Középiskolás lehettem, amikor együttest alapítottunk. Akkor volt ott az ideje. Triton volt a neve. Én voltam az énekes, nem is csodálkozom azóta sem, hogy soha nem léptünk fel, az öcsém volt a gitáros és az unokatestvérem a dobos, vagy fordítva. 35 év távlatából az egyetlen sajátszerzeményünk jutott eszembe, blues ritmusra írva, ami így szólt. Sajnos csak az első szakaszra emlékszem: "Vásárhelyi állomáson, összegyűlt a társaságunk, a reggeli vonatra várunk, mert a ratosnyai kégli vár reánk" Ha az alap blues melódiát odaképzelitek, ti is el tudjátok énekelni. Istenem, milyen gyermekek voltunk, de milyen jó is volt! A kégli pedig egy bérelt szoba volt, amely annyi alvó vendégnek adott helyet, amennyit csak akartunk, mert az alvásrend a faltól falig priccsen volt kigondolva, ahol szellősebben, vagy szorosabban feküdtünk egymás mellett, aki pedig végképp nem fért el, az felhúzta a sátrát a Maros parton. A fenti emlék az elmúlt hétvégén bukkant fel bennem megannyi szép kirándulással, nők kontra férfiak focimeccsel, sziklamászással, gombászással és számos egyéb szombat-vasárnapi ratosnyai programmal. Azt hiszem 25-28 éve voltam utoljára Ratosnyán... A szombati kirándulás ezúttal a Funtineli-mezőre vezetett a Páfrányos-mezőn keresztül Szalárd végétől indulva, sárga pontjelzésen. A parkolóból, ahol az autót hagytuk, Kutya is velünk tartott. Előbb néhány hétvégi és kevésbé hétvégi ház között haladtunk majd a szekérutat követve megtaláltuk a sárga pontjelzést is, de csak egyet - kettőt, mert amikor úgy tűnt, hogy visszafele halad, nem a mi irányunkban, utunkat a patakmederben folytattuk és egy picit toronyiránt haladtunk. Kutya tudta az utat, de mi fittyet hánytunk tudományára, így ő is inkább velünk tartott, amikor látta, hogy nincs kivel szót értenie. Ez így utólag, szerintem, jól is sikerült. A patakon addig mentünk, amíg egy nyilvánvaló elágazáshoz értünk, onnan pedig a jobb oldali ágon folytattuk tovább utunkat, tudva, hogy nemsokára a sárga pontjelzést ismét meg kell találjuk. Így is lett. Nemsokára utunk csatlakozott a jelzett úthoz, innen pedig végig ezt követtük. Nemsokára kiértünk a gerincre, ahonnan a Maros-völgye és a Görgényi havasok teljes vonulata tárult elénk, Szerencsére a hó nem volt nagy és kellemes idő volt, úgyhogy le is izzadtunk renedesen a kapaszkodásban. A tetőről egy darabig az erdőben vezet az út, majd egy jelzett útelágazásnál Palotailvára lehet leereszkedni vagy balra fel a Páfrányos-mező felé lehet tovább menni. Mi természetesen balra mentünk. A Páfrányos-mező közepén áll a legrendezettebb csobánház, ami életemben láttam, és láttam eleget, de előbb felmentünk a tetőre, ahonnan pazar kilátás nyílt a teljes Kelemen-havasok gerincére. Előttünk volt a Funtineli-mező a boszorkány házával a távolban. Mi csak eddig kirándultunk, úgyhogy nemsokára a legtisztább csobánház teraszán falatoztunk, majd elindultunk visszafele, ezúttal végig a sárga pontjelzésen. Nem bántuk meg, hogy "eltévedtünk" felfele menet, mert az utolsó jelzett szakasz az erdőben nagyon meredek is volt és nagyon csúszós. Szalárd végében kötöttünk ki a főúttal párhúzamos úton. A jelzést menetirányból nem lehet észrevenni, hacsak valakinek nincs hátul is szeme, vagy nem háttal közlekedik.
A főúton visszamentünk a parkolóba, ahol elrettentő példáját láttuk az útmenti vendégfogadóknak. Szemét-szeméthátán, 10 méterre a kukáktól és egy esznélkül, de sok pénzzel felépített, nem működő fogadó. Kutya is visszatért a fa alá, ahol békésen várja a következő túrázó csoportot.
