Egy opcionális hajókirándulásra is befizettünk, mely Hydra, Poros és Aegina szigeteket érintette, és egy svédasztalos ebéd is volt benne. Nem tudom, hogy miért voltam olyan naív, hogy azt hittem, valamiféle kis hajóval fogunk utazni és az ebéd egy kockásabroszos tavernában lesz... Teljes mértékben az én hibám, hogy ezt nem érdeklődtem meg, úgyhogy amikor reggel megérkeztünk a kikötőbe és megláttam a nagy behemót hajót, amire épp egy kínai csapat tagjai egyenként vagy párosával ugráltak fel, hogy a fedélzeten görög népviseletbe öltözött fiúval és lánnyal fényképezkedjenek, egy kicsit csalódott voltam. Világos volt, hogy legalább 500-an leszünk a hajón és ez nem valami exkluzív kirándulás. Na mindegy. A napfelkelte szép volt. 

Aztán, amikor mind az 500-an a fedélzeten voltunk, elindultunk és én gyorsan meg kellett igyak egy Metaxát. Hátat fordítottam a tömegnek és ellazultam. 
Vagy 3 órát hajókáztunk Hydráig. 2 óra szabadidőnk volt a sziget zegzugos utcáin rohangálni. Az ebéd, ekkorra már kiderült, a hajón volt a következő sziget felé. 

Hydra arról híres, hogy nincsenek motorizált járművek a szigeten. A közlekedés kizárólag szamár-, öszvérháton vagy gyalog történik. A cipekedés is. És még arról híres, hogy itt volt Leonard Cohennek háza. 
Az ebéd, nem a jázminbokor tövében volt és lehetett volna görögösebb az én ízlésemnek, de jól lehetett lakni és választék is volt. Víz, kávé viszont nem tartozott a menübe. 
Viszonylag rövid idő alatt értünk Porosba, ahol fél órát időztünk, szóval semmit. Egy narancslényi időt. 

Ez a sziget nyugodtan kimaradhatott volna a kirándulásból. Utolsó állomásként Aegina szigetén kötöttünk ki, ahol valamivel kevesebb mint 2 óránk volt. Volt aki belemártózott a tengerbe, volt aki buszos sziget-túrára ment, mi csak bambultunk a parton, majd bevásároltunk pisztáciából. Ha ti tudnátok, hogy milyen finom a pisztáciavaj! És a pisztáciás baklava és a pisztáciás csoki és a piszáciás ropogós izé és a pisztácia maga!  Azt mondták, hogy Aegina a mandula és pisztácia ültetvényeiről híres. Úgy tűnt, hogy igaz lehet, mert egy egész utcányi pisztáciaárús kínálta portékáját.
Estére értünk vissza a szállodába, mindeki vörösre sülve, mint a rák. 
Utolsó napunk a Szunion fokhoz vezetett, majd onnan a reptérre. Annak ellenére, hogy az idő nagy részét egy buszon töltöttük, tetszett, hogy nem haszontalanul lődörögtünk a szálloda környékén Athénban, inkább a türkizkék tengerben gyönyörködtünk és Poszeidon templomában, igaz, hogy csak távolról, mert húsvét vasárnap lévén zárva volt a romkert. 

Athénból busszal mentünk a Korinthoszi-csatornán át Nafplioba. Az ezen a napon látottak, hallottak mind újdonság volt számomra. Nem tudtam például, hogy a Korinthoszi-csatornát két magyar mérnök (Türr István és Gerster Béla) tervei alapján építették meg. Amíg nem volt, a mostani 6343 méter hosszú hajóút helyett, 360 km-t kellett hajózni, hogy az Égei-tenger vizeiről a Jón-tenger hullámain ringatózzon a hajó. Persze, nem ringatózni mentek az 1800-as évek előtt a hajósok. 

A Peloponnészoszi-félszigetre átjutva néztük meg Napflio városát, mely az a görög szabadságharc után, 1821-1834 között fővárosa volt az első görög köztársaságnak. Szép kicsi város. Ortodox nagypéntek volt, ünnepi hangulat. Egyből nyári, görögös kedvünk lett.

