Brisbaneből autóval északabbra utaztunk. A Sunshine-parton töltöttünk 4 éjszkát Noosaheads közelében, egy barátunk hétvégi házában. A Noosa folyó és az óceán fantasztikus lagúnákkal benyúlnak a szárazföld belsejébe és varázslatossá teszik a helyet. Népszerű turista célpont, rengeteg hétvégi házzal és kisebb-nagyobb szállodával. A part olyan, hogy azt szavakkal leírni nem lehet. :) A tisztaságon kivűl az is értékelendő, hogy a homokra közvetlenül még egy bódét sem építettek és hiányoznak a műanyag napozóágyak, meg napernyők. Nincsenek fizetős, privát napozók. Minden a maga természetességében és ingyen! De az ingyen, nem azt jelenti, hogy nincs zuhanyozó, lábmosó, öltözőkabin stb. Csupán csak azt, hogy TERMÉSZETES ÉS SZÉP. És vigyáznak rá.

A fenti képek a Noosa Nemzeti Parkban, egyik, partmenti "kirándulásunk" alkalmával készültek. A víz kb. 20 fokos volt, Paula kipróbálta és nagyon élvezte mindaddig, amíg egy nagyobb hullám fel nem borította. Alig tudott lábra állni. 

Fürödni csak a kitűzött zászlók közötti részen ajánlatos. Itt a helyi Surf Lifesaving Club (érdemes megnézni a linket) életmentői délután 5-ig szolgálatban vannak. És tél van! Hárman, ha fürdenek... :) Önkéntes alapon működő közösségi klub, ahol utánpótlásnevelés is folyik teljes komolysággal. Olyannyira, hogy két japán turistát egy alaklommal, két, egy 12 és egy 13 éves, lány mentett ki a hullámok közül. 

Na, és akkor jöjjön az ökotúra. 
Befizettünk egy egynapos ökotúrára a világ legnagyobb homokszigetére. Izgalmas, nem? :)

A Fraser-sziget ősi legendája szerint, amikor az embert teremtették, Beiral hatalmas isten leküldte a mennyországból a Földre küldöncét, Yendingiet, és K'gari istennőt, hogy teremtsék meg a mezőket, hegyeket, folyókat, tengereket. K'gari beleszeretett a föld szépségébe és nem akart többé elmenni innen. Így, Yendingie átváltoztatta őt egy mennyei szigetre. Ez a sziget a Fraser-sziget, bennszülött nyelven K'gari (ejtsd: Gurri). 

Reggel 6 óra 10 perckor vett fel a 4x4-es, 16 személyes busz a kapuból. A sofőr, egyben idegenvezető is, elmondta, hogy mire számíthatunk a nap folyamán, aztán elindultunk. A busz tele volt, mi voltunk a külföldiek, a többi turista ausztrál volt. :) Kb. egy órát mentünk észak fele, a Szivárvány-partig. Innen már csak 4x4-es meghajtású autókkal szabad és lehet közlekedni a homokos, erdős részen. Inskip Pointtól komppal keltünk át a szigetre. A szigeten törvényesen, a normális közlekedési szabályoknak megfelelően lehet száguldozni (max. 80 km/h-val) a parton, végig a homokban, vagy félig a vízben apálykor és a sziget belsejében is, az esőerdők sűrűjében. Én nem voltam egy nagy terepjárópárti, de ez nagyon tetszett és egész nap az járt az eszemben, hogy a Hargitán micsoda 4x4-es ökotúrákat lehetne szervezni! Óóóó, nem élem bele magam ismét, de akkor nagyon beleéltem. :)

