Tóth Andi és a rajongók

- Paula, biztos akarsz menni?
- Igen.
- Nagyon-nagyon akarsz menni?
- Igen, igen, igen.
- Na jó, na. De az osztályotokból van még valaki, aki megy a koncertre?
- Nem.
- Kár. Mehettél volna velük és én addig végzem a dolgom.
Péntek este. Indulunk otthonról.
- Kiváncsi vagyok lesznek-e még gyerekek, mint te a koncerten. Ha nem lesznek, mi sem megyünk...
- Óóóó, anyuka!

Az X-faktoros Tóth Andi. 15 éves, mint a nagyobbik lányom. Végül is kiváncsi vagyok. Arra, hogy kik lesznek a közönségben, hogy mit tud nyújtani egy fiatal lány a színpadon, hogy hogy van megszervezve, hogy ... Szóval, eldüntöttem, hogy ígyis-úgyis érdekes lesz, én is megyek. 

Odaértünk a Művészetek Házához, ahol a WC-n nincs WC papír, szünetben mindenki papírzsebkendőért kutat, a csapok nem működnek, és különben is, mit akarok. Felújítás előtt van az épület, arra a kis időre nem érdemes.

Tóth Andi. Mennyire sztár? Annyira, hogy 30 lej egy belépő. Én drágállom. 10 évesnek is, 45 évesnek is, 60 évesnek is. Nincsenek sokan. Félház. Olyan mint egy régi bálterem, átrendezve XXI. századra. Elől ülnek a fiatalok, hátul az idősebbek. Kísérő szülők, esetenként egyszerűen csak rajongók. Az első sorokban csupa 10-14 év közötti rajongótábor. Számomra érdekes. Ha csupán a saját 10 éves lányomat figyelem is. Ún. rock koncertre jöttünk és autogrammal szeretnénk távozni. :)

A színpadon semmi. Se fények, se semmi. Két roll-up banner valami mobiltelefonos applikációval. Aztán 7 után valamivel, kijön egy fiatalember a színpadra és nagyon gyatrán felkonferálja a vendéget. Taps még semmi, de amikor Andi megjelenik a színpadon, felvisítanak a fiatalok. Andinak a színpadi jelenlétét, a közönséggel való kommunikációját, nem kommentálom, mert úgy érzem, hogy ezt a világot, amit ezek a gyerek-rajongók és a fiatal sztár képvisel, nem ismerem. De néhány dal közben lehúnytam a szemem, hogy csak a hangjára összpontosítsak, és igen, nekem nagyon tetszett! Amit hallottam.
 
Aztán arra gondoltam, hogy remélem sikerül neki elérni céljait és majd 20 év múlva, amikor én 66 leszek és ő 35 ismét elmegyek egy koncertjére, hogy saját szerzeményeit is meghallgassam. :)

A szünet jól jött. Andi pihent egy kicsit, a műsorvezető pedig szintén gyatrán bemutatta a mobil applikációt. Hajrá mobil applikáció, húúú WC papír. Minek az nekünk? A skótviccből is tanulhatunk, ha elég leleményesek vagyunk. 

Második felvonás közben, a gyerekek (!!) már a színpad előtt éneklik, hogy "sáros lett az új cipőm, stb." vagy az AC/DC "highway to hell" sorait, majd izgalommal várják, hogy Andi kézjegyével lássa el kezükben szorongatott könyvecskéjük lapját, vagy egy fényképet. Mi történik ez után? Fejetlenség, hát mi más? Fel a színpadra, senki nem kap levegőt, sem Andi, sem a gyerekek, a szülők meg lent a nézőtéren türelmesen várnak. 

40 perc telt el a koncert vége és a mi távozásunk között és nem kaptunk autogramot. Paula nem sírt, de sok kislány csalódottan törölgette a könnyeit. Nem sikerült, nem úgy végződött....Tóth Andi elment. 

Csak remélni tudom, hogy a következő fellépéseken megszervezik az autogram osztást. Szófogadó gyerekeket kellett volna sorba állítani, nem részeg, drogos, elszállt rajongókat. Símán lehetett volna. És nagyon sajnáltam Tóth Andit! Úgy tűnt, hogy a szervezők nem vették emberszámba.

Hazafele:
- Jó volt a koncert, Paula?
- Nagyon, nagyon! Látod, a hajamat is úgy fésültem, mint Tóth Andi?! És többen is mondták, hogy hasonlítok hozzá... Holnap nem megyünk Udvarhelyre, hogy kapjak én is autogramot? 
- Nem, szívem. Majd ha nagy leszel, elmehetsz Tóth Andi koncertre, vagy ha meghívják valamilyen fesztiválra és mi pont ott leszünk, meghallgatjuk ...