Az első zümmögő délután

Szombaton ebéd után ellustultam. Tudjátok, úgy ahogy csak nyáron lehet ellustulni ebéd után. Kint meleg van, sok a tennivaló, de adsz magad egy órácskát emésztés címmel, hogy aztán belevesd magad a kerti munká(cská)kba és estig meg se állj. 
Én gondoltam, hogy egyet kiülök az udvarra a szilvafák alá a székbe, kicsit hallgatózom aztán jöhet a délután. 
Tudjátok milyen volt? Tudjátok milyen amikor süti a nap az arcodat, lehunyod a szemed. naracssárga, tűzes fényeket látsz a behunyt szemhéjad mögött és elszenderedsz? Lehet pihekönnyű alvásnak is nevezni, amikor hallod a körülötted levő hangokat és ezek valahogy beleszövődnek (fel)színes álmodba. 
Ezek a hangok amúgy nem akármilyenek. Ezek a falu hangjai. Az én választott falumé, ahol eltelik egy óra is anélkül, hogy autó zaját hallanád.
​Egy távoli kutyaugatás után, a szomszéd kakasai, a rityi erőlködő hangon  és a rendes férfias kakashangon, megszólalnak a tyúkudvarban, majd az ezt követő csendet egy vágtató szekeres töri meg, lovának patkói nyomán felszálló por pedig átlibben a patakon és hozzám is elér. Csak egy kicsit nyitom ki a szemem, épp csak annyira, hogy látom a bearanyozott porszemcséket és az első dongódarázst, amint döngicsélve  odébbszáll.
Hallom a szomszédokat a bolt előtt beszélgetni és egy pöfögő traktort is valamelyik udvarból.
Két órát aludtam. Isteni volt!