És mentünk, mentünk, mentünk, a kocsi jobb oldali kerekei a vízben, a hullámok sziporkáztak a reggeli napsütésben és közben a sofőr mesélt. A növényekről, az állatokról, a favágókról, a szigetről. Ma már csak kb. 200 állandó lakosa van. 1970 és 90 között, három üdölőbázist hoztak létre, építkezni kezdtek, aztán észbekaptak és minden további fejlesztést leállítottak a természetvédelem érdekében. A terület 3%-a van magántulajdonban, a többi 97% nemzeti park. És az Unesco világörökség részét képezi.
A partról letérve, az esőerdőben haladtunk tovább, ahol kétirányú, de egysávos (nyomtávos) volt az út. Úgy képzeljétek el, mint a nagy, még nem letaposott hóban való közlekedést, csak fehér homokban haladtunk keréknyomok mentén. Mikor már vagy századszor arra gondoltam, hogy na, most már a világ végén vagyunk, több autóval nem találkozhatunk, akkor is jött szembe egy kocsi, valahonnan, a semmiből. :) Azért. dugó nem volt. :)
Mi a McKenzie-tóhoz tartottunk. 

A tónál valamivel több, mint egy óránk volt fürödözni, úszni, ebédig. Ilyen tiszta vizű tó, csak a Szent-Anna tó! :) Ezt is csak esővíz táplálja, színe pedig azért olyan gyönyörű, mert fehér homokos az alja. A pikinikező mellett, több információs tábla is el van helyezve, amelyek nem olyanok, mint amit eddig bárhol is láttam. Nem azt mondja, hogy napkrémet használni tilos, vagy hogy dingot etetni tilos, hanem, azt, hogy, ha a naptej belemosódik a tó vizébe, ennek milyen későbbi, a természetre ártalmas következményei lesznek, vagy ha a dingokat eteted, akkor megváltoztatod a természetes viselkedésüket és agresszívvé válnak. Döntsd el, hogy mit teszel és milyen nyomokat hagysz magad után. Sokkal hatásosabbnak tartom, mintha azt írták volna, hogy tilos ezt vagy azt csinálni, miközben megneveltek. :)

Amíg mi a tó vizében lazítottunk, addig a sofőr meggrillezte a húst, kolbászt, halat, elővarázsolt a kocsiból több féle salátát, innivalót és megterítette az asztalt. Ilyen egyszerű. :)  Semmi nem volt műanyag, sem az abrosz, sem a tányérok, sem az evőeszközök, sem a poharak. Ebéd után ügyesen összepakoltunk, betette az autóba, és gondolom, majd valaki elmosogatta.  Egy morzsa sem maradt utánunk. Itthon miért nm lehet ugyanezt megcsinálni? Miért nem utánozzuk le? 

Ebéd után egy kiépített esőerdő ösvényen jártunk egyet, megnéztük a volt favágótelep maradványait, majd részben egy másik útvolnalon elindultunk hazafelé. 

Nem hiszem, hogy valaha is még egyszer eljutok erre a szigetre. Minden percét élveztem és a hosszú autóban töltött időt és maximálisan tartalmasnak éreztem. 

úgy gondoltam, hogy segíteni tudnék olyan vendéglátó panziósoknak, akik, vagy nemrég ugrottak fejest ebbe a szakmába, vagy változtatni szeretnének valamit az eddigieken és jó lenne egy külső szem (az enyém) is a döntéseik meghozatalához.

Energiát és időt sokat fektettem be, pénzt kevesebbet, lévén, hogy ingyenes, vagy kedvezményes szolgátatásaimra sem volt várólista. Nagy volt a lelkesedésem, mert több ismerős és kevésbé ismerős visszajelzése pozitív volt, ami az ötleteimet illeti, és habár a lelkesedés és a hit, szerintem, nélkülözhetetlen bármiféle munka, vállalkozás sikeréhez, nem elégséges. 

Számokat is tudok mondani. e-mailes reklámjaimat, felhívásaimat kevéssel több, mint 150 panziónak küldtem ki, a Csíki Hírlapban megjelent hírdetéseim, valahány olvasóhoz eljutottak :), Facebookon pedig, ha csak a lájkolóim látták, akkor is 300+ embernél bukkantak fel rendszeresen, ráadásul elkezdtem blogot írni, amit soha ezelőtt nem tudtam volna elképzelni. :)
Miután az újsághírdetésekre egy érdeklődő sem volt, azt a későbbiekben mellőztem és a rádiós hírdetést is elvetettem egy időre, de az email, facebook, blog megmaradt.

