Egy követendő példa. És ami még jobb, hogy KÖVETHETŐ példa. Meg lehet csinálni! Slow Tours Transylvania vagy Ökoturizmus Korond és Parajd környékén. Mitől sikeresek?

Együtt dolgoznak. A közösség, a vendéglátók, a civil szervezetek. A képekből mindenesetre ez derül ki. És ha ez így van, akkor vigyáznak is mindenre, mint sajátjukra, mert a sajátjuknak érzik,  és a gazdasági hozadék, hogy szép szóval éljek, mindenkit érint. A panzióst, az idegenvezetőt, a programszervezőt, a kürtőskalácssütőt, az ATV tulajdonosokat, a tájházat, a korongost, a taplókészítőt, stb. Egyszóval MINDENKIT, a közösséget.

A varázsszó: EGYÜTT. 

Persze, hogy nem tökéletes még minden. :) De el kell kezdeni a változást. Egyedül gyengék vagyunk, egyedül csak ezt vagy azt tudunk csinálni, de együtt nagyon sok mindent. Programcsomagokat készítettek a vendégeknek.

Minél színesebb, gazdagabb, változatosabb, annál többet marad a vendég. Meg lehet nézni a programkínálatot. Vannak naponta szervezett programok, vannak hetente szervezettek és vannak olyanok is, hogy "kívánság" programok, amit természetesen előre kell egyeztetni. De VANNAK. És garantáltak. És átgondoltak. És biztonsságosak. Tele élménnyel. Ez kell a vendégnek, a turistának! 
Azért jön, hogy kikapcsolódjon, hogy szórakozzon, hogy tanuljon, hogy tapasztaljon. 

A szilveszter is akkor nyújt maradandó élményeket, ha az evés-iváson kivűl mást is van lehetőségünk kipróbálni. Főleg, ha nem otthon töltjük az év utolsó napját. 

Sok sikert kívánok a szilveszteri vendégfogadáshoz! Csinálják másképp, mint tavaly. Legyenek kreatívak! Ne bízzák a véletlenre!

A tavaly mintegy 40%-a a vendéglátóknak feketén működött. 

Minden statisztikai adat ezek szerint csupán csak a hivatalosan bejelentett vállalkozásokra érvényes. Logikus. A többit képtelenség felmérni. Ez a szám nagy valószínűséggel nőtt az idénre, a helyzet tehát magától beszél. Ez olvasható a Székelyhon oldalán. 

Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy mennyivel jobb a hivatalosaknak, hogy micsoda lehetőségeik vannak feljlesztésekre, fejlődésekre és hogy az állam itt is, meg itt is támogatja őket, mert a turizmus évek óta az egyik legfontosabb gazdasági húzóerő (lehetne). Jó lenne, ha szemmel láthatóak lennének a különbségek, fekete és fehér között és a feketék tényleg kedvezményektől, lehetőségektől esnének el, azért mert feketék. Jó lenne, de nincsnek ilyen lehetőségek, ilyen kedvezmények és ha feketén is jól működik, akkor miért ne? Erre nevel és kényszerít sok esetben minket az állam, a törvények. Nem akarom azt mondani, hogy minden esetben, de mondhatnám akár azt is.

Az aki hivatalosan csinálja, mérgelődik és igaza van, mert ő becsületesen szeretné csinálni, az amelyik nem hivatalosan, az laza. :) Addig baj sincs, amíg a vendégnek is mindegy, hogy hivatalosan vagy nem hivatalosan, de a vendégnek egyszercsak nem lesz mindegy. Nagyon nem. És akkor majd a nem hivatalosnak befellegzik. 
Mondjuk, nem vagyok meggyőződve, hogy igazán szeretnénk külföldi vendégeket. Egyre inkább az az érzésem, hogy ennyi pont elég a boldogsághoz. Jönnek a hazaiak, akiknek a fekete jobb, mint a fehér, mert ugyanúgy nincs pénzük, a minőség pedig nálunk nem számít. Az ÁR számít. És erre utazik mindenki.  Ha pedig így van, akkor még egy darabig eltart a mostani állapot. (Meg kell jegyeznem, hogy azért nyitott szemmel járok és vannak szép kivételek is, de hát nekem mindig szemet szúr valami. :))

Októberben, Alpbach/Tyrol -ban tartották a Falusi turizmus ötödik európai konferenciáját- A konferencia weboldalára feltett előadásokból (az első kettőből) némi adat is leszűrhető,  a többi gyönyörű képek sorozata. 
Kalus Ehrlich prezentációjában meg lehet nézni, hogy hol tartott az osztrák falusi turizmus a '60-as- '70-es években. Mi ehhez képest hol állunk?