0 Comments
Csütörtökön valaki egy bejegyzést tett közzé a facebookon, miszerint lovasszánozni lehet Csinódban. Egy kedves ismerősömmel ráharaptunk és megbeszéltük, hogy az lesz a vasárnapi program. Gyorsan fel is hívtam a megadott számot, de aztán mégiscsak aludtunk egyet az ötletre, mert túl drágának tartottuk. Míg gondolkodtunk, hogy is legyen, mint is legyen, én is érdeklődtem Bánkfalván, ő is érdeklődött Mindszenten, hogy van-e szán, lehetne-e kirádulni egyet stb.? Ő járt sikerrel, így vasánap 11-kor indultunk a házuk mellől két szánnal Hosszúaszóig és vissza. Most komolyan, mondjatok meg ti is, nem luxus? Otthonról 15 perc alatt egy teljesen más világba csöppentünk, mondhatnám, hogy röpítettek, de nem lenne teljesen igaz, mert a hó túl kicsi és nem lehetett vágtázni, Szóval szikrázva átkeltünk az aszfaltúton, úgy sajnáltam szegény lovakat, de szerencsére tényleg csak átmentünk az úton, hogy aztán a szentléleki templom irányába kanyarodva, rátérjünk a völgyben meghúzódó, fenyvesekkel körülvett útra. Előkerült a pálinka, a tea és habár kellemes volt az idő, mégis jólesett bemelegíteni a hangszálainkat. A Xántus-kápolnától egyre szebb az út, ha még lehet fokozni a csodálatosat. Aztán elértük Hosszúaszót, ezt az eldugott, egy lakosú falut, ahol a idő megállt és minket is megállásra kényszerített. Hacsak egy pillanatra is, biztos vagyok, hogy mindenikünk (kivétel a két fogatos, akik nem hiszem, hogy különösebben filozófáltak volna) a maga módján rácsodálkozott a hallható csendre, a megfogható békére. Aztán felfele vágtáztunk Mindszent felé, hogy a tetőről még egyszer számbavegyük a falvakat, a dombokat és a hegyeket. Már majdnem rám is hallgattak a lovak. :) Visszaértünk Mindszentre. Elfogyott a pálinka, kellőképpen éhesek lettünk, alig vártuk, hogy megkóstoljuk Gyöngyi gulyáslevesét, ami írtófinom volt! Ki is nyaltuk a fazakat. Hát nem luxus?! :)
Az előző munkahelyemen, amikor mindenki, mint ahogy most is sokan, ócsárolták a fiatal, pályakezdő tanárokat, miszerint, csak a kényelmes, a hosszú vakációjú, a biztos munkahely miatt válaszják ezt a pályát, egy huszonéves, lendületes, ambíciós tanárnő, egy próbatanítás során, megcáfolta mindazt, amit fennebb írtam és minden reményemet visszaadta a tanárokat illetően, és azóta hiszem, hogy igenis vannak jó tanárok, igazi tanárok, akik hivatástudtaból, odaadással és hatalmas tehetséggel végzik dolgukat. Ez történt ma is, csak egy teljesen más területen. Egy fiatal polgármester, nevezetesen Szentes Csaba, a madéfalvi polgármester adta vissza reményemet, hogy egyszer, majd, még akkor is, ha én már nem érem meg, lesznek élhető falvak ebben az országban, itt Székelyföldön. Hogy mitől vagyok úgy elragadtatva? Attól, hogy nem "pártunk és kormányunk" nevében beszélt, hanem a falu, a közösség nevében és hitelesen. Engem meggyőzött pedig életemben először láttam. Nem mellékesen, a Helyi termék és a turizmus a vidékfejlesztésben konferencia is tartalmas volt! Két nap felér egy hosszú szabadsággal. Az úgy vót, hogy Naskalaton rájöttünk, hogy nincs túrabakancsunk, de ami még fontosabb, bizonyossá vált, hogy szeretünk gyalogtúrázni és szeretnénk, ha a gyerekeink is szeretnének. Megvettük a túrabakancsot és jelentkeztünk a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület