Múzeum és múzeum

Ezt a hétvégét különösebben nem terveztük. "Muszájból" választottuk ki az olaszteleki Dániel kastélyt úti célul. Volt vakációs kártyám, amit a munkaadómtól kaptam a tavaly, és mivel ilyen bónuszokban korábban még nem volt részem, teljesen megfeledkeztem róla. Január elején került valahogy szóba, ekkor derült ki, hogy, ha nem élek a lehetőséggel március végéig, vissza kell adnom valahogy valakinek az 1450 lejt.
Kezdtem keresgélni hétvégi kiruccanáshoz szállásokat, nem túl messze, de olyan helyet, ahol még nem voltunk és a szállás mellett legyen még valami "csinálnivaló".
Jókat hallottunk a Maros megyei Kundon levő Valea Verde Retreat helyről, megnézegettem, azt is, hogy mit ajánlnak mennyiért és mit lehet látni/csinálni a környéken. Aztán nem erre esett a választásunk, mert az időjárás nem tűnt túlságosan séta-barátnak... Talán ez volt az okat, hogy nem oda mentünk. Eszembe jutott a Körtövés üdülőfalu Vargyason, de azt is hasonó okok miatt elvetettük. De ha már Vargyas, a közelben van a Dániel kastély Olaszteleken, jutott eszembe, ahol wellness is van. Gondoltam, hogy ebben a szomorú időben pont jó a nem túl fiatal testünket kicsit kényeztetni. Itt is egy kicsit utánanéztem, hogy a vízben való ráncosodáson kívül még mit lehet csinálni. Így bukkantam rá a Erdővidék Múzeumára Baróton és a Kálnoky Kastély Múzeumra. Eldöntöttük.
Pénteken, hogy teljes legyen a délután, Barótra mentünk előbb, hogy megnézzük a picike, de érdekesnek igérkező múzeumot, ahol egy 4 millió éves masztodon csontvázát állították ki, ami világviszonylatban szenzáció, főleg a hozzáértőknek, ugyanis a legépebben maradt csontvázról van szó. A múzeum másik érdekessége a történelmünk csatáinak aprócska ólomkatonákkal való bemutatása, amit az ember így "szárazon" el sem tud képzelni. Legalábbis én nem tudtam. Merthogy kézzel festett, pici katonák és csatajelenetektől még nem készültem elájulni. Aztán sikerült. Elájulni.
Szóval megérkeztük Barótra. Most olvastam, hogy idén 800 éves Barót. Tévesen azt hittem, hogy van vagy tízezer lakosa, aztán kiderült, hogy csupán valamivel több, mint 5000, de a környező falvak lakosságával együtt... Az egyetlen emlékem kb. 10-15 évvel ezelőtti, amikor átutazóban egyetlen éttermet találtunk a város központjában, ahol egy nagyon komcsi, szürke, sötét, kantinszagú pizzázóban sajtos szalmapityókát lehetett csak enni. Na mindegy. Szóval, most így néz ki Barót központja. Szép lesz, ha meg lesz az út és kisüt a nap.

És így a múzeum tornáca és udvara. Két épületről van szó. A tornácosban van az iroda és két terem. Az egyiket az őselefánt csontjai foglalják el, a másikban időszakos kiállításokat szerveznek, pont pénteken szedték le, hogy jövő héttől valami másnak adjanak helyet. A másik epület a szomszéd udvarban található, a polgármesteri hivataltól kapták kölcsön. Itt laknak a katonák. Több ezer. És itt tartják a múzeumi foglalkozásokat.

Hát mit mondjak? Az első benyomások olyanok voltak, amilyenek. Bekopogtunk az irodába. Képzeljetek el egy kisebb szobát, melyenek mind a négy falán mennyezetig könyvektől és különböző tárgyaktól roskadoznak a polcok. Nem túl világos a helyiség és épp csak annyi hely van középen, hogy egy asztal elférjen, amin minden van. Minden. Az irodában van az igazgató úr és a fiatal muzeológus lány. Kérdem, nyitva vannak? Igen, mondja készségesen, 25 lej/fő a belépő. Nem olcsó, gondolom, de meglepetések még vannak. Ha  már itt vagyunk ... És, igen! Az ember, az ember minden hely meghatározója! Ez a fiatal muzeológus olyan tavaszt varázsolt, olyan életet lehelt a mínusz fokos termekbe, hogy elmondani nehéz. Úgyhogy ajánlom, menjetek el a baróti múzeumba, főleg vigyétek el a gyerekeiteket! Az, hogy minden három nyelven volt kiírva, volt román és angol nyelvű nyomtatott információ mindenről, ami nem semmi, csak szólok, a lelkesedés, amivel a masztondon nyelvcsontjáról beszélt, ami egyedi a világon és csodájára jártak a tudósok, elkápráztató volt. Ja és elfelejtettem mondani, hogy amikor hallotta, hogy Andyhez angolul szóltam, bocsánatot kért, hogy nem volt elég figyelmes és a tudását és lelkesedését angolul tolmácsolta a továbbaiakban. Huhh, szóval ekkor már rég megérte a 25 lejt a belépő.