Reggel, menet közben, arra gondoltam, hogy én kit is képviselek, ha megkérdik tőlem, vagy be kell mutatkoznom. Hiába, mondom, hogy Hoxanderix szérélé, mert a kutya sem tudja. A résztvevők listájába azt írtam, hogy BeautifulHargita :). Nézzék meg, ha kíváncsiak.

Egyszer valaki, jogosan, megkérdezte, hogy miért nem gyönyörű Hargita nevet választottam? Magyarok vagyunk, vagy mi a szösz? Hát egyszerű a válasz. Amikor elhatároztam, hogy weboldalt készítek magamnak, akkor arra gondoltam, hogy könnyebben tudom népszerűsíteni a Hargitát a külföldiek felé, ha bjútifulnak nevezem, mintha gyonyoruhargita.com-nak. Bocs, ha nem tetszik... a Hargita. :)

Kanyarodjak vissza. Mi is vagyok én? Turisztikai kontárkodó, kritikus, szakértő, tanácsadó? Szerencsére nem kellett eldöntenem, mert nem kérdezte senki, legalábbis nem plénumban és a végén sem tettem fel kérdéseket, mert mindent megértettem. :))

Miről is volt szó? Nagyon röviden: az összefogás szükségességéről, egy egységes Székelyföld turisztikai desztinációról és márkáról és egy közös cél érdekében való tettek sorozatáról, vállalkozói -, civil -, és döntéshozói szféra részéről. Együtt, "kézenfogva". 

Nekem úgy tűnt, hogy elméleti téren a különböző szereplők készen állnak a nagy összefogásra és a résztvevők sorából jó néhányan nagyon szép, konkrét eredményeket is fel tudnak mutatni. Tapasztalat van tehát, amiből lehetne tanulni, sőt mivel helyi megvalósítások, alig kell őket adaptálni. 

A magyaroszági meghívottak TDM tapasztalatokat, számokat, példákat, sikereket osztottak meg a népes hallgatósággal, ami szintén jó irányadó lehetne. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy ők 14 éve kezdték és saját bevallásuk szerint nem rég léptek fejlődésük második szakaszába, amit ők TDM 2.0 -nak neveztek. 

Nálunk az 1.0 fázis kellene elkezdődjön. 
A TDM-ről valamint a turisztikai klaszterekről (a végén erről is szó esett) itt olvashattok. 

Az összes meghívott előadó közül nekem Horvát Alpár, a BBTE Gyergyószentmikósi Kihelyezett Tagozatának egyetemi adjunktusa, és Albert Zoltán, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselője földreszállt előadásai tetszettek, no meg néhány nagyon konkrét kérdés a nap végén elhangzottakból, főleg Pál Zoltán és Gassner Wolfgang Norbert részéről. 

Albert Zoltán pontokba szedte azokat a hiányokat és problémákat, amelyek minden egyes hasonló találkozáson nagy valószínűséggel elhangzanak és amelyek hátráltatják a fejlődést vagy ennek ütemét. 
Valahogy így voltak felvázolva:

• szakmai megbecsülés hiánya
• szakmai társadalom hiánya 
• tervezés hiánya
• pragmatizmus hiánya
• motivációs elégtelenség
• politikai érdekérvényesítés

Én a fentiekhez csak annyit fűznék hozzá, hogy, szerintem nagyon lentről kellene kezdeni. Mindenik szférában, de főleg a vállalkozóiban. És nemcsak a fiatalokat kell megcélozni, hanem a középkorosztályt, az 50+ -ot. És ennek a korosztálynak szerintem le kell "fordítani", az ő nyelvükre, a mai divatos szakterminonógiát, mert ha nem értik meg, akkor nem is fognak semmit vátoztatni, mentalitásváltásról, nem is beszélve. Ez csak zárójel, merthogy szó volt a szakmai továbbképzésekről, a jó szakember képzésről, a VALÓDI szakmai gyakorlatok szükségességéről is. 

