Egy kicsit bővebben a bukaresti turisztikai vásárról. Első benyomások. Egytől ötig terjedő skálán, ahol az 5 fantasztikus és az 1 pocsék én 3-ast adnék. Elmesélem, hogy miért. Valamikor októberben határoztam el, hogy elmegyek Bukarestbe és megnézem, hogy milyen a turisztikai vásár, milyen benyomásokkal térek majd haza és hogy egyszeri látogatás marad-e vagy még megyek máskor is? Különösebben nem készültem, de menet közben találtam utitársat magamnak, a Madga Travel utazási irodát másodállásban működtető, Magdi személyében. Aztán közeledett a szombati nap, amikorra terveztük az utat és felébredtem az utolsó 100 méteren, hogy nem kellene üres kézzel menni, ha már mind a ketten érdekeltek vagyunk a turizmusban... Ekkor született meg az a szórólap, amit korábbi eszmecseréink alapján állítottam össze. Ilyen lett. Azért lett csak angol nyelvű, mert én úgy gondoltam, hogy lesznek majd a vásáron olyan külföldi utazási irodák, amelyek beutaztatással (Romániába) is foglalkoznak, nemcsak kiutaztatással és majd odamegyek szépen a standjaikhoz és bemutatkozom és elmesélem, hogy mivel foglalkozunk és hátha akad bár egy érdeklődő a horogra. Belátom így utólag, hogy elég naiv vagyok még mindig. :) A szórólappal elégedett vagyok, annak ellenére, hogy hamar munka, ritkán jó, ez most jól sikerült, de csak azért, mert a fejemben már rég elheverőben volt a gondolat. És megérkeztünk Bukarestbe a Romexpo kiállító pavilonjaihoz. Kivülről elég lehangoló látvány, de bent fényesebb. :) Olyan, mint minden kiállítás. A nagyok nagy helyen, a kisebbek kis helyen, a nagyon kicsik, mozgó standdal, mint mi. A négy pavilon négy különböző kiállítótípusnak adott helyet. Volt az utazási irodáké, a külképviseleteké, a különböző egyéb hazai képviseleteké (ANTREC, megyei tanácsok intézményei, szállodák, vidékek képviselői) és a vendéglátóiparhoz szükséges kellékeket, bútorokat, konyhai felszereléseket, stb. forgalmazóké. Nagyon hamar világossá vált, hogy olyan utazási irodák nincsenek jelen, amelyek minket érdekeltek. Az is eszembe jutott, hogy egyáltalán vannak-e ilyen irodák? Csak a Kálnoky gróf csaomagjait árulják külföldön. :) A külképviseletek, akik jelen voltak, saját országaikat, desztinációikat népszerűsítték. Bali, Madeira-szigetek, Kuba, India, Törökország csak néhány a felhozatalból. Így néhány szórólapot találomra letettem egy-egy asztalra, de ennek nagy értelme nem volt. Ugyanis, én is odatettem azokat, amelyeket a kezembe nyomtak és nem kértem őket. :)) Ha a célom az lett volna, hogy a jővő évi nyári szabadságunkra begyűjtsem a jobbnál-jobb ajánlatokat, akkor egy bőröndnyit biztos hazahozhattam volna. De én utálok vásárolni és főleg így! A tömeg, a finom agresszivitás az értékesítők részéről nagyon fárasztó. Szóval, nem tudom, hogy milyen akciók vannak 2015-re! Sajnálom. :) Magdi megkereste azokat az utazási irodákat, akikkel együttműködik, vagy szeretne a jövőben együtt dolgozni, majd megkerestük a Székelyföld standját, ahol állítólag nagy volt az érdeklődés már az első nap. Köszönöm Mezey Zsoltnak, hogy letehettem a szórólapjaimat és mégiscsak olyan érzésem volt, mintha jelen lettem volna a vásáron. :) Hangsúlyozom, hogy ez csak egy első és egyszeri tapasztalat. Ha valakit érdekel, hogy ez mennyire hasznos marketing fogás, ne engem kérdezzem, hanem a Septimia Hotelt, vagy a Hunguest Fenyőt vagy azokat a vendáglátókat, akiket a Hargita megyei standon meg lehetett találni. Hangulatkeltésnek volt népi muzsika, tánc, ének, a kolozsvári standnál jazz :)). És volt fotókiállítás, ami lehetett volna sikeresebb is. A fotók túl kicsik voltak a nagy kiállítófelületen. Nem volt elég látványos, pedig voltak nagyon jó képek is. És akkor végül, megéri vagy sem ott lenni? Gondolom, hogy igen, másképp nem lenne ott senki. :)
A nagyoknak "kötelező" a jelenlét különben a vásárlók gyanút fognak. A pénz sem számít náluk. Hatalmas vetítőkön mennek a csábos reklámjaik. A közepesek, kisebb helyen is elférnek, de konkrét csomagokkal kell versenybe szálljanak. A kicsik pedig érdekképviseleti szervezeteken keresztül válnak láthatóvá. Ilyen például az ANTREC. Ha pedig egyik kategóriába sem tartozunk, akkor marad a standok közötti séta, egy adag szórólappal a kezönkben, amit nézelődőknek kedvesen a kezébe adunk. :) Ez a legolcsóbb vásári jelenlét és lehet, hogy vendéget is hoz, ha jó a kínálat. Mindenesetre itt nem elég szállást biztosítani és/vagy étkzést. Az emberek ennél többet akarnak. A turisztikai vásáron részt venni nem olcsó mulatság, de lehet, hogy érdemes kipróbálni, vagy legalább érdeklődni olyanoktól, akik már részt vettek néhányszor.
0 Comments
Leave a Reply. |
Régebbi bejegyzések
February 2024
Címkék
All
|