egy meghírdetett túrájára, a Nagykőhavasra. Ez volt az első kétnapos családi túránk. Az eredeti terv szerint a Hétlétrák szurdokon volt a felmenetel, a visszafele út a Tamina vízesésnél, Felsőtömös felé. Az alvás a Nagykőhavas menedékházban. Csúszott a program, mert minden túlzás nélkül, eszméletlenül, de eszméletlenül sokan voltak a Hétlétráknál!!! Olvastam, hogy mióta rendbe tették a létrákat, sok a turista és, hogy tiroli kötélpályán lehet lejönni, de ami fogadott, az minden képzeletet felülmúlt. Majdnem két órát (!!!) álltunk sorba, hogy az első létrára felkapaszkodjunk. Ha nem kétnapos lett volna a túra, bizonyára más útvonalat választottunk volna a felmenetelhez. Aztán kiértünk. Valóban sokat változtak a körülmények. Én 1986-ban jártam ott, akkor a régi létrák igencsak foghíjasok voltak és úgy emlékszem, hogy vizesebb is lettem, mire felértünk. Mióta felújították a létrákat, igaz, hogy nőtt a biztonság, de belépőt kell fizetni és nyitvatartás szerint, 10 és 18 óra között, lépnek fel az első létrára a szófogadó látogatók. Van aki kis retiküllel a vállán, van aki síró, két éves gyerekkel a hátán... Sárga sáv jelzésen haladtunk a nyereg felé, ahol a menedékház található. A kevesebb mint 6 kilométert, de 900 méter szintkülönbséget, nekünk 2 óra alatt sikerült megtenni. Itt teszek egy rövid zárójelet, azoknak, akik esetleg 10 éves körüli gyerekükkel indulnak útnak. Az út nem nehéz, de meredek és, ha a gyereknek nincs társasága, akivel játszva megtegye az utat, keserves lehet. Nálunk a férjemnek jutott az a nehéz feladat, hogy végig barchobázza és egyéb szójátékokkal "szórakoztassa" a kisebbik lányunkat, így csupán az utolsó 100 méteren potyogtak a könnyei, amelyek aztán hamar felszáradtak, ahogy a terep laposabbá vált. A kilátás gyönyörű a szélrózsa minden irányába. A késői ebéd után, ismét útra keltünk. A túravezetők olyan helyeket mutattak meg, amelyek magyar ember számára történelmi jelentőséggel bírnak, és amelyeket az erdő sűrűje őriz, remélhetőleg még sokáig biztonságban. Az ezeréves határt mentén haladtunk, majd a gerincről az Írottkő alatt tértünk vissza a menedékházhoz, pont sötétedésre. A fényviszonyok fantasztikusak voltak, kár lett volna kihagyni, pedig a végén már remegett a térdem a fáradtságtól. A menedékház otthonos, befogadó, jó ízléssel berendezett. Nagyon jól éreztük magunkat. Mivel korlátozott az alvó helyek száma, ha valaki ott szeretne éjszakázni és nem sátorban, előre kell jelezni. Az agresszív csúcstámadás, ahogy a csapattagok viccesen mondták, másnap délelőttre maradt. A menedékháztól viszonylag hamar (egy óra) el lehet érni az 1843 m magas csúcsot. Szerencsénk volt az idővel. A reggel még felhőbe burkolózó hegy délelőttre csak megmutatta magát, így nekivágtunk és felkapaszkodtunk rá. Tényleg páratlan a kilátás! Hazafele. A családinak nevezett úton, két óra alatt elértük a Malomdombokat, ahol továbbra is nagy volt a nyüzsgés, grötároztak és miccseztek rendesen a patak partján végig. Mi a jól megérdemelt sör után elértük azt a buszt, amelyik elérte a vonatot, de amelyikre már nem tudtunk jegyet venni és így blattoltunk. Nekem ez időutazás is volt. Nagyon jól esett! Nagyon jó volt! Mindenkinek ajánlom a Csíkszéki EKE által szervezett túrákat. Minket meggyőztek!
