Lehet, hogy az emberek maguktól, önerőből, nem tudták volna megőrizni a többszáz éves tisztaságát, már ami  a falu építészeti örökségét illeti. A falu Viscri és Charles herceg kedvence, magyar neve: Szászfehéregyháza, németül pedig Deutsch-Weisskirch. 

Mondták, hogy az út nem túl jó, de innen is meg onnan is meg lehet közelíteni. Mi Szászbuda felől közelítettük meg, a 104L úton, majd a másik irányba, Garaton keresztül távoztunk Kőhalom felé.

Szászbudától 8km Szászféhéregyháza. Az út szép. Ilyen, mielőtt feltűnik a templom.​

December 1-jén jártunk ott, az előtt esett, akkor is borongós volt, de szerencsére, hogy olyan erős szél fújt, hogy a felhőknek csak rohangálni volt idejük, esőt nem tudtak kipréselni magukból. 
Szóval beérkeztünk a faluba. Az elején csalódottnak éreztem magam, ahogy az autóval haladtunk. Valahogy csak azt láttam, hogy térdig ér a sár. De aztán szerencsére, kinyitottam a szemem, de főleg a lelkem és megláttam azt, amit még egy romániai, erdélyi, székelyföldi faluban sem. Pontosabban azt láttam, hogy nem látok :) egyetlen egy, a sorból kilógó, új építésű házat, vagy hopilálára festett és műanyag termopános ablakokkal feszítő falusi portát. Egyet sem! 
És a fő utca az még hagyján, de amikor feltértünk a templom utcájába, megértettem. Ezt a falut nem lehet, nem szeretni. Sem Charles hercegnek, sem az ott lakóknak, sem másnak. Olyan, mintha egy meséskönyv rajzai elevenednének meg. Kezdtem gondolkodni, hogy hogyan lehetséges? Mert az egy dolog, hogy a herceg házat vett és a Mihai Eminescu Trust hatalmas konzerváló munkát végzett és végez, de élet volt az előtt is, hogy ők "beköltöztek" volna. És azt is tudjuk, hogy a szász házak milyen sorsra jutottak. Aztán arra gondoltam, hogy biztos annak köszönheti épségét és tisztaságát, hogy a főűttól távolabb van és a haszonlesők lusták voltak addig kóricálni, meg különben is az élet a főút mellett van.... És így megmenekült. 

Aki szereti a szépet és teheti, az menjen és nézze meg. Van mit!

Öszesen 20 vendéget tudnak egyszerre elszállásolni, de pótágyazásra is van lehetőség. Az elmúlt hétvégén teltház volt, pedig, se nyár, se tél.

​Mit is lehet Miklósváron csinálni? Semmit és mindent. Mi semmit mentünk csinálni. Egy olyan helyre vágytunk, ahol nincs wifi, nincs TV, ahol az ember újra felfedezheti az egymással töltött idő örömét, beszélgethet, hallgathat, nézelődhet. (Aki pedig nem erre vágyik, az válogathat a vendégház program lehetőségei közül.)  

A fő házban van két közös tér, egy nappali és egy étkező, valamint a borpince ahol a vendégek egy asztalnál vacsoráznak. A tetőtérben van két vendégszoba. Az udvaron van egy kicsiház-konyha-reggeliző, hátul pedig ez a szép kék ház vendégszobákkal.

Mi az alsó házban voltunk, ami két utcányira van a fő háztól.

Minden egyszerű és nagyszerű. És nagyon szép. A személyzet és a kiszolgálás úgyszintén. És isteni a meggylekvárjuk. :)

Befejezésül néhány kép a benti "világról"

Már rég készültünk elmenni Miklósvárra megnézni Kálnoky gróf vendégházait. Eljött az alkalom. Elmentünk és nemcsak megnéztük, hanem ki is próbáltuk. 
A vendégházakat és a berendezést a weboldalról már megnézegettem, de egy dolog a kép és más dolog a hely és az emberek adta hangulat. 
Esős időt kaptunk el (november 30-december 2 között) és a falu maga nem fogott meg. Viszont egy kommentár jutott eszembe a sáros utcáin sétálva, amit egy, a Székelyhonon megjelent cikk a falusi turizmussal kapcsolatosan,olvasója írt és valami ilyesmi volt: - ... ki az a hülye külföldi, aki gumicsizmában fét órát gyalogol ... hogy felmenjen az esztenára és megnézze, hogy hogyan készül a sajt? Én mondjuk kimondottam erre vagyok "hülye"...​

Közben kisütött a nap és a temető gyönyörű fényárban úszott.

Megtudtuk, hogy a gróf vendégházain kivül más panzió nincs a faluban. Pedig biztos vagyok benne, hogy profitálhatna más is a bejáratott, főleg Bukarest környéki meg a külföldi turisták körében népszerű, helyből, ha okosan kitalálná és nem olyan lenne, mint a fenti képen a rózsaszín ház. :)