A marketingesek azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy hírdetés tényleg eljusson a célcsoporthoz legalább 9-szer kell a szemébe szökjön és akkor is csupán kettő százaléka lesz vevőd. Szóval orrvérzésig kell reklámozni a cuccodat, ha azt akarod, hogy elkeljen és az sem mindegy, hogy hogy. Az enyém valószínű, hogy nem volt ütős és még csak nem is szökött senkinek a szemébe. És azt is valószínűnek tartom, hogy nem jó helyen reklámoztam. Ennyit rólam.

Most nézzük meg a mérleg másik oldalát. Ott van a puszta valóság. :) Látjuk nap, mint nap, plusz cikkeznek róla az médiában. Jelen esetben az én választott területemről beszélek csak, a falusiturizmusról és azon belül is inkább a Hargita megyei helyzetről. 

Vannak a jó példák. Az olyan helyen létrehozott vendéglátó és szállásadó helységek, mint Parajd, vagy Tusnádfürdő. Ide már a "tehetetlenségi" erő is elhozza a vendéget. Be van járatva, a helységnév ismerősen cseng magyarul is és románul is. De mi van például Csíszentdomokoson, Oroszhegyen, Csíkmenaságon vagy Gyergyócsomafalván? (Csak találomra írtam ezeket a falvakat). Semmi. Vagy közel semmi. Pedig lehetne. Főleg, ha már felépült a panzió, akár önerőből, akár pályázati pénzből. 

Ezt a szinte semmit szerettem volna a valami felé mozdítani úgy, hogy közös gondolkodást kezdeményezek vagy rövid, de velős tanfolyamokat tartok. Sem beszélgetni nem akar senki, sem tanulni. 
Szerintem nagyon szomorú a helyzet. Vagy nagyon mellétrafáltam. Ez sem kizárt.

A konzultációkat (szándékosan nem nevezem tanácsadásnak), 50 lej/óráért hírdettem, a 6 fős tanfolyamokat 75 lej/főért. Mit kap ezért az ember? Jó kérdés. Hát semmit, amit be tehetne a táskájába, esetleg a papírt, amire jegyzetelt. Semmit, amit megehető. És semmit, amit a gyerekének hazavihet. Mi csak erre költünk. Kajára és, akinek még marad, az a gyerekeire. Ennek tudatában és ismeretében mégis leírom, hogy a kisvállalkozók többsége, nem ismeri azt a kifejezést, hogy befektetés. Csak, mint költség, azonnali kiadás lebeg a szeme előtt bármiféle összeg. Egy panziós esetében mi az az 50 lej? Egy vendég, egy éjszakai szállásának ára. Mit is kap cserébe? Lehet egy olyan ötletet, ami két éven belül megduplázza a jövedelmét, lehet, olyan ismereteket, amelyeknek máshol is hasznát veszi, melyeket majd tovább adhat. Lehet. Egy biztos: az, hogy NYER, DE NEM AZONNAL ÉS NEM PÉNZT.  A pénz csak később jön.
Lásd az én példámat. :)))) Konkrét. Saját termés. :)
Mit nyertem én eddig? Tapasztalatot, önismeretet és konkrét tudást olyan szakterületeken, amelyek eddig kevésbé ismertek voltak számomra. Gazdagabb lettem.

Azt mondják, és akiket eddig megkérdeztem, ők is azt mondták, hogy 2-3 év alatt dől el, hogy egy vállalkozás sikeres vagy sem. Persze menet közben alakítgatni kell, mint a ruhát, amely vagy túl szűk, vagy túl bő. 
Én is még alakítgatom. Aztán lesz egy másik mérleg. Egy év múlva.

