Valamikor, a kontinens legdélnyugatibb csücskéből indultak a nagy portugál hajósok az ismeretlenbe... Hátranézve ezt a partot látták, sokan utoljára. Persze a tengerről :) A portugálok nagyon büszkék hajós-felfedezőikre. Múzeumok, kiállítások mutatják egy letűnt világ valósághű tárgyait, emlékeit. Mi is ellátogattunk Európa legdélnyugatibb pontjába, Cabo de Sao Vicentebe, hogy érezzük arcunkon az Atlanti-ócean erős szelének érintését és belebámuljunk a végtelenbe. Szálláshelyünk Lagosban volt, az Algarvenak nevezett déli partrészen. Egy kis város, ahol nyáron nyüzsgés van, télen pedig pihennek. Gondolom, hogy minden tengerparti hely ilyen. Dologidőben dolgoznak, aztán lazítanak. A part érdekes. Van hosszú és széles, keskeny és rövid, eldugott, nudistáknak, szóval ilyenis-olyanis. Dagálykor felkapod a törülköződet és arrébb teszed. Ilyen egyszerű. Mivel a strandok zömében aprócskák és lent vannak a homokkő part tövében, nincsenek bárok, vendéglők, zene-bona a parton, mindenki az "otthonról" hozott szendvicsét eszi, ha pedig másra vágyik, akkor egy elég hosszú lépcsőn kell felkapaszkodnia. De van olyan part is, ahol nem kell kapaszkodni, de az nem olyan szép... mindennek ára van :) Az öblöcskék ilyenek. A szép nagy, lapos, homokos strand pedig ilyen. Még mindig volna mesélnivaló. A homokváros például....De itt fogom abbahagyni. Visszatértünk Lisszabonba, hogy bezárjuk a körútunk gyűrűjét. Tényleg kerekre sikerült. Tökéletesre. :)
1 Comment
Ti tudtátok, hogy Európa egyik legnagyobb és legrégebbi megalit építményei Portugáliában vannak? Én nem. De most már tudom. Az Almendresi Cromlech a kövek formáiról elnevezett cromlech csoportba tartozik és körülbelül nyolcezer éves. Lenyűgöző. Évorától 17 kilométerre található, Guadalupe falu határában, gyönyörű parafa ültetvények közepén. A tudósoknak bizonyára csemege, a szájtátóknak, mint mi, érdekes, bizsergető és elgondolkodtató...
Az Unesco Világörökség része. Kelta, római, mór, portugál kultúra finom szövevénye. Az egyetlen város, ahol az örömbe egy kis üröm is vegyült, ugyanis az egyik étteremben megpróbáltak átverni... Persze ettől még a város mit sem vesztett szépségéből, de az egyik pincér emlékeztetett, hogy az ember mindenhol emberből van és így ilyen is van, meg olyan is. Ez csak azért volt, hogy nehogy azt higgyük, hogy Portugália kivétel. Már-már azt hittem. :) Külön említést érdemel egy kocsma, a Mói-te. A forró és kihalt utcákon az udvaráról áradó finom jazz muzsika üditően és nagyon csábítóan hatott, így be is tértünk. A citromot a limonádéhoz a báros ott helyben szedte a fáról és itt kóstoltam először a portugál sörkorcsolyát, a farkasbabot, vagy portugál nevén: tremoço-t. Láthatjátok mennyire üdítően hatott :) Nagyon jó volt!
Azt hittem, hogy már végefele járok a portugál beszámolómnak, de még mindig van négy állomás a végéig, hogy a körút bezáruljon. Ez a mostani egy gyöngyszem, de nem is akármilyen. Alentejo régió évekkel ezelőtt Portugália egyik legszegényebb vidéke volt és az emberekkel szemben is elég sok előítélet létezett... így hallottam :) 20 év múltán úgy tűnik, hogy látványos a fejlődés és a régió fantasztikusan reklámozza magát, ami a turizmust illeti. Mondjuk, van is mit reklámozzon. Ahogy haladunk dél felé, változik a táj, vele együtt változik az építkezési stílus és az építőanyag. Eddig szürke kő és sziklatömbökből épültek a házak, most beérkeztünk egy vakító fehér településre, aminek inkább mediterrán hangulata van. Csak a mór vár válik ki a fehérségből, szürke tornyocskáival, falaival. Marvãoban három és fél ezer ember él, egy nagyobb falu, ahol ha semmi egyebet nem csinál az ember, "eltéved" az utcáin és minden sarkon lefotóz valamit, valami apróságot, ami a tekintetét megragadja. Jose Saramago azt mondta,írta Marvãoról, hogy: ‘‘From Marvão one can see the entire land... It is understandable that from this place, high up in the keep at Marvão Castle, visitors may respectfully murmur, ‘How great is the world.’’
