 5 percet, lehet, hogy egy órát, de az is lehet, hogy kettőt. Hogy induljon be, hogy legyen értelme foglalkozni vele, hogy esetleg tudd otthagyni a muszájmunkahelyet egy olyanért, amit szeretsz. Én valahogy így látom a dolgokat. Különben úgy gondolom, hogy nem is akarsz igazán semmit. Kifogásokból az én farzsebem is teli van.

Össze-vissza sorrendben, ahogy eszembe jutnak.

Állatkiállítás Bánkfalván. Sokan voltak, szép idő volt, a gyerekek is élvezték, jó volt. 
De nem volt WC és nem volt szemetes! Felvettem néhány eldobott műanyag palackot a földről és odavittem egy árushoz, kérdezvén, hogy van-e egy szemetes a közelben. "Itt nincs" - volt a válasz. Ott sem volt, de máshol sem. Egy fabudinak látszó alkalmatosságot láttam ugyan, de nem volt annyira egyértelmű, főleg egy idegenből jövőnek. :) Vagy ilyenkor az a szokás, hogy ha kell, hazamennek az emberek?
A munkát is megspórolhatták volna, ami a szemét összeszedésével járt.

Ha már szemétről vagy hulladékról van szó. Igaz, hogy Angliában nagy divat a kutyatartás, vidéken is, mégis meglepődtem, hogy nemcsak szemetes van a faluban, hanem KÜLÖN szemetes a kutyapiszoknak. És használják is, a drága krikettpálya nincs tele ... szerencsével. :)

Calke Abbey, egy valamikori fényűző életről tanúskodó uradalmi ház
http://www.nationaltrust.org.uk/calke-abbey/, ami örökös hiányában a National Trust jótékonysági szervezet tulajdonába került, és mai látogatói számára egy gazdag család virágzó, majd hanyatló éveit engedi láttatni, úgy ahogy azok idővel alakultak. 
Ezzel az épülettel kapcsolatosan  a National Trust úgy döntött, hogy nem restaurálják, hanem csak konzerválják az örökséget. Úgy hagytak mindent, ahogy "örökölték".  

Sosem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen ház személyzete, hogyan tudja, hogy mikor hivatja az úr vagy az úrnő? Pont őt? Most láttam először, hogy minden folyóson ott csüngnek a különböző csengők, alatta meg írja egy kis táblácskán, hogy "kinek a csengője". A nappali dadáé, az éjszakaié, a konyhalányé, vagy a házvezetőé...

Azért, hogy a látogatás a gyerekek számára is élvezhető legyen, a hatalmas istálló lóállásai közül néhányat berendeztek különböző korabeli bútorokkal, eszközökkel, ahol a gyerekek játszhatnak, beöltözhetnek, rajzolhatnak... Ugyanitt oktató jellegű érdekességeket is lehet olvasni a falakra tűzve, mint például, hogy az emberi vizeletet összegyűjtötték az úri éjjeliedényekből és mielőtt a fehérneműt kifőzték volna, ebbe áztatták. :)

Ugyancsak a gyerekek számára egy kvíz játék is elő van készítve, amelyben körülbelül 10 kérdésre kell válaszolni, de csak azok tudják helyesen megoldani, akik figyelmesen mennek végig a házon. És mondanom sem kell, hogy nem olyan kérdések vannak benne, hogy hányban született az földesúr, hanem, hogy a kovács mit szeretett inni? És ott volt a tűzhelyen több teáskanna.... :) Szeretem az ilyen ötleteket, főleg, mert látom a 8 éves lányomon, hogy "éberen" tudja tartani és élvezi is. Különben az első szoba után, már el lenne fáradva... :)

ha jön a pénzügyi ellenőr? SEMMIT. Megkínáljuk kávéval, aztán kiteregetjük mindazt, amit kér.

A tegnap, gondoltam írok egy pár sort az adatbázisomban levő panziósoknak, hogy szabadpercükben látogassanak el az oldalamra, hátha találnak valami érdekeset, hasznosat. :) Ennél jobban nem nyomulok, mert úgy látom, hogy a mentalitásváltás messze van még, és kivárom az "időmet'. 

Szóval megírtam az emailt és délután szólt a telefon. Meg is lepődtem. Nem szokott szólni túl gyakran. Felvettem. Egy panziótulajdonos hívott, "mit is oktat?" kérdéssel. :) Éppen válaszolni akartam, hogy izé, mire is lenne szüksége, amikor azt monta, hogy megmondja ő, hogy mire is kellene felkészíteni a panziósokat. 

Például arra, hogy "milyen jogai" vannak, ha jön a pézügyi ellenőr, merthogy sokszor dilettáns módon állnak az ellenőrzés mellé maguk az ellenőrök, mégis hatalmas büntetéseket osztanak ki a vállalkozók között. Ez esetben egy egyéni vállalkozásról van szó (intreprindere individulă), aki védett műhelyként is bejegyzett (unitate protejată). 
Beszélgettünk egy darabig, hogy ahhelyett, hogy segítenék a kisvállalatokat, még inkább földbetiporják stb., aztán mivel nem vagyok jártas a jogi ügyekben, azzal búcsúztam, hogy utána nézek a törvényeknek, hátha mégis tudok segíteni.