Na. Volt egy pár jó mondat, amit lejegyeztem. Ezekkel és reménnyel :)) zárom soraimat:

A szikrától a pénzig nagyon hosszú az út. 
A reklám nem egyenlő a marketinggel.
Magad kell kitalálnod, hogy hogy legyél egérből kutya. (Hogy te kergesd a macskát, és ne a macska téged)
Talpon maradni nagyon egyedül és nagyon kicsiként nem lehet.
A tőke oda vándorol, ahol szaporodik. Ez a rossz tulajdonsága a tőkének, mondta Semsei Sándor. 

Akkor dolgozzunk, hogy hozzánk vándoroljon. Pont. 

úgy gondoltam, hogy segíteni tudnék olyan vendéglátó panziósoknak, akik, vagy nemrég ugrottak fejest ebbe a szakmába, vagy változtatni szeretnének valamit az eddigieken és jó lenne egy külső szem (az enyém) is a döntéseik meghozatalához.

Energiát és időt sokat fektettem be, pénzt kevesebbet, lévén, hogy ingyenes, vagy kedvezményes szolgátatásaimra sem volt várólista. Nagy volt a lelkesedésem, mert több ismerős és kevésbé ismerős visszajelzése pozitív volt, ami az ötleteimet illeti, és habár a lelkesedés és a hit, szerintem, nélkülözhetetlen bármiféle munka, vállalkozás sikeréhez, nem elégséges. 

Számokat is tudok mondani. e-mailes reklámjaimat, felhívásaimat kevéssel több, mint 150 panziónak küldtem ki, a Csíki Hírlapban megjelent hírdetéseim, valahány olvasóhoz eljutottak :), Facebookon pedig, ha csak a lájkolóim látták, akkor is 300+ embernél bukkantak fel rendszeresen, ráadásul elkezdtem blogot írni, amit soha ezelőtt nem tudtam volna elképzelni. :)
Miután az újsághírdetésekre egy érdeklődő sem volt, azt a későbbiekben mellőztem és a rádiós hírdetést is elvetettem egy időre, de az email, facebook, blog megmaradt.

A marketingesek azt mondják, hogy ahhoz, hogy egy hírdetés tényleg eljusson a célcsoporthoz legalább 9-szer kell a szemébe szökjön és akkor is csupán kettő százaléka lesz vevőd. Szóval orrvérzésig kell reklámozni a cuccodat, ha azt akarod, hogy elkeljen és az sem mindegy, hogy hogy. Az enyém valószínű, hogy nem volt ütős és még csak nem is szökött senkinek a szemébe. És azt is valószínűnek tartom, hogy nem jó helyen reklámoztam. Ennyit rólam.

Most nézzük meg a mérleg másik oldalát. Ott van a puszta valóság. :) Látjuk nap, mint nap, plusz cikkeznek róla az médiában. Jelen esetben az én választott területemről beszélek csak, a falusiturizmusról és azon belül is inkább a Hargita megyei helyzetről. 

Vannak a jó példák. Az olyan helyen létrehozott vendéglátó és szállásadó helységek, mint Parajd, vagy Tusnádfürdő. Ide már a "tehetetlenségi" erő is elhozza a vendéget. Be van járatva, a helységnév ismerősen cseng magyarul is és románul is. De mi van például Csíszentdomokoson, Oroszhegyen, Csíkmenaságon vagy Gyergyócsomafalván? (Csak találomra írtam ezeket a falvakat). Semmi. Vagy közel semmi. Pedig lehetne. Főleg, ha már felépült a panzió, akár önerőből, akár pályázati pénzből. 

Ezt a szinte semmit szerettem volna a valami felé mozdítani úgy, hogy közös gondolkodást kezdeményezek vagy rövid, de velős tanfolyamokat tartok. Sem beszélgetni nem akar senki, sem tanulni. 
Szerintem nagyon szomorú a helyzet. Vagy nagyon mellétrafáltam. Ez sem kizárt.