Igen, még 41 fokban is szép a világ, de azért nagyon forró :) Az előző bejegyzésben leírt cariai falusi szállásunkhoz közeli két, csodálatos hely: egy városka, Belmonte és a hegy tetejére épült portugál falu, Monsanto, amit a legportugálabb falunak "kiáltottak" ki 1938-ban és ahol úgy tűnik, hogy az idő is megállt. Beszéljenek a képek. :) Belmonte Monsanto - annyi képet készítettem, de annyira fantasztikus hely! A sziklába épített házak és a 42 fokos meleg. Felejthetetlen mindkettő. Majdnem sírtunk a hőségtől, de egyszer adatik meg hogy ilyen helyen járjunk. Hát nem?
Ha megnézzük a képeket a booking.com-on nehezen tudjuk elképzelni, hogy a nagyszülőktől örökölt "csűr" indította el a vállalkozás gondolatát, valamint azt, hogy ezt a tipikus portugál kőépöletet szervesen be kellene építeni a vendéglátó létesítménybe. A házigazdák a részleteket tervezőre és interiőr dizájnerre bízta, így az összhang tökéletesre sikerült. Az EUs- pénz úgy jön ide, hogy a nálunk Sapard programnak a portugál megfelelőjénél tudták a befektetés 50%-át megpályázni. Három kétszemélyes szoba nyílik az udvarról, ami teljesen modern, a reggeliző és a recepció kapcsolódik a régi dolgokhoz. Lefényképeztem. A vendégház 4 hónapja működik. Ha van egyáltalán valami, ami nem tökéletes, akkor azt a házigazda házaspár elbűvölő kedvessége kárpótolja. De, amúgy a booking. com-on 9,7 -re "vizsgáztak" eddig a vendégeknél.
Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy mit adjon a vendégeknek reggelire, mert semmije nincs. Gondolt itt szupermarketben vásárolt dolgokra. Hát itt van a képeken a mi reggelink. Minden, ami a háztájiból kikerül. Házilekvár hat féle, sajtok, vaj, kukorica málé, kennyér, tojás, gyümölcs, víz és frissen csavar narancslé, amit nálunk frissen csavar almalével lehet helyettesíteni. Nagyon tetszett. Ezt szerettem a portugálokban, hogy ömmagukat adták, nem akartak többnek tűnni, többet adni, mint amennyi volt, mint amilyenek valójában. Szeretnivaló. A falu, Caria, kb. 1000 lakosú, semmi különös, de a környéken van látnivaló és ezekből lehet turizmust kovácsolni. Mégpeddig nem is akárhogyan. ![]() Aprócska, kevesebb mint tízezer lakosú, város a fennsíkon. Itt is középkori fesztiválra készülnek, 41 fokos hőségben. Nem elég, hogy fentről a nap süt, lentről a hatalmas üstök alá begyújtott tűz, ráadásnak mindenki be van öltözve. Középkoriba. És sütnek és főznek a délutáni, esti mulatságra. Először hallottam, hogy ezekben, a Spanyolországól nem túl távol eső városokban, mind van zsidó negyed, ami építészetileg és kulturálisan is elkülönül a portugáltól és él és virágzik. Nem tudom a portugál zsidóság történetét, de egy részük a spanyol inkvizíció elől menekül át Portugáliába és telepszik le ott az 1400-as években. Nem tudok elájulni a melegtől, annyira megfog az utcák szépsége és a trancosói vár melynek története a lépcsőfokokra van írva. Nagyon ötletesnek találom. A lányaimat pedig a hazai flekken íze és a sült krumpli fogja meg. :) Trancosot elhagyva, késő délutánra érkezünk a következő falusi szálláshelyre, Cariaba, amiről külön fogok írni.