Össze is szedtem az ide vonatkozó jogszabályokat, meg elolvastam a könyvelésről szóló paragrafusokat és arra a következtetésre jutottam, nem először, de valószínű nem is utoljára, hogy ez a büntetéses dolog sosem veszti aktualitását és, hogy az egyetlen módja minimálisra csökkenteni a büntetést, mert szerintem egy ellenőr nagyon ritkán távozik büntetés kiszabás nélkül, hogy nagyon jól ismerjük a ránk, a vállalkozásunkra vonatkozó törvényeket. És nem elég ismerni, ott kell legyen kézügyben egy nyomtatott példány is, amit gyorsan elő lehet venni és meg lehet mutatni az ellenőrnek. 
Persze ez még mindig nem jelent semmit, mert ha akar úgyis megbüntet valamiért, de legalább látja, hogy mi sem most szálltunk le a falvédőről.

Ilyenkor nem annyira jogainkról szól a dolog, hanem vállalkozói kötelezettségeinkről. Ezt jönnek ellenőrizni. Hivatalosan... :)

Ha hozzám jönnek ellenőrzésre, nem tudnék ennél okosabb lenni. Reménykedem, hogy mindennel naprakész vagyok, adóimat befizettem, mindent korrektül csinálok, aztán a többi a jóindulaton múlik. Ami vagy van, vagy nincs.

Barátaink, azt mondták, nem fáradtak az éjszakai vonatozás után, de azért hegyet mászni aznap mégsem akartunk, így egy autókázós, könnyű sétás, városnézős és szentgyörgynapos programot választottunk. 
Megálltunk a Nyerges-tetőn, majd leereszkedtünk a Kászoni -medencébe. Gyönyörű!

Az az igazság, hogy én sem jártam eddig Kászonaltízen, vagy Jakabfalván. Most is csak ízelítőnek volt elég a séta, amit tettünk, de azt azért észrevettem, hogy mennyire rendezett, tiszta, takaros a falu, az utcái és micsoda gyönyörű tornácos házak sorakoznak a patak partján, igaz, több is lakatlannak tűnt. 

Egy kicsit távolabb ültünk fel a szekerünkre és továbbmentünk Kézdiszentlélek felé. 

A templomnál álltunk meg, majd felsétáltunk a Perkő-tetőre, ahol néhány helybéli kedvesen üdvözölt: "Szép majálist, adjon 1 lejt!" :) Lejt nem adtunk, de mivel "követtek", adtunk két madárlátta szendvicset, hogy mi is tudjunk nyugodtan enni.  

Van egy bicikliút is errefelé, a Nemere-útja. A térképen zöld szaggatott vonal, kis piros C betűkkel megtűzdelve, jelzi a kerékpárutat. 

Aztán továbbmentünk Kézdivásárhelyre, egyik kedvenc kisvárosomba. :) Ez az udvarterek által meghatározott sajátságos hangulat egyik székely városkában sincs meg, legalábbis azokban, ahol én jártam, a központ gyönyörű épületei pedig szemet gyönyörködtetőek, még akkor is, ha minden másodikra ki van írva, hogy: ELADÓ. :( Mind megvenném ....
Kutyafuttában megkerültük a főteret, bekukkintottunk egy-két udvartérre, megettünk egy fagyit, néztük, hogy máshol, hogy zuhog az eső, majd irány Sepsiszentgyörgy!

Szentgyörgyön a szokásos? Mondhatom így? Gondolom, hogy igen, ha olyan látogatókról van szó, mint mi, akik néhanapján egy délutánra vagy estére leruccanunk egy-egy koncertre. 
Olvastam a tegnap egy felháborodott véleményt, miszerint a kézművesvásár ki van szorítva a központból, ahol a bóvli, a műanyag, a kínai terpeszkedik. Ez valóban így van, de az is igaz, hogy a kisebbik lányom egyik vágya az volt, hogy ismét kipróbálhassa a vizen úszó óriáslabdát, amiben egyensúlyozni kell, hogy az ember (a gyermek) talponmaradjon. Lehet, hogy szelektálni kellene? Vagy lehet, hogy helyet kellene cseréljenek? A kézművesek legyenek a központban, a bóvli egy kicsit távolabb? 
Mi jól éreztük magunkat, a műanyagosokat kikerültük, a parkon keresztül, a koncerteken kiénekeltük magunkat :) majd miután minden koroszály elégedett volt olyannyira, hogy már megengedte magának, hogy fáradt is legyen, hazamentünk. A záróakkordokat a Tankcsapda szolgáltatta. :)