A konzultációkat (szándékosan nem nevezem tanácsadásnak), 50 lej/óráért hírdettem, a 6 fős tanfolyamokat 75 lej/főért. Mit kap ezért az ember? Jó kérdés. Hát semmit, amit be tehetne a táskájába, esetleg a papírt, amire jegyzetelt. Semmit, amit megehető. És semmit, amit a gyerekének hazavihet. Mi csak erre költünk. Kajára és, akinek még marad, az a gyerekeire. Ennek tudatában és ismeretében mégis leírom, hogy a kisvállalkozók többsége, nem ismeri azt a kifejezést, hogy befektetés. Csak, mint költség, azonnali kiadás lebeg a szeme előtt bármiféle összeg. Egy panziós esetében mi az az 50 lej? Egy vendég, egy éjszakai szállásának ára. Mit is kap cserébe? Lehet egy olyan ötletet, ami két éven belül megduplázza a jövedelmét, lehet, olyan ismereteket, amelyeknek máshol is hasznát veszi, melyeket majd tovább adhat. Lehet. Egy biztos: az, hogy NYER, DE NEM AZONNAL ÉS NEM PÉNZT.  A pénz csak később jön.
Lásd az én példámat. :)))) Konkrét. Saját termés. :)
Mit nyertem én eddig? Tapasztalatot, önismeretet és konkrét tudást olyan szakterületeken, amelyek eddig kevésbé ismertek voltak számomra. Gazdagabb lettem.

Azt mondják, és akiket eddig megkérdeztem, ők is azt mondták, hogy 2-3 év alatt dől el, hogy egy vállalkozás sikeres vagy sem. Persze menet közben alakítgatni kell, mint a ruhát, amely vagy túl szűk, vagy túl bő. 
Én is még alakítgatom. Aztán lesz egy másik mérleg. Egy év múlva.

Feltöltődtem. Úgy istenigazából. Magamba szívtam mindazt, amit csak a természet nyújthat: tisztaságot, csendet, tökéletességet, békét, őszinteséget. 
Ildikó megkeresett egy kéréssel. Menjek nézzem meg a vendégházukat, a félig megvalósult álmukat és beszélgessünk. Azt mondta, jobban szeretné, ha élőben látnám és nem fényképek mellett beszélgetnénk. Igaza volt.
Őszinte izgalommal és lelkesedéssel készültem. Valahogy úgy, mint, amikor diákkoromban már este bepakoltunk, hogy érjük el a hajnali félnégyes vonatot Ratosnyára. A gyerekeimnek is a lelkére kötöttem, hogy most nem az ámenre érünk az iskolába, tessék időben felkelni. Késnem nem szabad. Egy kis Bánkfalvi elixírt is tettem a hátizsákomba (a tavalyi szilvatermésünk nedűjének becsületes magyar neve) meg tízórait. 
Döbbenetes, hogy mennyire hiányzik nekem ez a fajta kiruccanás. Miért kényelmesedtünk így el? Olyan kicsin múlik a boldogság. Na, jó na, nem kezdek verset írni. :)
Szóval megérkeztünk  egy csodálatos helyre. Már jártam az Egyeskőn, a Terkőn, de itt még nem. Nagyáj, mondta Laci. Így hívják ezt a helyet, ami azt jelenti, hogy ott válik ketté a völgy egy nagy ipszilonba, az egyik ágán az Egyeskőre lehet menni, a másikon a Fehérmezőre. Ismeri a helyet, mint a tenyerét. Bátyja egész nyáron az új esztenán van a juhokkal, ami egy kicsit fennebb van a völgyben. Neki ez az otthon. Érezni is, minden szavából a ragaszkodást, szeretetet. Azt hiszem, ma sikerült egy nyelvet beszélnünk. :)
Az álmukat szeretnék valóraváltani. Szeretnének itthon maradni, ott fent vendéglátással foglalkozni. És családostól, ha egy mód van rá. Ezt a módot keressük most.
Szívből kívánom nekik, hogy sikerüljön! Mi biztos igénybe fogjuk venni a vendégszeretetüket, a helyismeretüket. 

Ha valaki szeretné megtapasztalni a nyugalmat, de ugyanakkor aktívan szeretne örülni az ember és természet adta lehetőségeknek, akkor jó helyen kopogtat. Ezen a telefonszámon lehet kopogtatni: 0741737748
A a téli részletek között van síléc, szánkó, lovasszánozás, túrázás, finom vacsora, pálinka, bor ...és 4x4 es Dacia transzfer, annak, aki igényli vagy elakad a hóban. :)
A nagyon szerencsések medvét, zergét, őzet is láthatnak. Nem egyszerre persze.