Aztán átmentünk a másik épületbe, ahol a múzeum másik büszkesége van kiállítva. Ha nem tévedek, Romániában egyedülálló terepasztalok, melyek a magyar történelem híres csatáit ábrázolják. A tahitótfalusi Homoki Gyula miniatűr ólomkatonái, nemcsak hogy kézzel festettek, hanem a történelmi személyiségek arcvonásait is hordozzák, így fel is lehet ismerni őket. Ezt a kiállítást felnőttként is lehet élvezni, és akkor is, ha a történelmi ismereteink hiányosak. Sőt! Tárlatvezetőnk itt is remekelt, úgyhogy abszolút élménygazdagon búcsúztunk el és azzal a feltett szándékkal, hogy még visszajövünk. Remélem, hogy belátható időn belül sikerül a múzeumnak szánt új épületet felépíteni. Sikereket kívánok ennek az aprócsak múzeumnak és ha lehetne tanítani, azt amit ott megtapasztaltunk, akkor azt kívánnám, hogy oda járjanak magánórára a muzeológusok.

Teljesen fel voltunk dobódva az élményektől. Boldogan merültünk alá a habokba és élveztük, hogy csak összesen 4-en voltunk a Dániel kastély boltíves pince-kényeztetőjében. Aki kifogástalan szolgáltatást szeretne a pénzéért kapni, annak ajánlom szeretettel ezt a helyet. Nem olcsó, de megéri az utolsó baniig. Jaj, és olyan, de olyan finom a mézes-ropogós kemencés csülök, hogy az utolsó falás után 5 percig nem ittam vizet, hogy érezzem a mennyei ízt a számban.
Szombaton délelőtt 11-kor nyitott a Kálnoky Kastély Múzeum. Tudtam nagyjából, hogy mire számíthatunk, főleg azért vártam, mert vezetett látogatásra van lehetőség óránként. Az első csalódás, hogy az a bizonyos Stone Pub zárva volt. Azt olvastam, hogy kastély látogatás előtt vagy után meg lehet inni ott valamit, vagy friss körtőskalácsot lehet venni/enni. Egyébként ott kell a belépőt is vásárolni. A kapura tűzött infomáció szerint a Kálonoky főszálláshelyre kellett menni jegyet váltani. Épp elkaptuk a hölgyet, aki indult két vendéggel a kastélyba, úgyhogy csatlakoztunk mi is a 12 órakor induló látogatáshoz.

Nagyon szép az Erdélyi nemesi élet múzeuma. Itt is minden három nyelvű, de az idegenvezetés nem személyes. Az történetek, a "story" hiányzik. Pontos és tényszerű a tájékoztatás, látszik az irdatlan nagy munka és érződik a hatalmas tisztelet. Szűk egy óra alatt meg lehet nézni minden zugát a kastélynak. Így valóban "csak" egy múzeum. Nyáron gondolom, hogy megtelik élettel. Valószínű, hogy másképp érinti meg olyankor az embert a múlt.
Délután még elmentünk Erdőfüle felső végéig, ahol Gábor Áron vashámora található, elég siralmas állapotban.

Délután kihevertük a kulturális sétáink fáradalmait, átengedtük magunkat az egyéb élvezeteknek. A vakációs jegyem a költségeink háromnegyedét fedezte.
A Dániel kastély kifogástalan szolgáltatásai nem lennének kifogástalanok, pedig nagyon oda van figyelve minden apró részlete, a személyzet hozzáállása nélkül. Ilyen figyelmes kiszolgálásban itthon még nem volt részem. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy jó példáért nem kell feltétlenül külföldre utazni tanulmányútra. Itt van másfél órára tőlünk. Saját bőrödön tapasztalhatod a leckét.