Hát onnan, hogy annak ellenére, hogy nem a kedvenc műfajom, lépten-nyomon "megkívánom", hogy részt vegyek az előadásokon, koncerteken. Pedig nem személyesen győzködnek, hanem csak követem a készülődésüket, a reklámjaikat, a felhívásaikat, amelyek engem is megtalálnak és megfognak. Gondoltam "elkapom" őket, tökéletesek nem lehetnek!? :) Beleástam magam a weboldalukba. És hát nem tökéletesek. Szerencsére! :) De, nagyon jó a weboldaluk. Háromnyelvű és működik. És vonzó! Nem találkozik a böngésző folyton, error 404-el vagy under construction felirattal, hanem tovább lapoz, tovább olvas. Aztán nemcsak ez jó a weboldalukban, hanem az is, hogy laikusoknak is érdekes, tanulságos, informatív és aktuális bejegyzéseket tartalmaz. A programról nem is beszélek. Az a minimum. A Csíkszeredai Régizene Fesztiválra tartalmas szabadságot, vakációt, utazást lehet tervezni! Fotó: Csíkszeredai Régizene Fesztivál facebook oldala
Melegében leírnám benyomásaimat azokról az előadáskról, amelyek reggel 9 és délután 4 között zajlottak, ugyanis ekkor eljöttem. Az általános benyomásom az volt, hogy két évvel ezelőtthöz képest valóban látványosan megmozdult valami és ez nem csak a beszámolókból derült ki, hanem menet közben, 2 év alatt, is látni lehetett (figyelemmel követtem a törekvéseket), hogy tisztul a köd, kezd kialakulni egy valamiféle irány, néhány ember valóban keményen dolgozik, hogy amiről mindannyian beszélünk, a turizmus fejlesztése Székelyföldön, ne csak elmélet mardjon, hanem megfogható valóság. Pont. A programban szereplő előadók közül én azokat emelném ki, akik úgy érzem, hogy gondolkodásban, tettekben nagyon közel állnak ahhoz, amit én is látok, tapasztalok és gondolok a székelyföldi turizmusról általában. Az első, akit kiemelnék, Gáll Levente a csíkmadarasi Zsigmond Malom Fogadó megálodója, gazdája és mindenese, aki nagyon is világossá tette mindannyiunk számára (remélem), hogy a vendégnek felkínált élmény és ennek megvalósítása, szolgáltatása 28 órás munkát igényel. Igen, nem 24, hanem 28 és olyan feladatokat is magába foglal, a mindent a vendégért mottó alatt, mint például a szekérút melletti szemét összeszedése! Felkiáltójel. Ő ezt megteszi, de azt is hozzátette, hogy amíg ilyesmivel is kell foglalkoznia, még "nagy bajok vannak". Hogy mi ebben a pozitívum? Az ő sikere a pozitívum, ami szerintem példaértékű azok számára, akik a falusi turizmusban dolgoznak. Nem mellesleg, szeretni kell, amit csinálsz! De hát az elméletet mind tudjuk. Aki még tetszett, az Pál Zoltán volt, aki a Slow-Tours Transyvania programszervező vállalkozáson keresztül Korond-Parajd környékén kínál a turistáknak ökotúrákat, de sok más egyéb feladatot is felvállal és ezúttal a Berlini Turisztikai Vásáron való részvételi tapasztalatait osztotta meg velünk, részletezve és a napnál világosabban is kidomborítva :) az együttműködés , a felkészültség, a tájékozottság fontosságát, valamint a kommunikáció és infomációszórás IDŐBENI fontosságát, ami megadja a tervezés lehetőségét. És nem utolsó sorban a hasonló rendezéneyeken való jelenlét fontosságát. Végül, de nem utolsósorban Butyka Lóránd rövid előadását emelném ki, aki az Accent Geo-Ökológiai Szervezet részéről a Csomád-Bálványos térséget, mint potenciális ökoturisztikai desztinációt mutatta be és aki gyönyörűen elmagyarázta, hogy pillanatnyilag miért "csak" potenciális és mi mindent kell tegyünk ahhoz, hogy azzá váljon és minősítést is nyerjen. Milyen kihívásokkal kell szembenéznünk, ha nyitnánk például románajkú, vagy esetleg angolul beszélő célközösségek felé. Az egyik dolog a a vendég nyelvén való kommunikációs készségek elsajátítása, mert mit ér egy gyönyörű magyar nyelvű tájékoztató tábla, ha csak mi értjük, a vendég pedig azt érti belőle, hogy "bocs, de nem áruljuk el érdekességeinket, titkainkat". A Nádasfürdőről készült képek bemutatása kapcsán pedig a közösség, ez esetben romboló szerepéről is szó esett, valamint arról, hogy vigyáznunk kell, hogy mit "adunk" el a turistának? A mai Nádasfürdő képe nem egyezik a 2 évvel ezelőttivel. A nagy kérdés továbbra is a fenntarthatóság. Még sok érdekesség elhangzott, programcsomagokról, minőségről, kommunikációról, az együttműködés szükségességéről, stb. De egyelőre ennyi.