Míg Sydney, a távolságok miatt elsősorban, nem kapott meg annyira, Brisbanenek egész más hangulata van. Vidám, friss, lendületes és fiatal. :) Az Queensland egyetemen és az ehhez tartozó intézményekben, évente körülbelül 40000 diák tanul. Az egyetemi kampusz nagyon szép. Megpróbáltak méltóságot adni az épületegyüttesnek, ami sikerült is, mert nekem egyből a cambridgei egyetemek belső udvarai jutottak eszembe.

Itt a távolságok is mintha emberibbek lennének. Persze, kisebb a város, de rengeteg a képzőművészeti galéria, egymást érik a kulturális események. A folyó nagyon széppé varázsolja és a "vizibusszal" utazni nagyon jó. Első este Andy egy kollegájánal vacsoráztunk. Szingapúri felesége szuper vacsorával várt a szép házunkban. A lányok nagy "riadalmára" kiderült, hogy a garázsukban lakik egy óriáskígyó, a Carpet Snake, amit mintegy házörzőként "tartanak", mert hasznos tevékenységei közé tartozik az oposszummal való táplálkozás. Ez azért jó, mert az oposszum mindent összerág és mivel védett állat, az ember nem foghatja be, vagy pusztíthatja el. De a kígyó igen! Ez egy békés, nem mérges kígyó, de azért nem árt óvatosnak lenni... :) Én biztos szívdobogást kapnék, ha egy kígyó szembejönne velem a garázsban.

És még egy valami nagyon tetszett, a Streets Beach szabad strand, a folyó déli partján, a város közepén. Ingyenes, gyönyörű és egész évben nyitva. Zuhanyozókkal, mosdókkal stb. El tudjátok képzelni? Én nem tudtam volna, ha nem látom. Na, ettől nagyon, de nagyon távol állunk.

Egy napot a Lone Pine Koala Szentélynek szenteltünk. :) Ez egy jó karban levő állatkert. Annyira jó, hogy Roger Federer, Jackie Chan és még más híres ember és asszony is megfordult itt és fényképezkedett, mint mi. :) Állítólag a Steve Irwin állatkertje fantasztikusabb, de mi megelégedtünk most ezzel. Ha Federernek jó, nekünk is. :)

Láttunk sok aranyos koalát, bébiket az anyjukkal, vagy jóképű fiú macikat. Persze volt itt más is. Kenguru, krokodil, kacsacsőrű emlős, kígyók, óriásgyíkok, ragadozó madarak, gyönyörő emu (sosem láttam ilyen szépet) és beszélő kakadu. Úgy maradtunk! Hellot, bye-byet és még valamit mondtak, de azt nagyon! Paula fél órát szórakozott velük.

Milyen más turistaként benyomásokat gyűjteni egy országról és milyen, egészen más, ha ott élsz huzamosabb ideig és még másabb, ha érdekel is, hogy mi történik körülötted. Nekünk a napos oldal jutott ezúttal, de most, hogy láttam a Tracks című filmet (itt egy magyar kritika a filmről) és utána elolvastam a könyvet is, picit búvárkodtam a dolgok után, hogy miként éltek és élnek fehérek és feketék ezen a kontinensen. 

Mi nem ilyen helyeken jártunk, de a hatalmas távolságok, meg, hogy hol szubtrópusokon, hol a trópusokon jártunk, sejtetik, hogy nem mindenhol zöld a fű. :) Bicikli helyett autóval közlekednek és autó helyett repülővel, akinek meg nincs, az nem megy sehova.
Sydneyben nem gyalogolnak, estleg a cityben (a város üzleti központja) a turisták, meg akik egyik boltból ki, a másikba be. Járda sincs igazán a külvárosokban. Az út, vagy a pázsit szélén lehet gyalogosan közlekedni. A ház hátától viszont, a Wahroonga városrészről, ahol mi laktunk, több gyalogösvény is bejárható, biciklizhető. Egy biztos: ilyen ugorjfelegykávéra programokat nem nagyon lehet csinálni, hacsak tényleg nem a tőszomszédjával barátkozik az ember. 
Vonattal Wahroongából mondjuk Lumeáig két - két és fél óra az út. Tartalmas programot hétvégére terveznek. 