Hát, mitagadás örülök. A decemberi Mikulás ajánlatomra volt két érdeklődő. Ma találkoztam az egyikkel, holnap a másikkal. Engedélyt kérek tőlük, hogy publikussá tehessem őket, aztán megkérdezhetitek tőlük, hogy milyen voltam? :)

Hogy vajon fog menni vagy nem fog? Hogy így kell-e ezt csinálni vagy sem? Majd kiderül. A tegnap, hosszas vacilálás után, elküldem körülbelül 100 ismerősömnek az egyáltalánnemvégleges weboldalam címét. Bemutatkozásképpen? Igen, így kérdőjellel. Manapság nagyon sok kérdőjel van a fejemben. 
Egy év múlva kb. elmesélem, hogy mi lett belőlem nagykoromra. :)

Ami régi, az nem feltétlenül ócska...sőt...Erről az ablakról jutott eszembe, hogy az ember hajlamos egy adott koron túl, tisztelet a kivétel, azt gondolni magáról, hogy bizonyos új dolgokat már nem képes befogadni, megtanulni és hát ez van és ezt kell szeretni. Én is úgy gondoltam, hogy soha, de soha nem fogok sem blogot írni, sem weboldalt szerkeszteni és még mindig ott tartok, hogy az okos telefon túl okos hozzám és a Facebook-ot mellőzőm. De, térjünk vissza az emberre. Szóval "régiek" vagyunk, de nem eldobnivalók. Sok-sok tudás van a tarsolyunkban, ami a miénk és amiért esetleg megküzdottünk. Ez a tudás nem hasznavehetetlen, hanem csupáncsak arra vár, hogy "lefordítsuk" a mai világ nyelvére és fordítva. A mai világ divatos nyelvhasználatát lefordítsuk és hozzárendeljük a felhalmozott tudásunkhoz. És ha ez meg van, egy kis önbizalommal és türelemmel jöhet a fejlődés, a változás, a jobbítás. 

Természetesen az oldalamat senki sem látogatja...még... :) Egyrészt mert senki nem tud róla, másrészt mert fogalmam sincs, hogy mit kell tennem, hogy láthatóvá váljak. Na de lassan megtanulom én is, vagy legalábbis igyekszem. 

Mégis, ha véletlenül rám talál valaki, arra gondoltam, hogy előrukkolok egy kis Mikulás ajándékkal. Az első három, december 5-ikéig jelentkező érdeklődőnek INGYENES 3 órás szakmai konzultációt ajánlok. 

Mi kell a jelentkezéshez? 
1. Te vagy akár a családod, aki vezeti a válallkozást/panziót
2. Akarat és nyitottság a változásra, a fejlődéshez
3. Az első lépés megtétele: írsz vagy hívsz telefonon

Mit adok cserébe?
1. Meghallgatlak figyelmesen
2. A TE sajátos kérdéseidre próbálunk közösen reális válaszokat, a problémáidra megoldásokat találni. Ötletekkel fogsz hazamenni, amelyeket, ha meg is valósítasz, elindul a változás, a fejlődés.

Próbáld ki. Nem veszítesz semmit.

FEJLŐDNI VAGY NEM FEJLŐDNI

Mindenfélét olvasok a neten, az újságokban a helyi turizmusról, a különböző rendezvényekről, konferenciákról és kérdés kérdésre halmozódik bennem. Az embereket, a vendéglátókat, a falusi turizmus alappilléreit ha megkérdezik, mit kérdeznek tőlük? 

Elhangzik, hogy nem promováljuk jól magunkat, az értékeinket, hogy nincs megfelelő együttműködés a különböző, vidékünket népszerűsítő szereplők között, hogy sok pénzt költöttünk a turizmusra, mégsem látszik. Mindez igaz, de ...? 

a vendéglátó akar-e fejlődni? 
mit szeretne, mire volna szüksége?
hogyan fogjon hozzá?

