- Paula, biztos akarsz menni?
- Igen.
- Nagyon-nagyon akarsz menni?
- Igen, igen, igen.
- Na jó, na. De az osztályotokból van még valaki, aki megy a koncertre?
- Nem.
- Kár. Mehettél volna velük és én addig végzem a dolgom.
Péntek este. Indulunk otthonról.
- Kiváncsi vagyok lesznek-e még gyerekek, mint te a koncerten. Ha nem lesznek, mi sem megyünk...
- Óóóó, anyuka!

Az X-faktoros Tóth Andi. 15 éves, mint a nagyobbik lányom. Végül is kiváncsi vagyok. Arra, hogy kik lesznek a közönségben, hogy mit tud nyújtani egy fiatal lány a színpadon, hogy hogy van megszervezve, hogy ... Szóval, eldüntöttem, hogy ígyis-úgyis érdekes lesz, én is megyek. 

Odaértünk a Művészetek Házához, ahol a WC-n nincs WC papír, szünetben mindenki papírzsebkendőért kutat, a csapok nem működnek, és különben is, mit akarok. Felújítás előtt van az épület, arra a kis időre nem érdemes.

Tóth Andi. Mennyire sztár? Annyira, hogy 30 lej egy belépő. Én drágállom. 10 évesnek is, 45 évesnek is, 60 évesnek is. Nincsenek sokan. Félház. Olyan mint egy régi bálterem, átrendezve XXI. századra. Elől ülnek a fiatalok, hátul az idősebbek. Kísérő szülők, esetenként egyszerűen csak rajongók. Az első sorokban csupa 10-14 év közötti rajongótábor. Számomra érdekes. Ha csupán a saját 10 éves lányomat figyelem is. Ún. rock koncertre jöttünk és autogrammal szeretnénk távozni. :)

A színpadon semmi. Se fények, se semmi. Két roll-up banner valami mobiltelefonos applikációval. Aztán 7 után valamivel, kijön egy fiatalember a színpadra és nagyon gyatrán felkonferálja a vendéget. Taps még semmi, de amikor Andi megjelenik a színpadon, felvisítanak a fiatalok. Andinak a színpadi jelenlétét, a közönséggel való kommunikációját, nem kommentálom, mert úgy érzem, hogy ezt a világot, amit ezek a gyerek-rajongók és a fiatal sztár képvisel, nem ismerem. De néhány dal közben lehúnytam a szemem, hogy csak a hangjára összpontosítsak, és igen, nekem nagyon tetszett! Amit hallottam.
 
Aztán arra gondoltam, hogy remélem sikerül neki elérni céljait és majd 20 év múlva, amikor én 66 leszek és ő 35 ismét elmegyek egy koncertjére, hogy saját szerzeményeit is meghallgassam. :)

A szünet jól jött. Andi pihent egy kicsit, a műsorvezető pedig szintén gyatrán bemutatta a mobil applikációt. Hajrá mobil applikáció, húúú WC papír. Minek az nekünk? A skótviccből is tanulhatunk, ha elég leleményesek vagyunk. 

Második felvonás közben, a gyerekek (!!) már a színpad előtt éneklik, hogy "sáros lett az új cipőm, stb." vagy az AC/DC "highway to hell" sorait, majd izgalommal várják, hogy Andi kézjegyével lássa el kezükben szorongatott könyvecskéjük lapját, vagy egy fényképet. Mi történik ez után? Fejetlenség, hát mi más? Fel a színpadra, senki nem kap levegőt, sem Andi, sem a gyerekek, a szülők meg lent a nézőtéren türelmesen várnak. 

40 perc telt el a koncert vége és a mi távozásunk között és nem kaptunk autogramot. Paula nem sírt, de sok kislány csalódottan törölgette a könnyeit. Nem sikerült, nem úgy végződött....Tóth Andi elment. 

Csak remélni tudom, hogy a következő fellépéseken megszervezik az autogram osztást. Szófogadó gyerekeket kellett volna sorba állítani, nem részeg, drogos, elszállt rajongókat. Símán lehetett volna. És nagyon sajnáltam Tóth Andit! Úgy tűnt, hogy a szervezők nem vették emberszámba.

Hazafele:
- Jó volt a koncert, Paula?
- Nagyon, nagyon! Látod, a hajamat is úgy fésültem, mint Tóth Andi?! És többen is mondták, hogy hasonlítok hozzá... Holnap nem megyünk Udvarhelyre, hogy kapjak én is autogramot? 
- Nem, szívem. Majd ha nagy leszel, elmehetsz Tóth Andi koncertre, vagy ha meghívják valamilyen fesztiválra és mi pont ott leszünk, meghallgatjuk ...

