Finnország: Hotelli Punkaharju ja Mannila Rantakatti - 2. rész

A semmi és ugyanakkor a minden közepén állnak ezek a szállodák. Van olyan ember, akinek néhány tó és az erdő semmit nem jelentenek. És különben is elég nehezen megközelíthető minden, mondhatnák. De nem úgy vélekednek a finnek és, ha közelebbről szemügyre vesszük a dolgokat, sok mindent megértünk. Megértjük azt, hogy nekik ez MINDEN. Az életető víz, a fák, az állatok, a madarak, az erdei gyümölcsök, a gombák, a friss levegő és a csend tulajdonképpen a tökéletességet nyújtják az arra járónak. Vigyáznak is rá és csak olyanokat várnak szívesen, akik tisztelik mindezt. 
Ellátogattunk néhány jó vállalkozói példát megnézni. Célközönségük esetenként nagyon különböző, mégis ugyanazzal a lelkesedéssel végzik a dolgukat és a tisztelet ember és természet iránt maximális. Sok egyéb közös vonást is megfigyeltem a vállalkozók bemutatkozásakor: legtöbbjük egyetemet végzett, majd 8-10-12 év külföldi munka után, de nem feltétlenül vendéglátásban, hazajött és belevágott álmai megvalósításába. Zömében családi vállalkozások ezek a szállodák, panziók, vendégházak, amelyek nem egyedül szeretnének boldogulni az erdő közepén, hanem együttműködve helyi termelőkkel, szolgáltatókkal, így létrehozva egy háló(zato)t, mely megfogja a turistát és ott tarja, mondjuk egy hétig. 

Na de nézzük meg az első szállodát - Hotelli Punkaharju: Finnország legrégebbi szállodája. I. Miklós orosz cár építtette, három szobával, 1845-ben. Aztán bővült maga a szálloda is, de az erdőben néhány kempingházat is felhúztak, azt hiszem most 12 van, amelyek a szállodához tartoznak. A tavaly az új tulajdonos, aki maga a megtestesült lelkesedés és jóízlés, teljesen felújította és júniusban megnyitotta a vendégek számára. Ritka jó ízléssel berendezett és minden apró részletre kitérő szálláshely, ahol mindenben a helyi foglalja el az első helyet. 

Itt hallottam először életemben konkrétan megfogalmazva, hogy az áfonyaszedés vagy a gombászás turisztikai vendégcsalogató (mondjuk gombászni én is vittem külföldi vendégeket és nagyon élvezték, pedig csak a mezei csiperkét és a rókagombát merem leszedni). Hatalmas a természet védelme és tisztelete. Ennyire nem éreztem még egy országban sem. A turisták 80%-a finn, a fennmaradó 20% német nyelvterületről érkezik, észt vagy orosz. Az oroszok második otthonként sok farmházat vettek meg a környéken és halászni járnak főként. 

A másik szálláshely, a Mannila Rantakatti, egy nagy farm helyén működik és a fennebb említett téli és nyári tevékenységek mellett lovagolni is lehet a szomszédnál. A szauna pedig benne van a bérelt házikó árában, mint ahogy a csónak is. Mindenkinek érdeke, hogy működjön a vendéglátás, egymás nélkül kevesek lennének, de együtt mindent meg tudnak valósítani. A Rantakatti is egy családi vállalkozás és olyan jól csinálják, hogy a még be nem fejezett vendégház is le van már foglalva egész nyárra! Na? Irigylésre méltó. És mindenki mosolyog, végzi a dolgát, nem stresszes, nem ideges, nem kiabál és nem türelmetlen. A hatóságok nem hátráltatják a munkájukat, hanem segítik. Megkérdeztem, hogy mennyire nehéz beszerezni az engedélyeket étkeztetésre? Nem nehéz. Minél kisebb vagy, annál könnyebb. Az alkohol árusításra viszont nagyon nehéz. :) Nálunk ha főznél is a vendégnek, mindegy, hogy 4 vendégnyi a kapacitásod vagy 100, ugyanazokat az engedélyeket kell beszerezni.  

Záróakkordként egy óriási apróság. Nem véletlenül írtam így. Egy, a nemzeti parkokat bemutató előadás után a kollégám megkérdezte az előadó hölgyet, hogy egy x területű (de nagy) nemzeti parkban hány parkőr (ranger) dolgozik? Mondta a hölgy, hogy 2. Nálunk a Szent-Anna tónál, 10, ha jól tudom. Kikerekedett a szemünk, de a második kérdés után ki is esett. A kérdés így szólt: "Önök hogyan oldják meg a szemét elszállítását a nemzeti parkokból?" ??? "Milyen szemét elszállítását?" "Hát, a turisták után..." Ööö, nálunk nincs szemét..." Erről ennyit.