Mi sem a cityben lötyögtünk. Inkább ilyen egynapos - félnapos kirándulásokat tettünk a környékbeli nemzeti parkokban. Így jutottunk el a Blue Mountains hegyekbe a Three Sisters sziklákig, Manly-be, Bobbin Headbe vagy a West Head Walking Tracks-ek közül választottunk egyet. A Blue Mountains közelében van egy városka, Leura a neve. Olyan amerikai kisvárosi hangulata volt a főutcájának, de a kocsma ahova betévedtünk egy sörre, nagyon is ausztrál volt. :)
Nem is olyan régen, Ausztráliában csak úgy lehetett pub-ot  működtetni, ha szálláshely is volt mellette. Így születtek a kisebb szállodák, amelyek földszintjén működött a kocsma. Ma már nem így van, de mi egy ilyen szállodás-pubban voltunk, az Alexandrában, ami olyan 100 éves. Nagyon jó hangulata volt. Kint esett az eső, bent a hatalmas kőkandallóban ropogott a tűz. Ausztrálkalapos ausztrálok :) üldögéltek a sörük mellett. Ki rögbimeccset nézett, ki játékgépezett, ki a bárpultnál iszogatott a barátjával. Olyan krokodájldándís volt, ha láttátok a filmet. :) Nagyon tetszett!

A jellegzetesen ausztrál állatok közül Sydney környékén csak óriás gyíkokat meg madarakat, Manlyben pedig egy csapat delfint láttunk, amint a szörfözőket körülugrálták. Gyönyörű volt, de amíg észbekaptam, hogy a fényképezőgépet előhalásszam, már túl messze jártak.

Na jó, na, azért három napot a cityben is voltunk. Egyszer a Darling Harbour és a The Rocks környékét jártuk be, majd átmentünk gyalogosan a hídon, egy másik alkalommal, amíg a gyerekek a Luna Parkban szórakoztak, addig én bámészkodtam és teáztam a The Rocks Marketban (ez egy hétvégi főleg kézműves, művészeti vásár) és végül, de nem utolsósorban a botanikus parkban sétáltunk majd megnéztük a Sydney Múzeumot. Nagyon büszkék az ausztrálok a több, mint 200 éves történelmükre. :)

A városnegyedek, főleg a külvárosiak (suburbs) hatalmasak. Nagy kertek (a fehérek a földeket csak úgy elvették az őslakosoktól 100-200 évvel ezelőtt), széles utcák, nagy házak jellemzőek és ahány felnőtt családtag, annyi kocsi. Egy kicsit Amerikára emlékeztetett először...

Őslakosokat (Aboriginal), nem sokat láttam. Kettő zenélt a Rocks Marketnél és elvétve láttam egyet-kettőt. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek többen, csak az én szemem még nem látta meg őket az utcán. Mindenesetre azt olvastam, hogy 1788-ban, amikor az angolok partraszálltak, az őslakosok számát 300.000 és egymillió közöttre saccolták. Ez a szám az 30-as évekre 74.000-re csökkent, majd emelkedett, így 2010-ben több mint 500.000 volt.
Sok minden történt a több, mint 200 év alatt, igyekeznek is a fehérek kiköszörülni a csorbát, de a DE  az még mindig ott van.

Paulának egy megjegyzésével zárom ezt a bejegyzést, amit a 10 - 40.000 éves rajzokra tett: "...ezek az aboriginalok nem tudtak valami jól rajzolni. Láttad azokat a kengurukat, anyuka?" :))) 

A vándormadarak elmennek. Mire hazaértünk Ausztráliából, a gólyák, valóban elmentek, habár egyet még láttam a repülőtérről hazafele jövet. Lehet, hogy az már nem is megy el ... megpróbál túlélni.

