Azt mondják azok, akik jobban ismerik a falusi embereket, hogy igazából nem fogadják be az idegeneket soha a közösségbe. Mi is jövevények vagyunk Bánkfalván, de én remélem, hogy ha nem is fogadnak be, de nem is rekesztenek ki. :) Írtam az angol faluról, ami teljesen máképp falu, mint Bánkfalva. Megvan annak is a szépsége. De megvan ennek is! A képek maguktól beszélnek. Egyik sem jobb, mint a másik. Nem jobb, csak MÁS. Ezt a másságot szeretem én nagyon, ebben a másságban vagyok én otthon. Aszfaltozott út csak egy van, a szentmártoni. Bolt több is. A kicsi bolt, nem az a kicsi bolt, hanem az, ahova mi járunk. :) A Sarki ABC. A társasági élet néha megélénkül a bolt előtt. Egy dolgos tavaszi nap után például. Leülni nem lehet, de a sör állva is legurul. A boltban minden van, tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért vásárolunk a városban néha. Biztos azért, mert mi "többre" vágyunk. Például humuszra, ami itt nem kapható. :) Ja, és logikus, tej sincs. :) De van tehén! És van házicsoki, mentolos cukorka és halva. Gumicsizma is, meg villanykörte. :) Van templom, van iskola. Gyönyörű templom és jó iskola! Mi kell még? A parkban felújított játszótér, napkollektoros lámpákkal. Bizony! Kikapcsolódás gyanánt, lehet biciklizni és kirándulni szebbnél-szebb helyekre, melyek itt vannak egy köpésre. A közbirtokosság honlapján nagyon sok szép fotó van a faluról. Lehet csemegézni. Persze kifogyott a film a fényképezőgépemből. :)
0 Comments
Leave a Reply. |
Régebbi bejegyzések
February 2024
Címkék
All
|