A következő csoda, a több mint 4000 éves, ezután következett. Mükéné. Aki szereti az ókori történelmet, az ember alkotta csodákat, azokat a civilizációkat, melyek még ma is tartogatnak meglepetéseket a tudósok és az egyszerű emberek számára is, és amelyek ma is hatalmas erővel hatnak ránk, aki szereti a mitológiát, az egyszer látogasson el Mükénébe! Uff, beszéltem! Nekem nem volt elég az erre szánt idő. Majd az unokáimat, ha addig nem dől össze a világ elviszem, erre a helyre és nyitástól zárásig bogarászni fogok a környéken, amíg ők unatkoznak. :)

Agemenmon sírjától nem messze tárták fel Mükéné városát, a küklopikus (hatalmas kövek) fallal körülvett komplex lakóterületet, egy letűnt civilizáció gazdag örökségét. 

És a nap végén Epidauroszba és Aszklépiosz gyógyító szentélyébe látogattunk. A színházat ma is használják, a szomszédos romkertben pedig az ókor leghíresebb gyógyító központja volt valamikor. Ebben a szentélyben teljeskörű gyógyítás folyt, test, lélek, szellem egyaránt putyukálva volt. Szállás, sportpálya, templom, fürdők, gyógyforrások, a színház... szóval, nem mi találtuk fel a spanyol viaszt. :)​

A kirándulás reggel 8-tól este 7-ig tartott. Még egy-két óra jól fogott volna, de nem panaszkodunk. Szuper volt!

A Plaka-negyedben Mythos sört inni, langyos tavaszi napsütésben, fel-felnézni az Akropoliszra és ismételten elcsodálkozni, hogy hogy volt lehetséges mindezt így felépíteni, hogy hogyhogy még mindig állnak, hogy változott-e valamit a világ... Engem teljesen lenyűgöznek ezek a dolgok. Miközben minden korintoszi oszlopfőt meg akarok örökíteni, minden szűk utcába be akarok lesni, lázasan betűzöm a matematikából és fizikából ismert görög betűket a különböző táblákon és sikerélményként élem meg, ha egy-egy szót ki tudok olvasni. És persze mindig elhatározom, hogy megtanulok görögül, spanyolul, norvégül, törökül...

Athén nem biztos, hogy fog tetszeni az először odalátogatónak, de kétségkívűl az Akropolisz és a lábánál elterülő Plaka negyed vagy a Monastiraki térbe torkolló szűk utcácskák egyedi hangulatot kölcsönöznek a város eme részének. Színes, nyüzsgő, bazáros és sajátságosan athéni. És nagyon, de nagyon finomakat lehet enni. A tavernák még mindig zömében családi válallkozások, sok helyen látni, hogy az idős apa ül a taverna ajtajában, komboloit morzsol, a fia, az unokája, a menye pedig felszolgál, sürög-forog. ​
Az alábbi képek a Monastiraki tér környékén készültek.

Szállodánk annak ellenére, hogy 20 percre volt gyalog a Monastiraki tértől és 3 percre az Omonia tértől, nagyon külvárosias és az otthonról ritkán kimozduló turista, főleg hölgyek számára nem túl bizalomgerjesztő utcában volt. Ez is Athén, mint ahogy az is, hogy a turistáktól hemzsegő helyeken, pont úgy, ahogy Firenzében is, vagy Lisszabonban, fiatal fekete bevándorlók karkötőket próbálnak percek alatt felvarázsolni az ember lánya csuklójára, "love and peace" köszönéssel, hogy majd a második karkötőt 2 euróért kínálják, miután az elsőt ajándékba adták! :) 
Idegenvezetőnk azt mondta, hogy annak ellenére, hogy kemény megszorítások voltak és vannak Görögországban és a tanárok fizetését például egyharmadával csökkentették, a görögök tudnak élni és örülni az életnek. Hál'Istennek! Mi is úgy láttuk!