És még folyathatnánk. Lehet, hogy el sem jutunk a külföldi turista profiljának felrajzolásáig, mert esetleg a vendéglátó nem szeretne külföldi turistákat fogadni, vagy nem meri felvállalni, a nyelvi akadályok miatt. Minden, ami ismeretlen számunkra, egy kicsit tartunk tőle. Kevesen ugrunk fejest az ismeretlenbe... Pedig nem annyira ördöngős, mint ahogy azt gondolnánk. Ők is csak emberek, akik pont arra a vendégszeretetre vágynak, amit mi tudunk nyújtani nekik. 

MIRE VÁGYIK A KÜLFÖLDI TURISTA?

Biztos, ahányan vannak annyifélére, mint ahogyan mi is, ha nyaralni megyünk. :)

Mégis, az a külföldi turista, és nem elsősorban magyarországira gondolok, de valószínű ők is, aki egy falusi panziót választ szálláshelyéül, valami olyasmit szeretne megtapasztalni, ami náluk már nincs. Biztosan láttatok már lovasszekereket, vagy a mezőn dolgozókat szorgalmasan fényképező külföldieket. Esetleg gyerekeket, akik először látnak tehenet közelről...
Én úgy gondolom, hogy ezek azok az élmények, amelyek fűszerként adottak, és aminek előteremtése nálunk még hozzátartozik a mindennapokhoz. Vagyis egy vendéglátónak nem kell szekeret vennie és lovat, hogy azokat mutogassa, mint ahogy földeinken, kaszálóinkon is zajlik az élet, a mi közbejárásunk nélkül is. 
Adott tehát a fűszer, amivel rövid, egynapos program kínálatainkat tudjuk élvezetesebbé, színesebbé tenni. A vendég nem feltétlenül akar turázni, lehet, hogy boldog, ha pihenhet, aszisztálhat egy kenyér- vagy kürtőskalácssütésnél, estleg fát hasogathat a közösen elkészítendő bográcshoz.
A vendéglátónak azt kell letisztáznia, hogy melyek azok a programok, amelyeket szívvel-lélekkel be tud vállalni, ha a vendég igényli. Mert, ugye egyetértünk abban, hogy nagyon sok múlik az emberi hozzáálláson, vagyis rajtunk.

Ha mindez meg van, van egy szép, izléses panziónk, van program ajánlatunk, az igényekre könnyedén tudunk válaszolni mi az, ami még hiányozhat? 

Írjátok meg sikereiteket, gondolataitokat, problémáitokat a Kapcsolat gombnál megadott szövegmezőbe.

Próbáltuk megfejteni a látszólagos érdektelenség titkát. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy a székelyföldi turizmust nem ezek a falusi szállásadóhelyek fogják előre lendíteni. A kis fausi panziók, vendégházak nem akarnak “nagyobbak” lenni. Elég nekik az, ami van, az évi két-háromszori teltház, amiből a költségeket fedezni lehet. Ez ha bejön, ígyis-úgyis pluszjövedelem számukra. Amúgy meg jól elvannak. A mindennapi kikerül a háztájiból, többet meg minek. Igazuk van. Ez az ún. slow  vagy lassú életvitel, amelyre oly sokan vágynak. Sajnos annak, aki megszokta a rohanást, az “intézkedést”, nem könnyű megállni.

Örülök, hogy megértettem. Azt hiszem, tényleg van egy ilyen hozzáállás. Úgyhogy direkt marketing ide vagy oda, nem mindenhol működik.

S ha már falusi turizmusról beszélünk, akkor talán a nagyobb kapacitású panziókban, kisebb szállodákban van a fejlesztés, fejlődés lehetősége.

Az is érdekes, hogy ahány tájegység annyiféle ember, annyiféle mentalitás. Míg Gyergyócsomafalván egymást érik a panziók, vendégházak (némelyek közülük igencsak ízlésések), addig a Fiság mentén alig találni 2 vendégházat… Pedig errefele is szép a táj, itt is vannak sípáyák, borvízforrások.

Lehet, hogy egyáltalán nincs igazam. Ezért is gondoltam, hogy nem adom fel. Jó lenne megkérdezni a panziósokat. De hogyan? Kit érdekel, hogy engem érdekel? :) 

Ha mégis válaszolnál nekem, hogy mi a legnagyobb gondod, neked, mint panziótulajdonosnak, akkor itt megírhatod: /kapcsolat.html