Lehet, hogy az emberek maguktól, önerőből, nem tudták volna megőrizni a többszáz éves tisztaságát, már ami a falu építészeti örökségét illeti. A falu Viscri és Charles herceg kedvence, magyar neve: Szászfehéregyháza, németül pedig Deutsch-Weisskirch. Mondták, hogy az út nem túl jó, de innen is meg onnan is meg lehet közelíteni. Mi Szászbuda felől közelítettük meg, a 104L úton, majd a másik irányba, Garaton keresztül távoztunk Kőhalom felé. Szászbudától 8km Szászféhéregyháza. Az út szép. Ilyen, mielőtt feltűnik a templom. December 1-jén jártunk ott, az előtt esett, akkor is borongós volt, de szerencsére, hogy olyan erős szél fújt, hogy a felhőknek csak rohangálni volt idejük, esőt nem tudtak kipréselni magukból.
Szóval beérkeztünk a faluba. Az elején csalódottnak éreztem magam, ahogy az autóval haladtunk. Valahogy csak azt láttam, hogy térdig ér a sár. De aztán szerencsére, kinyitottam a szemem, de főleg a lelkem és megláttam azt, amit még egy romániai, erdélyi, székelyföldi faluban sem. Pontosabban azt láttam, hogy nem látok :) egyetlen egy, a sorból kilógó, új építésű házat, vagy hopilálára festett és műanyag termopános ablakokkal feszítő falusi portát. Egyet sem! És a fő utca az még hagyján, de amikor feltértünk a templom utcájába, megértettem. Ezt a falut nem lehet, nem szeretni. Sem Charles hercegnek, sem az ott lakóknak, sem másnak. Olyan, mintha egy meséskönyv rajzai elevenednének meg. Kezdtem gondolkodni, hogy hogyan lehetséges? Mert az egy dolog, hogy a herceg házat vett és a Mihai Eminescu Trust hatalmas konzerváló munkát végzett és végez, de élet volt az előtt is, hogy ők "beköltöztek" volna. És azt is tudjuk, hogy a szász házak milyen sorsra jutottak. Aztán arra gondoltam, hogy biztos annak köszönheti épségét és tisztaságát, hogy a főűttól távolabb van és a haszonlesők lusták voltak addig kóricálni, meg különben is az élet a főút mellett van.... És így megmenekült. Aki szereti a szépet és teheti, az menjen és nézze meg. Van mit! Már rég készültünk elmenni Miklósvárra megnézni Kálnoky gróf vendégházait. Eljött az alkalom. Elmentünk és nemcsak megnéztük, hanem ki is próbáltuk. A vendégházakat és a berendezést a weboldalról már megnézegettem, de egy dolog a kép és más dolog a hely és az emberek adta hangulat. Esős időt kaptunk el (november 30-december 2 között) és a falu maga nem fogott meg. Viszont egy kommentár jutott eszembe a sáros utcáin sétálva, amit egy, a Székelyhonon megjelent cikk a falusi turizmussal kapcsolatosan,olvasója írt és valami ilyesmi volt: - ... ki az a hülye külföldi, aki gumicsizmában fét órát gyalogol ... hogy felmenjen az esztenára és megnézze, hogy hogyan készül a sajt? Én mondjuk kimondottam erre vagyok "hülye"... Közben kisütött a nap és a temető gyönyörű fényárban úszott. Megtudtuk, hogy a gróf vendégházain kivül más panzió nincs a faluban. Pedig biztos vagyok benne, hogy profitálhatna más is a bejáratott, főleg Bukarest környéki meg a külföldi turisták körében népszerű, helyből, ha okosan kitalálná és nem olyan lenne, mint a fenti képen a rózsaszín ház. :)
Nem tudom, hogy Csíkszereda büszke-e arra, hogy van Hargitafürdő? Azt sem tudom, hogy a hargitafürdőiek mit gondolnak az egész turizmus témáról, ami őket illeti? És azt sem tudom, hogy mi illeti meg őket.