Jól szórakoztam? - Igen.
Még máskor is elmegyek, ha tehetem? - Igen.
Valami hiányzott? - Igen. Egy nyomtatott program. :)
Egyéb? - Semmi. De ha esetleg megsérültem volna, akkor lehet, hogy mást írtam volna fennebb.

Gratulálok a szervezőknek! Nagyon jó volt. Abból is látszik, hogy tényleg nagyon sokan kijöttek, annyira sokan, hogy épp csak mindenki megkapta a helyét a pálya két oldalán. És az is látszott, hogy a szervezők sem számítottak ekkora tömegre, mert csak egyik oldalon volt kordon, ami mögé betessékelték a nézőket. A túloldalon, már nem volt annyira egyszerű. 

Én megkívántam. A készülődést, a mókázást, az építkezést, a tervezést, egyszóval, mindent megkívántam. :) Kérdeztem egy ismerősőmet, hogy jövőre nem csinálunk egy csapatot? Azt mondta, hogy ő már részt vett az előző olimpiák egyikén, mint kergesportoló (lehet többen is) és tényleg nagyon jó volt, de a hógolyózápor miatt, amit el kell szenvedni, sajnos inkább nem. Utólag én is belegondoltam, hogy lehet van benne valami. Persze dobigálni könnyű fél malomkerék nagyságú hódarabokat a lecsúszókra, de az ő helyükben lenni nem biztos, hogy annyira fantasztikus. Vagy páncélozott kergemobilt érdemes készíteni, ha a praktika marad jövőre is. :)

Egy másik dolog, hogy tényleg balesetveszélyes is lehet, vagy lehetett volna. Még ha irányítható is a szerkezet, a hógolyóktól se köpni, se nyelni, se irányítani. A Böjti Boszorkányok mobilja lehet nem okozott volna nagy kárt senkiben, de a repülő, a börtöncella, a rakéta... Egy mellettem álló 50-60 év körüli férfi, valahogy az egyik járgány elejébe került és az el is sodorta. Nem csodálkoztam volna, ha eltöri a lábát. De szerencsére megúszta.

Szóval, a jövőre nézve ez nem elhanyagolható. Egyébként el tudom képzelni, hogy egy ilyen típusú rendezvény nemzetközivé nője ki magát. Nem tudom, hogy mi a célja a szervezőknek, de turizmus szempontjából egyáltalán nem mellékes. Az Ózon szálló és több panzió is 100%-ban le volt foglalva. És ez csak szállás. De volt sör, bor, főtt kukorica, zsíroskenyér, pálinka, kürtőskalács, micss, ilyen gyorsbüfészerűen, és volt rendes ebéd, vacsora, reggeli a vendéglátó helyeken. Szóval jó fogás volt. 

A kedvem, a lendületem, a lelkesedésem. Gondolom mindenki úgy van ezzel, aki nem kocsmát, vagy élelmiszerüzletet, esetleg gyógyszertárat nyit. Vagy azok is így vannak, akik szinte semmi pénzből (mint én) tapogatózva elindulnak az ún. vállalkozás útján és a siker nem látható, de még csak nem is sejthető. Van aki hamarabb feladja, van aki később. Én később fogom, csak attól félek, hogy nem tart ki a lelkesedésem végig.

Olvasom, hogy Nyugat-Európában mobiltelefonok potyognak az égből, hogy mindenki azon csüng, hogy átlagban 2-3 telefonja van az utazónak. A 2014-es statisztikák szerint a mi térségünk sem marad el a nyugatitól, ami a mobiltelefonok egy főre eső számát illeti, mégis, mintha nem úgy használnánk őket, mint mások. Mondom én, aki csak telefonálni tudok, az ősréginek számító okostelefonommal. :) 

Csak azért gondolom, hogy a telefonkultúránk is más, mert úgy tűnik, hogy, habár telefonunk van dögivel, a kis és középválallkozások sehol sem találhatók a világhálón. Nincs weboldaluk (nem beszélve a többnyelvűről), nincs Facebook oldaluk, nem kommunikálnak twitteren és Instagramon és még mittudoménmilyen csatornákon. És mindezeket megfigyelve én mégis úgy döntöttem, hogy összefoglalok néhány (6), az EU által összerakott webinart, amelyek a turisztikai kisvállalkozásokat szeretnék segíteni, lefordítom angolról magyarra, hátha valakinek használ. Csak egy bökkenő van. Az összes előadás a turisztikai kis és középvállalkozások on-line megjelenésével, on-line hírnevével, és természetesen on-line marketinggel foglalkozik. 

És ez egy komoly bökkenő, mint az is, hogy nagyon kevesekhez "jutok" el. Na, de ez már kizárólag az én problémám. :)