Szeretnék írni az utunkról, elmesélni, hogy mi volt érdekes, jó, szép, esetleg sokkoló számomra, de valahogy nem tudok nekikezdeni. A szeptemberi iskolakezdés, az apró-cseprő dolgok nem hagynak ellazulni, nem hagyják, hogy elővegyem, még friss, emlékeimet.

Elkezdődött az iskola. Hurrá! :) Vártuk. Vártuk a IX. osztályt, amely, reméljük titkos vágyainkat valóra váltja. Úgy a mieinket, a szülőkét, mint, nem utolsó sorban, a nagylányomét. Drukkolok neki és magunknak is, hogy könnyedén át tudjunk szökni majd az akadályokon. 

A harmadik osztály is vártuk. Itt másféle várakozások vannak. Elsősorban a találkozások, a móka, a játék még a lényeg. És az úszás! Ha tegnap kellett volna menni, már az is késő lett volna!

Na de emellett, egyebek is "utolértek", olyan hírek, információk, amelyek valamelyest csak visszacsatolnak az ausztráliai tapasztalatokhoz és minduntalan azon "búsulok", hogy miért vagyunk mi ilyen honvágyasok, hogy miért fontos nekünk a család, a szülőföld, hogy miért nem tudunk elszakadni ... ? Főleg, mi, kelet-európaiak. 
Nagyon sok emberrel találkoztunk Ausztráliában, akik 20-25 éve emigráltak oda (főleg angolok) és azt mondták, nem mennének semmi pénzért vissza szülőhazájukba. Pedig ők nem egy romániát hagytak maguk mögött. 

Na mindegy, kanyarodjunk vissza az apróságokhoz. Hogy a román állam 42 lejt ad a szülőnek gyerekpénz gyanánt, hogy 400 lejt kap egy friss felsőfokú végzettséggel rendelkező munkanálküli és, hogy egy elítéltnek az "eltartása" havonta 2400 lejbe kerül. Hát nem jobb egy kissé megpihenni, a börtön biztonságában? Úgy tűnik, pedig.

Vagy, hogy érettségi nélkül egyetemre lehet jelentkezni? Hol élünk mi? Komolyan! 

Aztán meg, hogy Brassóban 9 közvécét karbantartó állást hírdettek meg, de csak 3 jelentkező van. Ugyanakkor a külföldi turisták a közvécék hiányára panaszkodnak a legtöbbet, főleg a legsűrűbben látogatott turistadesztinációkban. Bukarest, Brassó, Prahova-völgye.

Véletlen vagy nem, nem tudom, de én közvécét most fényképeztem először életemben belülről. Nevethettek nyugodtan, de amikor Sydneyben, a Darling-kikőtőben bementem a közvécébe, ami ingyenes (Ausztráliában MINDENHOL ingyenes és nagyon sok van belőlük) és nem pisiszag fogadott, hanem kellemes szappanillat, egy kilincs sem volt letörtve, tükör is volt, minden csap működött, WC papír, nem kérdés, kézszárító detto és a föld olyan tiszta volt, hogy csak ámultam ... akkor készítettem 2 fotót a telefonommal, hogy ne felejtsem el... Egy 4 és fél millós város kikötőjében, ahol nyüzsgés van... és nem sürgölődött senki seprűvel meg felmosóronggyal. Első teljes nap Sydneyben, első meghatározó, pozitív élmény. 
Pénzes tiszta budit még láttam, de ingyenest, nem. És ez nem egy kivételes eset volt. Vagy fogjuk rá, hogy tél volt és nincs turistaforgalom? Fogjuk rá. 

A közelgő választásokról meg minek beszélni? Minden napra jut valami belőle akaratlanul is, még az egyszerű ember számára is. Nem akarok emigrálni ... még...