Egy biztos, turizmus vendég nélkül nincs. Minél több a vendég annál jobb. Elméletileg. Pünkösd vasárnap a férjem családjával ki szerettünk volna menni a Balu Parkba. 8-an voltunk, de csak egy autónk van. Hétvégén autót kölcsönözni nem lehetett, az ismerősöket, barátokat, akiket hívtam nem értem el, mi más maradt? Vagy itthon maradunk, vagy kétszer térünk, vagy... Taxit hívtunk Bánkfalvára. Elég röhejes, hogy 35 kilométert taxizzunk, de amikor 4 gyerek várja a kalandot, nem mondhatom, hogy bocs, de busz nincs, kocsi nincs, maradunk itthon. Majd megvigasztalom magam azzal, hogy elosztom a taxi viteldíját 4 felé, hogy tűnjön olcsónak.... Fent voltunk, jól telt, a gyerekek kimászkálták magukat és 4 előtt 10 percre az Úz Bence elé mentem a nagyobbik lányommal, hogy majd busszal (azt mondták a Balu-s srácok lesz busz) bejövünk a városba. Busz nem jött. Miért is jönne vasárnap? Meg úgy egyáltalán, miért is járna busz Hargitafürdőre, ahol semmi nincs? Se Balu Park, se sporolási lehetőségek, se túrázás, de mofettázás, se..., se... Stoppoltunk hát. Egy autó be is hozott az eltérőig, de onnan valahogy az istennek se akart senki megállni. Már ugrasztottam a férjemet (aki a hatodmagával már Szeredában volt), hogy jöjjön utánunk, mert különben ott alszunk, ha nem. Mázlink volt. Egy ismerős felvett... Ezen már többször elgondolkodtam. Ezen a buszos sztorin. Aztán olvastam a Balu Park oldalán, hogy: "Autóbusz indul Csíkszeredából Hargitafürdőre minden hétköznap délután 15 órakor. Hargitafürdőről Csikszeredába minden hétköznap reggel 7 órakor indul autóbusz. Hétvégén nincs autóbuszjárat." Logikusnak tűnik. Hétköznap, pont mindenki kettőkor végez a munkával/iskolával, majd egyenesen megy a buszállomásra, hogy elérje a buszt. Másnap reggel meg pont be tud jönni, hogy dolgozni, vagy suliba menjen. Hétvégén pedig mindenki üljön otthon és pihenjen. Ha autója van, esetleg nézzen ki Hargitafürdőre. Ha nincs autója, akkor természtvédő. Gyalogoljon! Hová? Ahová akar... Hátizsákosok pedig ne menjenek a hegyre. Oda gurulós bőrönddel szokás menni... Jól szórakoztam? - Igen. Még máskor is elmegyek, ha tehetem? - Igen. Valami hiányzott? - Igen. Egy nyomtatott program. :) Egyéb? - Semmi. De ha esetleg megsérültem volna, akkor lehet, hogy mást írtam volna fennebb. Gratulálok a szervezőknek! Nagyon jó volt. Abból is látszik, hogy tényleg nagyon sokan kijöttek, annyira sokan, hogy épp csak mindenki megkapta a helyét a pálya két oldalán. És az is látszott, hogy a szervezők sem számítottak ekkora tömegre, mert csak egyik oldalon volt kordon, ami mögé betessékelték a nézőket. A túloldalon, már nem volt annyira egyszerű. Én megkívántam. A készülődést, a mókázást, az építkezést, a tervezést, egyszóval, mindent megkívántam. :) Kérdeztem egy ismerősőmet, hogy jövőre nem csinálunk egy csapatot? Azt mondta, hogy ő már részt vett az előző olimpiák egyikén, mint kergesportoló (lehet többen is) és tényleg nagyon jó volt, de a hógolyózápor miatt, amit el kell szenvedni, sajnos inkább nem. Utólag én is belegondoltam, hogy lehet van benne valami. Persze dobigálni könnyű fél malomkerék nagyságú hódarabokat a lecsúszókra, de az ő helyükben lenni nem biztos, hogy annyira fantasztikus. Vagy páncélozott kergemobilt érdemes készíteni, ha a praktika marad jövőre is. :) Egy másik dolog, hogy tényleg balesetveszélyes is lehet, vagy lehetett volna. Még ha irányítható is a szerkezet, a hógolyóktól se köpni, se nyelni, se irányítani. A Böjti Boszorkányok mobilja lehet nem okozott volna nagy kárt senkiben, de a repülő, a börtöncella, a rakéta... Egy mellettem álló 50-60 év körüli férfi, valahogy az egyik járgány elejébe került és az el is sodorta. Nem csodálkoztam volna, ha eltöri a lábát. De szerencsére megúszta. Szóval, a jövőre nézve ez nem elhanyagolható. Egyébként el tudom képzelni, hogy egy ilyen típusú rendezvény nemzetközivé nője ki magát. Nem tudom, hogy mi a célja a szervezőknek, de turizmus szempontjából egyáltalán nem mellékes. Az Ózon szálló és több panzió is 100%-ban le volt foglalva. És ez csak szállás. De volt sör, bor, főtt kukorica, zsíroskenyér, pálinka, kürtőskalács, micss, ilyen gyorsbüfészerűen, és volt rendes ebéd, vacsora, reggeli a vendéglátó helyeken. Szóval jó fogás volt. |
Régebbi bejegyzések
February 2024
Címkék
All
|