Ez az út más volt. Most nem valami olcsó, régi bérház szobáját foglaltuk le, ahol a zuhanysarok a recsegő ágy tőszomszédságában volt, hanem egy jóbarát vendégszeretetét élveztük kissé távolabb a nyüzsgő központtól. Láttam egy picit abból a Bécsből, amiből eddig nem sokat. És tetszett.
Három teljes napunk volt és mindenki tudta, hogy mit szeretne csinálni. Persze ez így nem igaz. ÉN tudtam mit szeretnék, a többieknek pedig megmondtam, hogy ők is szeressék csak ugyanazt. Hundertwasser, Klimt, a Prater és egy séta az óvárosban egy pedig a Dunaparton valahol. Önző voltam, igen, igen, de mit csináljak, ha szeretem, amit szeretek? 
Első nap megnéztük a barátnőm munkahelyét, egy nemzetközi iskolát, ahol 3 éves kortól érettségiig mindenféle színű és nemzetiségű gyerek és fiatal tanul. Romántól azerbajdzsániig, indiaitól franciáig és vissza.
Aztán mivel viszonylag közel voltunk a Hundertwasser házhoz, elmentünk, hogy mi is nézzük meg kivülről azt a lakóházat, amelyben 52 lakrész található és 250 fa és bokor otthona is egyben és engem elvarázsol valahányszor látom.  Teljesen elvarázsol. 

Hundertwassert vagy nagyon lehet szeretni vagy nem. Én az előbbiek táborához tartozom és nagyon inspirálnak a munkái és ahogy a "filozófiája".
A ház lakói, gondolhatjátok, nem túl bolgogak, hogy ott ólálkodnak a turisták naphosszat és kattogtatják a fényképezőgépeiket, de tény, hogy Bécs egyik leglátogatottabb házában laknak és hát együtt kell élniük ezzel. Szegények! ... :) A házzal szemben van egy Hundertwasser Villagenek nevezett bazárszerű, szintén Hundertwasser által tervezett, épület (üzletek. galériák), ami korábban egy gumiabroncs gyár volt, most pedig az "éhes" turistáknak szolgál látványul, kompenzálva azt a hiányérzetet, amit a lakóház csak kivülről való megtekintése hagy az emberben. 
A Hundertwasser ízlelőbimbóim csak éppen nyiladoztak, úgyhogy innen a múzeumba mentünk, ahol az első két emeleten Hundertwasser képei vannak kiállítva, az utolsó emleten pedig vándorkiállítások kapnak otthont egy bizonyos időre. Ezúttal Edward Burtynsky kanadai fotós Víz című kiállítása volt látható, ami igencsak lenyűgőző volt. A fenti linken megnézhetitek a galériát.
És vissza Hundertwasserhez. :) Az egyenetlen padló, a lépcsőház, a korlát, a képek, az itt-ott élő fák és csejék és nem utolsó sorban a gondolkodás, ami mögötte van! Aki a természetet szereti és védi, az rossz ember nem lehet. Jól mondom?

Feltöltődtem. Széppel, színnel, élettel. Megéheztünk. Jöhetett egy kis Duna parti séta, ami a Duna-szigetet (Donau Insel) érintette és nagyon szabados, nemzetközi fílinget árasztott és nem volt tele turistával, de tele volt napfürdőzőkkel és kerékpárosokkal a háttérben pedig modern irodaházakkal. ​Itt ebédeltünk egy későit és nem osztrákot majd úgy érezvén, hogy kerekre sikeredett a nap, hazamentünk.

A második nap a császári-birodalmi Bécsről szólt. Múzeumokban nem voltunk. Csak sétáltunk, ettünk, fagyiztunk, este pedig vídámparkoztunk és bécsiszeleteztünk. Ez más volt. Ez impozáns volt, uralkodói, történelmi. Egyedi hangulatú. 

Ó, és aztán este minden bátorságomat összeszedtem, hogy a hullámvasútra, és még ennél is rémisztőbb vasútra felüljek. A fekvős vasút, azt hittem, hogy ilyen repülős szenzációt ad, de amikor fejjel lefele és a saját tengelyem körül is forogtam 120-al, akkor megfájdult a fejem. Szerencsére, hogy a vacsora ez után következett, mert különben úgy jártam volna, mint Mr. Bean a repülőn. A Pratert egyébként ajánlom mindenkinek, akinek a gyereke vagy maga is szereti a hasonló élményeket. A Schweizerhaus sörkert pedig méltó befejezése volt a napnak. 

Utolsó napunk ismét a szépművészeről szólt. Ezúttal másik kedvencem, Klimt került műsorra és az ő képeivel együtt kiállított impresszionista és egyéb festőművészek munkái a Belvedere palotában. Esett az eső így ráérősen néztük végig a kiállításokat, hogy majd visszatérjünk a Városháza előtti térre, ahol a nemzetközi konyha remekeiből lehetett választani a Filmfesztiválra felállított sátraknál. Nyam-nyam. 

Még annyit Bécsről, hogy szuperjó a tömegközlekedés. Mindenhova el lehet jutni villamossal, metróval, vonattal vagy busszal. A 72 órás (3 napos) jegy 16 euró és mindenre érvényes. Szerintem nagyon megéri, így több idő marad bámészkodni itt-ott a lábaid pedig estére még mindig a tieid.

Szeretem a Voltajt. Zeneszámainak szövegéből csak annyit tudok, amennyit a '89 előtti román énekesek számaiból tudtam: egy fél sort vagy még annyit sem. "Eu, tu și o umbrelă, eu, tu ne plimbăm", vagy az "un actor grăbit..." és tovább már csak a dallama cseng a fülemben. Szóval a Voltaj számait reggelente, iskolába menet a rádióból ismerem és még én is meglepődtem a városnapi koncerten, hogy szinte mindegyikből tudok énekelni egy fél sort. :) A közönség viszont szinte elejétől végig fújta az összes számot! Azok a székelyek, fiatalok, akik nem tudnak vagy nem mernek románul megszólalni egy mindennapi helyzetben. Egy emberként énekelték "îmi cere inima s-o mai spun o dată, asta e țara mea, jur că-i minunată. Cei care simt la fel, să-nceapă nebunia, din toată inima pentru România". Nem kell kommentálni. Nagyon jó hangulat volt.
Többek között arra gondoltam, hogy mennyivel szívesebben, könnyebben, hatákonyabban lehetne megtanítani a román nyelvet, ha a fiatalok számára érdekes témákkal közelítenének a nyelvhez, mint például a zene. A Voltaj, miért ne? Nem újdonság az egyéb idegenynyelvek oktatásában a fenti ötlet, nem kellene feltalálni a spanyol viaszt, csak hát.... Mindenesetre nem fogom elfelejteni egyhamar azt az élményt! :) 
A koncert pedig szuper volt! 
u.i. Nagy Feró ... szegény...kápálózott, mindhiába.