Közel egy éve

úgy gondoltam, hogy segíteni tudnék olyan vendéglátó panziósoknak, akik, vagy nemrég ugrottak fejest ebbe a szakmába, vagy változtatni szeretnének valamit az eddigieken és jó lenne egy külső szem (az enyém) is a döntéseik meghozatalához.

Energiát és időt sokat fektettem be, pénzt kevesebbet, lévén, hogy ingyenes, vagy kedvezményes szolgátatásaimra sem volt várólista. Nagy volt a lelkesedésem, mert több ismerős és kevésbé ismerős visszajelzése pozitív volt, ami az ötleteimet illeti, és habár a lelkesedés és a hit, szerintem, nélkülözhetetlen bármiféle munka, vállalkozás sikeréhez, nem elégséges. 

Számokat is tudok mondani. e-mailes reklámjaimat, felhívásaimat kevéssel több, mint 150 panziónak küldtem ki, a Csíki Hírlapban megjelent hírdetéseim, valahány olvasóhoz eljutottak :), Facebookon pedig, ha csak a lájkolóim látták, akkor is 300+ embernél bukkantak fel rendszeresen, ráadásul elkezdtem blogot írni, amit soha ezelőtt nem tudtam volna elképzelni. :)
Miután az újsághírdetésekre egy érdeklődő sem volt, azt a későbbiekben mellőztem és a rádiós hírdetést is elvetettem egy időre, de az email, facebook, blog megmaradt.

A marketingesek azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy hírdetés tényleg eljusson a célcsoporthoz legalább 9-szer kell a szemébe szökjön és akkor is csupán kettő százaléka lesz vevőd. Szóval orrvérzésig kell reklámozni a cuccodat, ha azt akarod, hogy elkeljen és az sem mindegy, hogy hogy. Az enyém valószínű, hogy nem volt ütős és még csak nem is szökött senkinek a szemébe. És azt is valószínűnek tartom, hogy nem jó helyen reklámoztam. Ennyit rólam.

Most nézzük meg a mérleg másik oldalát. Ott van a puszta valóság. :) Látjuk nap, mint nap, plusz cikkeznek róla az médiában. Jelen esetben az én választott területemről beszélek csak, a falusiturizmusról és azon belül is inkább a Hargita megyei helyzetről. 

Vannak a jó példák. Az olyan helyen létrehozott vendéglátó és szállásadó helységek, mint Parajd, vagy Tusnádfürdő. Ide már a "tehetetlenségi" erő is elhozza a vendéget. Be van járatva, a helységnév ismerősen cseng magyarul is és románul is. De mi van például Csíszentdomokoson, Oroszhegyen, Csíkmenaságon vagy Gyergyócsomafalván? (Csak találomra írtam ezeket a falvakat). Semmi. Vagy közel semmi. Pedig lehetne. Főleg, ha már felépült a panzió, akár önerőből, akár pályázati pénzből. 

Ezt a szinte semmit szerettem volna a valami felé mozdítani úgy, hogy közös gondolkodást kezdeményezek vagy rövid, de velős tanfolyamokat tartok. Sem beszélgetni nem akar senki, sem tanulni. 
Szerintem nagyon szomorú a helyzet. Vagy nagyon mellétrafáltam. Ez sem kizárt.

A konzultációkat (szándékosan nem nevezem tanácsadásnak), 50 lej/óráért hírdettem, a 6 fős tanfolyamokat 75 lej/főért. Mit kap ezért az ember? Jó kérdés. Hát semmit, amit be tehetne a táskájába, esetleg a papírt, amire jegyzetelt. Semmit, amit megehető. És semmit, amit a gyerekének hazavihet. Mi csak erre költünk. Kajára és, akinek még marad, az a gyerekeire. Ennek tudatában és ismeretében mégis leírom, hogy a kisvállalkozók többsége, nem ismeri azt a kifejezést, hogy befektetés. Csak, mint költség, azonnali kiadás lebeg a szeme előtt bármiféle összeg. Egy panziós esetében mi az az 50 lej? Egy vendég, egy éjszakai szállásának ára. Mit is kap cserébe? Lehet egy olyan ötletet, ami két éven belül megduplázza a jövedelmét, lehet, olyan ismereteket, amelyeknek máshol is hasznát veszi, melyeket majd tovább adhat. Lehet. Egy biztos: az, hogy NYER, DE NEM AZONNAL ÉS NEM PÉNZT.  A pénz csak később jön.
Lásd az én példámat. :)))) Konkrét. Saját termés. :)
Mit nyertem én eddig? Tapasztalatot, önismeretet és konkrét tudást olyan szakterületeken, amelyek eddig kevésbé ismertek voltak számomra. Gazdagabb lettem.

Azt mondják, és akiket eddig megkérdeztem, ők is azt mondták, hogy 2-3 év alatt dől el, hogy egy vállalkozás sikeres vagy sem. Persze menet közben alakítgatni kell, mint a ruhát, amely vagy túl szűk, vagy túl bő. 
Én is még alakítgatom. Aztán lesz egy másik mérleg. Egy év múlva.