![]() Arra kértem a férjemet, amikor szállás lehetőségeket keresgélt, hogy legyen falusi szállás is a listán, hogy tanuljak én is valamit és hasonlítgassak egy picit. Az első falusi szálláshelyünk a Douro folyó völgyében, a hatalmas szőlősök hazájában volt és úgy hívják, hogy Quinta da Azenha de Folgosa. Az út csodálatos volt, bárhova néztünk hegytetőig futó szőlősorokat láttunk. A nagyobb szőlősökben pedig az illető portói bor márkaneve is ott díszelgett. Ahogy leereszkedünk a völgybe, a falusi szálláshelyek mind ki vannak táblázva: kék alapon fehér írás jelzi: turismo rural. Megkerestük a mienket is a Google térkép segítségével. Meredek, macskaköves utcákon kanyarogtunk, aztán egyszercsak elfogyott az út és ott álltunk a 600 éves présház előtt. Ismét elámultam. A gazda fogadott. Portói borral. Saját készítésűvel. Közös nyelvünk nem nagyon volt (ő franciául tudott, mi meg azt nem) de a vendégszeretet és a mosoly meg a gesztusok éppen elég volt, hogy elolvadjak. Mondjuk nem volt nehéz, mert negyven fok körül volt. :) Szeretném a falusi vendéglátóknak jelezni, hogy minden portugál szálláshelyünk a booking.com és a tripadvisor.com -on is rajta van és ha büszkék arra, hogy mit mondtak róluk a vendégek, akkor az is ki van mindenhova biggyesztve. Ez a vendéglátónk is büszke a "rating"-jeire, ami 9,1 vagy valami hasonló, sok száz visszajelzésből. Nem semmi. Amúgy a házigazda maratonfutóból lett falusi vendéglátó és nem is olyan rég vágott bele a bizniszbe és tanulta meg a borkészítés folrtélyait. Feleségével ketten teremtik meg azt a hangulatot, ami miatt szeretik őket. Tinédzser fiuk a közeli városba ingázik iskolába. A portán medence is van, amit ki is próbáltunk. Főleg a lányok. Mi inkább az árnyékban vino verde-t ittunk hűsítő gyanánt. Azon a teljes napon, amit ott töltöttünk mégsem a hajókirándulást választottuk, hanem a vonatozást fel a völgyön és vissza. Van egy nosztalgia gőzős is, ami végigpöfékel a portói bor hazáján miközben az utasok kóstolgatnak, de az most valami okból nem üzemelt. Érdemes az állomásokra is egy pillantást vetni, ilyen 10-15 ezer lakosú kis települések vonatállomásai, amelyek lehetnének olyanok is mint a mieink, mondjuk Karcfalván, vagy Tusnádfürdőn, hogy üdülővárost is belemagyarázzunk a képbe. De nem olyanok! Különbek. És az én fixem is, a WC. Tiszta, stb. Sajnos annyira meleg volt, az első hőhullám Európában, ami azóta is tart, negyven fok körül volt a hőmérséklet, hogy nem másztunk semmiféle hegyet meg, hanem a bő egyórás vonatút után, végig a Douro folyó völgyében, alagútakon át, abszolút festői környezetben, ittunk egy üditőt és egy következő vonattal visszatértünk utunk eredeti állomásába. Az útvonal Pinhão - Pocinho - Pinhão. És a csodálatos út. Sajnos a fényképek nem túl jók, de azért látni, hogy milyen pazar a vídék. Ki szedi le azt a sok szőlőt? :) Este Andyvel jól beboroztunk. A házigazda hozott fehéret is, vöröset is. :) A ház előtt a kőasztalok mellett nem tudtunk betelni a tájjal, a gyerekek meg biliárdoztak. Másnap délelőtt ismét úton voltunk, Portugália nemzeti parkjának csücskét érintve, lassan dél felé kanyarodva. Ez a búcsúképünk Folgosából. Pityóka a fejen.
![]() Útban következő szálláshelyünk fele két kisvárosban álltunk meg. Az első Guimarães, kb. 50000 lakossal. Vímara Peres gróf alapította, akit Portugália atyjának tartanak. A mórok kiűzése után, Guimarães volt Portugália első fővárosa, a portugál nép bölcsője. Nagyon szép kicsi város. Ottjártunkkor a város ünnepére készülődtek. Portugáliában nem lehet akármikor ebédelni, hanem csak ebédidőben, ami délután 2-ig tart kb. Amarante városában, a vendéglő tulajdonos család már saját ebédjét költötte, amikor a pofátlan kelet-európai turista benyitott. Kiszolgáltak. Megköszöntük szépen. És isteni volt! Amarante picike városka a Támega folyó két partján. Épületei és templomai, zömében román stílusban épültek.
