Gazdafórum női és nem gazda szemmel

Addig követtem Tánczos Barna tájékoztató karavánját, hogy lemaradtam a bánkfalvi találkozóról, pedig érdekelt volna. Helyette ugyan elmentem a gazdafórumra Csíkszentgyörgyre, de ott csak az üres székek egyikét töltöttem, mert se földem, se állatom. Végül is kíváncsi voltam arra is, hogy hányan jönnek el egy ilyen karavánra, meg, hogy milyen emberek és mennyire tudják, hogy mit kell csinálni a támogatások igényléséhez. Úgy tűnt, hogy tudják, nem sok értetlenkedő volt. Csupán egy néni kérdezte meg, hogy miért 10 tehén az alsó határ, miért nem 9? :) 
Kívülállóként úgy tűnt, hogy mindenre van támogatás. Juh, marha, legelő, biogazdálkodás, méhészkedés, stb. Sajnos nem tudom felmérni, hogy mondjuk 65 euró/hektárért milyen dokumentációt kell benyújtani és azt sem tudom, hogy ez a 65 euró mennyit tud segíteni a gazdának? (a számokat csak hasból írtam). A munka oldalát pedig csak sejtem. Látom a szomszédokat reggel 5-kor kelni és este érkezni a mezőről, vagy az erdőről. 
Meg is szégyelltem magam egy alkalommal, amikor késő délután a férjemmel pingpongoztam az udvaron, a kapunk előtt meg jődögéltek a szénásszekerek a mezőről...

Szóval van támogatás, a szenátor bíztatta is az embereket pályázasra, gondolom, aki egyszer már végigcsinálta annak már nem tűnik olyan ördöngősnek.
A polgármester már nem volt annyira lelkes, pedig én azt vártam volna. Ő nem bíztatta annyira a falustársait, hogy hajrá, fogjunk neki segítsünk egymásnak, inkább egy langyos pozicíót választott és többször hangsúlyozta, hogy milyen kucifántos a rendszer, mennyire merev és bürokratikus. Nem azt mondom, hogy nem így van. Tapasztalatból tudom. Az oktatás és kultúra projektek sem könnyűek, de valahogy mégiscsak emberibbek, ha lehet ilyet mondani. 
Szóval én bíztatnám a gazdákat, hogy minden kicsi pénzt próbáljanak lehívni maguknak és aki eddig még nem pályázott, az kérdezze meg a komájától, hogy ő hogy csinálta?

Volt egy dolog, ami viszont feltűnt. Ismételten vagy sem, de ott volt. Mégpedig az, hogy, ha összefogásról van szó, akkor mindenki a másiktól várja az első lépést. Konkrétan elhangzott a tej probléma, hogy nincs kinek eladni stb. Jó példák is elhangzottak, a Karpaten sajtgyár, a Gordon, a keresztúri és talán egy gyímesi is. Hogy ott összefogtak a tejesgazdák és saját feldolgozót hoztak létre, és saját értékesítési piacot keresnek magunknak. Az első lépést valaki fel kell vállalja. És ez a legnehezebb. Az első. 

Ugyancsak hasonló probléma, a hol adjam el a borjúmat? Az embereknek meg érteniük, hogy nem fentről jön a segítség / utasítás. Jót fentről, nem kapnak. És azt sem mondja meg senki, hogy mit csináljanak. Saját kezükbe kell vegyék sorsukat és meg kell lépjék életük talán egyik legnagyobb lépését. Senkire nem számíthatnak, csak magukra és egymásra. Itt jöhetne be ismét az összefogás fontossága.

És végül az én nagy tanulásom a gazdafórum alatt. :) Lévén, hogy sosem volt földünk, soha nem érdekelt, hogy ki mikor, mennyit, hogyan igényelt vissza, kapott-e vissza, stb. De, ami elganzott az igencsak ledöbbentett, miszerint a visszanem igényelt földeket, az állam automatikus elveszi és nem a közösség kezébe helyezi vissza, ahogy nekem logikus lenne, hanem kénye-kedve szerint annak adja, akinek akarja. Értsd jól, BÁRKINEK!!! :( 

Ha hülyeségeket írtam, szóljatok rám.

---