Szilveszteri turista Brassóban

Lejárt. Rövid volt, de jó volt. Nem én foglaltam, hanem a férjem. Last minute a booking.com-ról. Ott van-e a szállásod? Ha nincs, hát legyen. :)
A városban foglaltunk, valószínű szerencsénk volt, hogy a központtól 10 perc sétára, a Kertészek utcában találtunk két éjszakára szálláshelyet egy panzióban. La Residenza a neve. 

Az, hogy nem én foglaltam, csak azért fontos, mert így a kommunikáció nyelve nem román, vagy magyar volt, hanem angol. És a három nap alatt, ha semmi egyebet nem tudnék kiemelni, mint pozitívum, a vendégek fogadására felkészült brassóiakat muszáj megemlítenem, akik nemcsak kedvesek, segítőkészek, barátságosak, hanem jól beszélnek angolul és nem lepődnék meg, ha nélmetül is menne nekik. 

A szálláshelyen két 45-50 év körüli recepciós hölggyel volt dolgunk és egy fiatalabb kolleganőjükkel, akik, anélkül, hogy tolakodóak lettek volna, mindenben nagy segítségünkre voltak, ismétlem, angolul. És az, hogy szilveszter estéjén a gyerekeink nem nyafogtak, hogy korrog a gyomruk, az ennek a segítőkészségnek köszönhető. Én nyugodtan hátradőltem, hogy majd kimegyünk este valahova, egy vendéglőbe enni. Csak hát a falusi az falusi. felmentünk mi is a félmilliós városba és eszünkbe sem jutott, hogy vigyünk egy kis szalonnát, vagy zakuszkát a szilveszteri vacsorához. Majdnem sikerült így az újévi fogyókórás fogadalmunkat máris, 31.-én este elkezdeni. Több telefonálás után jöttönk rá, hogy ami nyitva van az foglalt, a többi meg zárva. Logikus, nem? Így, a menü, némi szerencsével és 2 és fél óra várakozással, langyos pizza volt (állítólag finom), hideg sörrel, majd az otthonról hozott szilvapálinkával és pezsgővel lenyomtatva. Ezeket nem felejtettük otthon. :) 
Lecke megtanulva.

De térjünk vissza az angol nyelvtudásra. Minden vendéglő, és nem túlzok, vagy tizet felhívtunk, angolul jól beszélő személyzettel rendelkezett, még a pizzás telefonos kisasszony is. :) Ottlétünkkor, ketten is, a sípályán, a Pojánán, hallván, hogy angolul beszélünk, csak úgy megkérdezték, hogy nincs-e szükségünk útbaigazításra, segítségre. Nekem igazán nem volt nagy kunszt, de ha megkérditek a férjemet, aki angol, és magyarul meg románul ért ugyan egy keveset, de a beszéd igencsak megkínozza mínusz 22 fokban, azt fogja mondani, hogy nagyon sokat számított, hogy "éhező" családjának szilveszter estéjén nem kellett román tudását megcsillogtatnia, hanem anyanyelvén szólhatott. 

Gondolom, hogy sokan erre azt mondják, hogy hát könnyű a brassóinak, odamegy a legtöbb turista, így érdemes megtanulnia valamilyen nyelven a románon kívűl, mert használni is fogja. Hozzánk, ha idetéved is egy idegen, azt valahogy lemenedzseljük egy kis pálinkával meg töltöttkáposztával, aztán vagy visszatér vagy sem. Ha jófajta visszatér, ha meg nem, hát az ő baja. Én meg azt mondom, hogy a mi bajunk is! 

És akkor a kocasízőknek, mint én. :)
A FB-ra feltettem a pályaképet. Ide is felteszem. Soha nem gondoltam volna, hogy a Schulerről lejövök, méghozzá piros (közepes nehézségű) úton. Kezdő pályán most már nem reszket a gatyám, kb. így sízek én. Nagyobbik lányom olyan, mintha síléccel a lábán jött volna a világra, kisebbik pedig a kicsik vakmerőségével mindent tud, mindent ki akar próbálni, szóval neki nem kell semmit kétszer mondani. De van olyan dolog, amit tízszer kell és úgysem csinálja :) De az nem a sízés. Szóval nagy élmény volt, nagyon de nagyon élveztem és azon gondolkodtam, hogy látom én ugyan a minőségi és egyéb különbségeket hazai is külföldi között, hogy minek elmenni több ezer kilométerre, ha itt is lehet? Aztán megkérdeztem egy versenyszerűen is síző barátunkat, hogy miért mennek az emberek (az ilyenek, mint én) Ausztriába, Németországba stb. síelni, ha itt, másfél óra autókázásra ilyen lehetőségek és tájak vannak? Azt mondta, hogy síelni ugyan lehet, de csak, ha van hó :)) és hogy itthon drágább. Hm. De oda egy napig megy az ember és még egy napig vissza, jó esetben... Na majd egyszer a kintit is kipróbáljuk, de egyelőre nekem ez a 2,5 kilométer hosszú, nem zsúfolt pálya is megteszi. :) És ajánlom.