![]() Portugália második legnagyobb városa, a finom portói bor hazája. Nyüzsög, pezseg. Szerintem olyan egy kicsit mint Velence. Vagy nagyon szereted, vagy nem. Ilyet is, olyat is hallani. A Douro folyó torkolatának északi partján fekszik. A Klerikusok tornyához közel, a Rue de Galerias Paris-ban laktunk egy hostelben, ami Nasoni, híres olasz építész nevét viseli (ő tervezte a képen látható barokk templomot). Hostel, hostel. Gyanús volt mondjuk, az ízléses, modern, művészi berendezése a recepciónak, de amikor megmutatták a szobánkat, szó szerint leesett az állam. Nézzétek. Azért volt egy apró kis hibája a helynek. Az a lépcső, korlát nélkül a galériára. :) Csak józan embernek való. Mi meg nem voltunk teljesen azok. Első este szülinapi iddogálás, második este São João ünnepe, harmadik este pedig 20 éve nem látott barátokkal sörözés. Átadtuk a gyerekeknek a franciaágyat, mi inkább táboroztunk a pótágyakon. Nem aludtam jól, de nyugodt voltam, hogy senki nem töri ki a nyakát. Amúgy az aragázkályha lerjében tepsik is voltak... A São João fesztivál Porto ünnepe. Máshol más ünnepek vannak. Lisszabonnak például Santo Antonio. Szóval ez az ünnep tényleg más, mint más ünnepek, fesztiválok. Napokkal, hetekkel azelőtt elkezdődnek az előkészületek, amelyek június 23-án tetőfokra hágnak. Én ilyet még nem láttam. Minden kicsi eldugott utcában, legalább egy grillsütő ki van téve a járdára, a konyhából, vagy a teraszról egy asztal és néhány szék szintén a járdára kipakolva, hogy estére minden rendben legyen a roston sült szardíniához, a borhoz meg a sörhöz. Ilyenkor nagyon természetes, hogy meghívod egy szardíniára a szomszédodat, akivel egyébként sosem érsz rá csevegni vagy a barátaiddal együtt eszel-iszol-mulatozol. Ja, és vadidegenek fejére koppintasz egy műanyag kalapáccsal, mindenféle jót kívánva. Úgy kb. 8 órán keresztül... A hosszú fokhagymaszárnak is ugyanaz a rendeltetése, mint a műanyag kalapácsnak, csak ma már sokkal kevesebben élnek ezzel a lehetőséggel. Az tetszett az egészben, hogy az ünnep nemcsak a város központjában zajlott, hanem minden félreeső utcájában. Rögtönzött bárok, zene, füst, szardínia, tánc, forgatag. Estére mindenki letódul a folyópartra, hogy a tüzijátékot megnézze, és csak azután kezdődik az igazi ereszd-el-a-hajamat. És folyamatosan ütögetik a fejedet a kapapácsokkal. Az utcánkban olyan buli volt, hogy a több mint 100 éves ház ablakai, ajtói, a vitrinekben a cuccos, dizájn darabok csak amúgy táncoltak. Az emberek meg énekeletek. Gondolom, hogy ilyen portugál LGT, Zorán meg stb. számokat. Mindenki. Fiatal, öreg torkaszakadtából énekelt. Aztán 4-kor a hangerő csendesült, de reggel 7-kor kapcsolták ki a rádiót. :) Tényleg fantasztikus volt! Még mit is csináltunk? Felültünk egy buszra és kimentünk Fozba, Porto tengerparti külvárosába, aminek van még egy kis régi hangulata is, annak köszönhetően, hogy valamikor külön települes volt. Népszerű, divatos bárok, kávézók, éttermek sorakoznak a parton. Jól karbantatott városrész, a 19. században itt kezdtek el házakat vásárolni az angolok. Most nagyon kellemes volt, csak néhány kocogó, meg kerékpáros pöttyözte a tájat. A portugálok nagyon büszkék a hajós múltjukra, a felfedezőikre. Portoban van egy interaktív múzeum, ami nagyon ügyesen meg van csinálva: a Felfedezések Világa (World of Discoveries). Én is nagyon élveztem, a gyerekeknek pedig az élményen kivül egy jó kis történelem lecke volt. A portói borkóstolást mi későbbre hagytuk, viszont elkaptuk azt a versenyt, amit egy évben egyszer rendeznek meg a folyón, a különböző borpincék hajói között. Nagyon szép látvány, ahogy az apró, színes pontok hajókká vedlenek és befutnak a kikötőbe. És akkor néhány kép és egy kérdés. Ti tudtátok, hogy Portugáliában 20-ig van az iskolákban az osztályozás? Mert én nem.
|
Régebbi bejegyzések
February 2024
Címkék
All
|