Kirándulás a Funtineli - mezőre

Középiskolás lehettem, amikor együttest alapítottunk. Akkor volt ott az ideje. Triton volt a neve. Én voltam az énekes, nem is csodálkozom azóta sem, hogy soha nem léptünk fel, az öcsém volt a gitáros és az unokatestvérem a dobos, vagy fordítva. 35 év távlatából az egyetlen sajátszerzeményünk jutott eszembe, blues ritmusra írva, ami így szólt. Sajnos csak az első szakaszra emlékszem:
"Vásárhelyi állomáson, 
összegyűlt a társaságunk,
a reggeli vonatra várunk,
mert a ratosnyai kégli vár reánk" Ha az alap blues melódiát odaképzelitek, ti is el tudjátok énekelni. Istenem, milyen gyermekek voltunk, de milyen jó is volt!
A kégli pedig egy bérelt szoba volt, amely annyi alvó vendégnek adott helyet, amennyit csak akartunk, mert az alvásrend a faltól falig priccsen volt kigondolva, ahol szellősebben, vagy szorosabban feküdtünk egymás mellett, aki pedig végképp nem fért el, az felhúzta a sátrát a Maros parton. 
A fenti emlék az elmúlt hétvégén bukkant fel bennem megannyi szép kirándulással, nők kontra férfiak focimeccsel, sziklamászással, gombászással és számos egyéb szombat-vasárnapi ratosnyai programmal. Azt hiszem 25-28 éve voltam utoljára Ratosnyán...
A szombati kirándulás ezúttal a Funtineli-mezőre vezetett a Páfrányos-mezőn keresztül Szalárd végétől indulva, sárga pontjelzésen. A parkolóból, ahol az autót hagytuk, Kutya is velünk tartott.

Előbb néhány hétvégi és kevésbé hétvégi ház között haladtunk majd a szekérutat követve megtaláltuk a sárga pontjelzést is, de csak egyet - kettőt, mert amikor úgy tűnt, hogy visszafele halad, nem a mi irányunkban, utunkat a patakmederben folytattuk és egy picit toronyiránt haladtunk. Kutya tudta az utat, de mi fittyet hánytunk tudományára, így ő is inkább velünk tartott, amikor látta, hogy nincs kivel szót értenie. Ez így utólag, szerintem, jól is sikerült. A patakon addig mentünk, amíg egy nyilvánvaló elágazáshoz értünk, onnan pedig a jobb oldali ágon folytattuk tovább utunkat, tudva, hogy nemsokára a sárga pontjelzést ismét meg kell találjuk. Így is lett. Nemsokára utunk csatlakozott a jelzett úthoz, innen pedig végig ezt követtük. Nemsokára kiértünk a gerincre, ahonnan a Maros-völgye és a Görgényi havasok teljes vonulata tárult elénk,

Szerencsére a hó nem volt nagy és kellemes idő volt, úgyhogy le is izzadtunk renedesen a kapaszkodásban. A tetőről egy darabig az erdőben vezet az út, majd egy jelzett útelágazásnál Palotailvára lehet leereszkedni vagy balra fel a Páfrányos-mező felé lehet tovább menni. Mi természetesen balra mentünk. A Páfrányos-mező közepén áll a legrendezettebb csobánház, ami életemben láttam, és láttam eleget, de előbb felmentünk a tetőre, ahonnan pazar kilátás nyílt a teljes Kelemen-havasok gerincére. Előttünk volt a Funtineli-mező a boszorkány házával a távolban. 

Mi csak eddig kirándultunk, úgyhogy nemsokára a legtisztább csobánház teraszán falatoztunk, majd elindultunk visszafele, ezúttal végig a sárga pontjelzésen. ​

Nem bántuk meg, hogy "eltévedtünk" felfele menet, mert az utolsó jelzett szakasz az erdőben nagyon meredek is volt és nagyon csúszós. Szalárd végében kötöttünk ki a főúttal párhúzamos úton. A jelzést menetirányból nem lehet észrevenni, hacsak valakinek nincs hátul is szeme, vagy nem háttal közlekedik.
A főúton visszamentünk a parkolóba, ahol elrettentő példáját láttuk az útmenti vendégfogadóknak. Szemét-szeméthátán, 10 méterre a kukáktól és egy esznélkül, de sok pénzzel felépített, nem működő fogadó. Kutya is visszatért a fa alá, ahol békésen várja a következő túrázó csoportot.