Cairns és Palm Cove

Brisbaneből Cairnsbe repültünk. Ez volt a háromhetes nagykalandnak az utolsó állomása. Tulajdonképpen nem Cairns városában laktunk, hanem picit északabbra a parton a Palm Cove nevű üdülőfaluban. 

Este későn érkeztünk. Egy kisbusz várt a reptéren és csak annyit vettünk észre, hogy az angol mellett kínai és japán feliratok voltak mindenütt. Ők teszik ki a legnagyobb turistalétszámot. :) Azt nem tudom, hogy valaki beszéli-e ezeket a nyelveket, vagy csak a reptéri útbaigazítás a cél. 

Rövid autózás után megérkezünk valahová, a sofőr leugrott a kocsiról és a bezárt recepció ablakából elhozott egy borítékot, amiben a apartmanunk kulcsa volt. Másnap láttuk csak, hogy hol vagyunk. :)

A recepciós egy Crocodile Dundee volt, tele tetoválással és jó elnyűtt pólóban, de nem a ruha teszi az embert, ugye? A dolgát kitűnően végezte, nagyon készséges és kedves volt. Az ő ajánlására választottunk ki a többtucat ajánlat közül egy búvárkodós, pipázós kirándulást (svédasztalos merülés) a Nagy-korallzátonyhoz. 

Itt is úgy történt, hogy az ajtóban vettek fel és ugyanoda hoztak vissza délután. Minden precre pontosan meg volt szervezve. Körülbelül 80-an voltunk összesen a hajón, ahol, csak visszafele vettem észre, mert akkor bent ültem, hogy végig, ilyen replay all stílusban környezetvédő, kis animációs filmek mentek a képernyőkön. Hogy a korallok miért nem olyan pirosak, mint amilyenek kellene legyenek, hogy az üvegházhatás milyen kárt tesz bennük és hogy mi mit tehetnénk, hogy megmentsük őket. 

Én az élő halat, mindegy hogy arany, vagy ezüst vagy csíkos, nem nagyon szeretem. Másodéves egyetemista koromban elmentem a konstancai akváriumba. Borzalmas volt. Olyan hányingerem volt, valósággal végigfutottam az akváriumok között, csakhogy mihamarabb kikerüljek a levegőre. Aztán gyerekeimmel voltunk néhány igazán izgalmas akváriumban, külföldön, amit én is élveztem, de azért nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz ez az együtt úszkálunk a halakkal élmény? Hát nagy volt. Nagyon! Főleg a korallok. Annyira gyönyörű volt a tengerfenék, hogy azt elmondani nem lehet. A halak is édeskék voltak. :) Volt egy nagy hal, Wallie, aki nem tudom, hogy ott lakik-e vagy oda emigráltatták fényképezés céljából, de a gyerekek nagyon élvezték. A képen meglátjátok. 

Az első egy óra elég vicces volt. Kikötött a hajó 60 km-re a parttól egy ilyen platform mellé, majd mindenki beöltözött. Volt aki tényleg búvározott, mi csak kukucskáltunk. Szóval az első egy órában legalább két ember úszott egy négyzetméter vízfelületen, aztán az első lendület után a népsűrűség csökkent, olyannnyira, hogy ebéd után már csak alig voltak néhányan a vízben, indulás előtt meg Andyt és Paulát úgy kellett kisípolni a vízből. 

Azok akik befejezték az úszkálást üvegaljú hajóval köröztek egyet és/vagy féligmerülő, féltengeralattjáróval, aminek az abalakain lehetett kikukucskálni. Cápát, óriásteknőst láttak többek között. :))

A svédasztalos ebéd változatos és finom volt. És mivel ez is természetbarát kirándulás volt, a tányérokat és evőeszközöket összeszedték, becsomagolták és majd gondolom, hogy valaki elmosogatta. 

Kár lett volna kihagyni ezt a kirándulást. A gyerekeimnek egyértelműen ez volt a legek legje a három hét alatt.